Lexus RX 2022

Ötödik fejezet

Bár minden eddiginél merészebb, összetéveszthetetlenül Lexus maradt az RX most bemutatott, ötödik generációja. Az elődjénél könnyebb és kompaktabb, ugyanakkor tágasabb utasterű újdonság soha nem látott vezetőtámogató és online szolgáltatásokkal, és példátlanul széles hibrid hajtáslánc-kínálattal áll csatasorba a nagy prémium szabadidőjárművek globális piacán.

Az ötödik nemzedék dizájnjában az RX család tradíciói ötvöződnek a Lexus villamosítási jövőképével. hagyományos orsó alakú hűtőmaszk eddigi markáns határvonalait elmosva, a karosszéria szerves részeként válik a típus meghatározó stíluselemévé, a lemez- és rácsfelületek között a hangsúlyos márkalogó biztosít kézzel fogható kapcsolatot. Az egységesebb megjelenést szélesebb nyomtáv, kisebb, mégis hangsúlyosabb rajzolatú lámpatestek, illetve az optikai és fizikai tömegközéppontot egyaránt mélyebbre helyező, alacsonyabb tetővonal teremti meg.
Az RX arányainak megváltozásához az is hozzájárul, hogy az elődjével megegyező, 489 centiméteres hossza mellé 60 milliméterrel megnőtt tengelytáv, valamint nyújtott motorházfedél és hátratolt A-oszlop társul. A dinamikus vonalvezetést a korábbinál lendületesebb, lebegő tetőgrafika, az akár 21 colos keréktárcsák, valamint a hátsó tengelyre nehezedő optikai tömeg erősíti. Ehhez jön még a 60 milliméterrel rövidebb hátsó túlnyúlás is. Eközben a kiszélesített nyomtáv, az oldalfalakba belemaró, a fart teljesen kitöltő lámpatestek, valamint a valódi terepjárókat idéző lökhárító a kupés jelleget egyértelműsítik. Az F-Sport csúcsmodell a függőlegesen elrendezett, dupla kipufogóvégekre emlékeztető rácsbetétjeivel ugyancsak erre a hatásra játszik rá.
A GA-K platformnak köszönhetően az új RX két téren is érdemben fejlődött felmenőjéhez képest. Az áttervezett hátsó vázszerkezet megnövelt szilárdsága pontosabb futóműhangolást eredményezett, így a Lexus egyszerre lett sportosabb és kényelmesebb. Ehhez kapcsolódik szorosan, hogy 90 kilogrammal kevesebbet nyom a mérlegen... Utóbbi - az alacsonyabb tetővonallal kombinálva - a tömegközéppont 15 milliméteres süllyesztéséből is kivette a részét, ami csekélyebb oldaldőlést, pontosabb irányíthatóságot, semlegesebb vezethetőséget garantál. Hasonló előnyöket hoz az új hátsó felfüggesztés fokozott oldalirányú szilárdsága, illetve a gyorsításkor és fékezéskor tapasztalható függőleges elmozdulást (térdeplést és ágaskodást) minimalizáló kialakítása.
Az új RX egyik legfontosabb újdonsága, hogy háromféle hibrid hajtáslánccal rendelhető. A negyedik generációs öntöltő hibrid technológiát alkalmazó RX 350h a márka más, új generációs típusaiból ismert konfigurációt alkalmazza. A 2,5 literes, soros négyhengeres motort alkalmazó konfiguráció 245 lóerős csúcsteljesítményt, 8,0 mp-es 0-100 km/óra gyorsulást, és akár 6,4 l/100km átlagos üzemanyag-fogyasztást biztosít. Sokkal érdekesebb nála az RX 450h+, mely a Lexus történetének első plug-in hybrid változata. A 2,5 literes benzinmotorra és 18,1 kWh kapacitású akkumulátorra épülő hajtáslánc legnagyobb rendszerteljesítménye 306 lóerő, az akár 65 kilométeres tisztán elektromos hatótávolság jóvoltából pedig rendkívül kedvező, 1,2 l/100km átlagfogyasztással számolhatunk vegyes használat során.
Míg a PHEV RX 7,0 másodperces 0-100 km/h-ra történő gyorsulása elismerésre méltó, a széria sportfelelőse a vadonatúj RX 500h. A luxusmárka első turbómotoros öntöltő hibridjeként kiemelkedő menetdinamikát kínál: a 371 lóerős maximális motorteljesítmény álló helyzetből 6,0 másodperc körül gyorsítja 100 km/h-ra az autót, miközben a szabványos átlagfogyasztás 8,2-8,8 l/100km körül alakul. Dinamizmusának titka az intelligens Direct4 összkerék-hajtás. A 80 kW teljesítményű hátsó villanymotort alkalmazó rendszer minden menethelyzetben villámgyorsan képes módosítani a két tengely közötti nyomatékmegosztást, amivel nem csak állandó, optimális erőátvitelt biztosít, de a karosszéria hosszirányú billenését is képes ellensúlyozni. A biztonságot nagyteljesítményű első fékek, valamint aktív hátsókerék-kormányzás fokozza.
