LEXUS NX

FELNŐTT A NAGY TESTVÉRHEZ

A dizájnerek megőrizték az NX határozott karakterét, sőt néhány részlet megváltoztatásával még erőteljesebbé varázsolták az autó látványát: például az új megjelenésű hűtőráccsal, az áralakított első lökhárítóval és LED fényszórókkal, valamint a LED irányjelzőkkel. Az autó hátsó részén új formájú lökhárítót és lámpatestet találunk, és az NX vásárlói most új könnyűfém keréktárcsák közül is választhatnak. Eközben az NX utasterének változásai még sportosabb hangulattal és még magasabb szintű luxusérzettel ruházzák fel az autót. A mérnökök átgondolták egy sor berendezés működését, nagy hangsúlyt helyezve a könnyű használhatóságra és a kényelemre; ennek eredményeképpen nagyobb lett a multimédia rendszer kijelzője, és a klímaberendezés is másik vezérlőfelületet kapott. Az NX modell kabinjának színkínálatában az eddigi Fehér Okker, Fekete és Sötét Rózsa árnyalatok mellett immár a Gazdag Krémszín és az Okker is megjelenik. Az NX F SPORT változat újdonsága a Lobbanó Vörös és a Mustársárga. Az NX oldalnézetének meghatározó eleme az alacsonyan húzódó tető és az előretolt kabinkialakítás. Az erőteljes első és hátsó sárvédők egybeolvadnak a gyémánt formavilágú karosszériával, amelyen látványosan futnak végig az orsó alakú hűtőrácsból kiinduló karaktervonalak. A Lexus arra törekedett, hogy megőrizze az NX alapvető stílusjegyeit, amelyek annyira népszerűvé tették az autót a vásárlók körében, ezért azokra a részletmegoldásokra összpontosított, amelyektől még hatásosabbá válik az autó látványa. A jellegzetes orsó formájú hűtőrács erőteljes kiállással ruházza fel az NX-et, ami így még közelebbi rokonságot mutat a Lexus SUV-kínálatával, az RX és az LX modellekkel. A hűtőrács kialakításában hangsúlyos szerepet kapnak a vízszintes díszlécek, amelyek közt nagyobb a távolság az orsóforma fókuszpontja alatt; ez hatásosan hangsúlyozza ki az autó szélességét, és erővel tölti fel az NX orr-részének dizájnját. Ugyanez a hatás érvényesül a nagyobb és mélyebb kialakítású oldalsó légbeömlőknél is, amelyeknek döntött formája tovább erősíti az autó magabiztos kiállását.
2017 Lexus NX 300h 05A LED fényszóró új belső kialakításának köszönhetően az autó kínálatában megjelenhetett – az NX-ben újonnan bevezetett Lexus Safety System + csomag részeként kínált – adaptív távfény-vezérlés. Az NX dizájnjának egyik meghatározó eleme a csekély energiafogyasztású LED-fények használata. Mindkét fényszóróban hat nagy fényerejű LED-dióda található, amelyekből három az L-alakú tompított fényt adja. A nappali menetfény 23 LED-diódából áll, és 16 dióda működik az irányjelzőben. A gazdagabb felszereltségű modellváltozatok LED ködfényszórói adaptív kanyarvilágítást is szolgáltatnak; amikor az irányjelző is működik, két LED-lámpa automatikusan az adott irányba fordul, biztonságosan bevilágítva a kanyart. A cockpit kialakítása az élvezetes és kényelmes autóvezetést szolgálja: a kapcsolók és kezelőszervek gyorsan és könnyen elérhetők, hogy használatuk a lehető legkevésbé vonja el a vezető figyelmét. A középkonzolt erőteljes ezüstszínű keret díszíti, ami a műszerfalba is belenyúlik, és amit két oldalt puha és jól tartó bőr térdtámaszok fognak közre. A gazdagabb felszereltségű modellváltozatokban fabetétek is találhatók, az F SPORT kivitel utasterét pedig karbonszálas hatású és alumínium dekorációs betétek díszítik. Az NX modell megújult belső színkínálatában az eddigi Fehér Okker, Fekete és Sötét Rózsa árnyalatok mellett immár a Gazdag Krémszín és az Okker is megjelenik. Az NX F SPORT változat újdonsága a Lobbanó Vörös és a Mustársárga. Az NX-ben mindenki kényelmesen utazhat, hiszen az autó a fontos részeken a szegmens legjobb térkínálatát nyújtja. A fejtér kifejezetten tágas, a hátsó lábtér pedig még néhány nagyobb SUV-modell értékénél is kedvezőbb.
