Ha oldalra húz, ha kopog, ha remeg, eljött a futómű beállítás ideje

Az autó egy adott pillanatban mindössze négy tenyérnyi felületen érintkezik az úttal, és ha ebbe belegondolunk, máris láthatjuk, hogy milyen nagy jelentősége van a futómű beállításnak. A helyes beállítást érdemes évente legalább egyszer elvégeztetni. A Gumiszervizem időpontfoglalója tapasztalatai alapján a legtöbben akkor fordulnak szakemberhez, amikor már a hibák már a mindennapi közlekedést nehezítik. A Gumiszervizem időpontfoglalója tanácsa viszont az, hogy már a rendellenességek első megjelenésekor érdemes felkeresni a szervizt. Hogy miért? 

 

 

 

 

Jelek, melyek a futómű beállítás hibájára utalnak

A futómű beállítás hibájának sok tünete lehet, sokszor pedig ezek a tünetek észrevétlenek. Egy darabig legalábbis biztosan. Amikor kopogó hangot hallunk a futómű felől, akkor már gyanakodhatunk. Mint ahogy akkor is, ha bizonyos sebesség felett ráz, remeg a kormány, vagy ha kanyarokban, illetve fékezéskor tapasztaljuk ezt a remegést. Az is beszédes tünet, ha az abroncs egyenetlen kopását vesszük észre.

Ezt egyébként gumicserénél a szakemberek is szokták jelezni, hogy ha ilyesmit tapasztalnak. A gumi kanyarban való nyikorgása is egy tünet. Amit pedig mi is észrevehetünk, hogy egyenes úton ferdén áll a kormány, a kerekek tehát egyenesben vannak, a kormány viszont nem. Akkor is a futómű beállítására lehet szükség, ha az autó valamerre húz. Ha a fentiek bármelyikét tapasztaljuk, ideje a futómű beállításnak.

Kockázatok és károk

A futómű helytelen működése nem csak a vezetési élményt rontja, hanem az autó általános állapotát és teljesítményét is. Helyesen beállítani nem csak azért fontos, hogy az autó ne remegjen, ne húzzon balra vagy jobbra, vagy épp ne kopogjon. Hanem sok minden másért is. A vezetési élményen természetesen sokat ront az, ha a kormány remeg, vagy valamelyik irányba húz, de ez számos más kockázatot rejt magában.

Az abroncsok nem megfelelően tapadnak az úthoz, így megnő a féktáv, csökken a biztonság. Ennek egyenes következménye, hogy az abroncsok nem kopnak megfelelően, hogy egyenetlen lesz a kopás. Attól függően, hogy a hiba milyen természetű, az abroncs kophat a külső vagy a belső részén és ennek szintén az a következménye, hogy csökken a teljesítmény, a biztonság.

Okok és megoldás

Ha az okokat nézzük, elsősorban a rossz útviszonyok felelnek azért, hogy a futómű elállítódik. A kátyús, rázós utakon meg-meglazulnak az alkatrészek, elcsúsznak, megsérülnek. Például a járdaszegélynek való ütközéskor. Az is ront a helyzeten, ha rendszeresen magas járdára parkol az autó, az erre való fel- és az innen való leállás szintén káros hosszú távon.

A futómű beállítást nem csak akkor kell elvégezni, amikor hibát tapasztalunk, hanem érdemes évente legalább egyszer, vagy minden gumicserénél, tehát évente kétszer. Ilyenkor az autó gyártója által meghatározott értékekre állítják be a kerekeket, megnézik a tengelytávolságot, a nyomtávot, a kerékdőlés szögét és a kerékösszetartást. A futómű beállítás fontos, nem csak az abroncsok és az üzemanyag-fogyasztás, hanem az autó egészének szempontjából, érdemes észben tartani.

Pin It