Míg a háromféle hibrid hajtáslánc maradéktalanul lefedi a globális kereslet oroszlánrészét, egyes piacokon, így Kelet-Európában a 2,5 literes turbómotor megnövelt teljesítményű változatával szerelt benzines sportmodell: a nyolcfokozatú automata váltóval szerelt RX 350 is elérhető lesz. A 279 lóerős négyhengeres erőforrás 7,1 másodperces gyorsulást ígér nulláról 100 km/órára, fejlett összkerékhajtása a bármely pillanatban a nyomaték 25-50 százalékát juttatja a hátsó tengelyre.
A RX utastere értő módon kombinálja a legmodernebb funkciókat és anyagokat a japán kézműves hagyományokkal. Ám ezúttal minden korábbinál határozottabban érvényesül a Lexus lényegre törő térszemlélete, például a műszerfalat folytatólagos kárpitbetét köti össze az ajtókkal, optikailag tágítva a kabint. A műszeregység és a kezelőszervek a Tazuna ergonómiai koncepciót követik, félreérthetetlen, ösztönösen megvalósuló kezelhetőséget nyújtva. Az ülések deréktáji kialakítása határozottabb, természetesebb megtámasztást ad az utasok testének, s immár vegán kárpitozással is rendelhető a Lexus.
A nagyobb tengelytáv nemcsak a szabadidő-autó kiállásának, hanem a helykínálatának is jót tett. az első és második üléssoron utazók csípőpontja közötti távolság (tandem távolság) a korábbi 100-ról 110 cm-re nőtt. A csomagtartó rakodóperem 30 mm-rel alacsonyabb, padlója 50 mm-rel hosszabb, kihasználását 40:20:40 arányban osztva dönthető hátsó ülés könnyíti meg. Az ajtókat elektronikus zárszerkezet nyitja, illetve reteszeli, így az RX által kínált élmény már a beszállásnál megkezdődik.
Az új generációs Lexus RX a legfrissebb online technológiákat hasznosítva minden eddiginél stabilabb és sokoldalúbb internetes kapcsolódást, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül frissíthető fedélzeti funkciókat, valamint felhő alapú multimédiás és navigációs szolgáltatásokat biztosít. Mindezek kezelésére egy kiemelkedően nagy, 14 colos képátlójú, csillogásmentes üveggel fedett érintőképernyő szolgál. Nem hiányzik a teljes körű okostelefon-integráció, a vezeték nélküli, nagy teljesítményű telefontöltő rendszer, vagy a fejlett hangvezérelt asszisztens sem.
Az autó és vezetője között okostelefonos applikáció segít kétirányú kapcsolatot tartani; ez a szokásos funkciók (jármű helyzetének megállapítása, ajtózárak működtetése, klímaberendezés vezérlése) mellett a plug-in hibrid RX 450h+ esetében a töltés felügyeletére és időzítésére is lehetőséget kínál. A zenei élményről akár új generációs, 21 hangszórós Mark Levinson Premium Surround audiorendszer gondoskodik.
Az új RX elsőként alkalmazza a harmadik generációs Lexus Safety System+ aktív biztonsági és vezetőtámogató csomagot, amely minden eddiginél fejlettebb balesetelkerülő képességekkel vértezi fel a szabadidőjárművet. Az előre tekintő ütközéselkerülő rendszer a szokásos akadályok mellett a keresztező forgalmat, illetve a kereszteződésen átkelő gyalogosokat is pontosabban, gyorsabban érzékeli, hatékonyságát aktív akadályelkerülő kormányzás javítja. A Lexus mérnökei továbbfejlesztették az adaptív tempomat és a sávkövető rendszer képességeit; az RX képes például önállóan megállni, ha Stop-táblához ér.
A manőverezést digitális belső visszapillantó tükörrel, valamint a jármű környezetét 360 fokos tartományban megjelenítő – sőt, az autó alá betekinteni is képes – kamerarendszerrel támogatja az új RX, de rendelkezésre áll a Lexus LS luxuslimuzinból átemelt, továbbfejlesztett parkolórobot is, amelyet egyedülálló módon memóriával is felszereltek: képes felismerni és megjegyezni három, gyakran használt parkolóhelyet, és ezekbe még határozottabban és pontosabban tud beállni.
A világ első önhordó karosszériás prémium crossovere (Lexus RX 300, 1998) és a világ első prémium hibrid gépkocsija (Lexus RX 400h, 2005) után most itt a világ első olyan prémium szabadidőjárműve, amely három teljesen különböző karakterű (két öntöltő és egy plug-in) hibrid hajtáslánccal kínál minden eddiginél szélesebb választékot ügyfeleinek.

Pin It