2017 Lexus NX 300h 03A csomagtér nemcsak nagy, hanem praktikus is, és elég tágas ahhoz, hogy golfzsákok is elférjenek benne. A csomagtartó térfogata (VDA szabvány szerint mérve) 475 liter. A kényelmes használatot szolgálják a motorosan ledönthető hátsó ülések, amelyekkel mindössze 10 másodperc leforgása alatt sík padlójú rakodótér alakítható ki. A ki- és bepakolás is egyszerűbbé vált, mivel az új NX-ben is feltűnik az “érintés nélkül” nyitható és zárható, elektromos mozgatású csomagtérajtó. Ha a kulcs az autósnál van, az ajtók nyitása után elég, ha megmozdítja a lábát a hátsó lökhárító alatt; ezt a mozdulatot egy szenzor érzékeli. A csomagtérajtó zárása ugyanígy történik. Az ajtó fogantyúja mellett elhelyezett gomb megnyomásával a jármű minden ajtaja automatikusan bezáródik. A Lexus néhány részletmegoldás megváltoztatásával még ergonomikusabbá alakította az új NX kezelőszerveit és kapcsolóit. A leglátványosabb változás a központi multimédia kijelző méretének növelése: a Lexus prémium navigációval felszerelt modellekben az eddigi 7 helyett 10,3 colos képernyő található, de a Lexus Display Audio rendszerhez is nagyobb, 8 colos kijelző tartozik. A klímaberendezés középkonzolon elhelyezett kezelőfelülete ergonomikusabb lett, mivel több gombot is könnyebben kezelhető billenőkapcsoló helyettesít.
2017 Lexus NX 300h 04A kellemes tapintású kapcsolók felületét apró, domború fém Lexus L-motívum díszíti. A központi analóg időmérő óra is nagyobb lett, és letisztultabb számlapját hangsúlyosabb gyűrű keretezi. Amellett, hogy immár még könnyebben leolvasható, az óra GPS-kapcsolattal is rendelkezik, így a különböző időzónákon áthajtva automatikusan alkalmazkodik a helyi időhöz. A hibrid rendszer kijelzője valós időben mutatja a teljesítmény-leadást és a visszatöltést, ha pedig a vezető SPORT üzemmódba kapcsol, a műszer automatikusan fordulatszámmérővé változik. A műszeregység közepén elhelyezett 4,2 colos TFT LCD színes multi-információs kijelző háttérvilágítása összeköttetésben áll az üzemmódválasztó rendszerrel, amelynek minden beállításához más szín társul. A tetőkárpitba épített kabinvilágítás elektrosztatikus érintőkapcsolókkal kezelhető. Az autó üdvözlő fénye jól példázza, hogy a Lexus mérnökei minden részletre figyeltek: amikor a vezető a kulccsal a zsebében odalép az NX-hez, bekapcsol a kilincsek világítása, akárcsak a kabinban a Remote Touch Interface háttérvilágítása. Vezeték nélküli töltő, amelynek tálcáján az új generációs okostelefonok is elférnek, 360 fokos panoráma monitor, 6,2 colos head-up display, amely észrevétlenül belesimul a műszerfalba, továbbfejlesztett Remote Touch Interface, érintőpaddal, Mark Levinson Surround rendszer Clari-Fi™ technológiával – ezt mind tudja az új NX.
2017 Lexus NX 300h 15A Lexus NX vezetője és utasai számára sok új technológia teszi kellemesebbé az autóban töltött időt. Az NX tulajdonosai vezetékes kapcsolat nélkül is feltölthetik okostelefonjuk és egyéb eszközeik akkumulátorát; ehhez csupán annyit kell tenniük, hogy a készüléket a két ülés között, könnyen elérhető helyen kialakított töltőtálcára helyezik. Az új NX-ben már nagyobb méretű tálca található, amelyen az új generációs okostelefonok is jól elférnek. A csatlakozás segítő USB-portok könnyebben elérhető helyre, középre kerültek, és nagyobb áramerősséggel működnek, hogy a készülékek feltöltése gyorsabb legyen. Az autóhoz egy 360 fokos látószögű panoráma monitor is rendelhető, amivel a vezető az autó teljes környezetét átláthatja, miközben egy szűk parkolóhelyen manőverez, vagy kis sebességgel halad a terepen. A monitor azokat a tárgyakat és akadályokat is megmutatja, amelyek egy hagyományos első-hátsó kamerás rendszerben a holttérben maradnának; a monitor összehangoltan működik az NX parkolássegítő rendszerével és a hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel. A gazdagabb felszereltségű modellváltozatokban 6,2 colos head-up display található, ami sokféle információt vetít ki a szélvédő alsó részére, megjelenítve többek közt a sebességet, a motor fordulatszámát, a navigáció iránymutatásait és az audiorendszer beállításait. Az új NX-ben a berendezés észrevétlenül belesimul a műszerfal felső síkjába.
Lexus NX LuxuryA megújult NX-ben (a Lexus Prémium Navigáció csomag részeként) a vadonatúj, érintőpados Lexus Remote Touch Inteface is megjelenik, ami idén mutatkozott be az LS és LC zászlóshajókban. Az érintőpad felülete nagyobb lett, az új formájú tenyértámasz pedig stabilabban tartja a kézfejet. Az NX kínálatában két audiorendszer szerepel: egy 10 hangszórós Pioneer Premium hangrendszer és egy 14 hangszórós Mark Levinson Surround rendszer. A kifejezetten az autóhoz tervezett Mark Levinson rendszer Clari-Fi™ technológiája újraalkotja az MP3 digitális tömörítés során elveszett hangokat. A Lexus alaposan átvizsgálta az új NX felfüggesztését, megváltoztatva a rugók feszességét és a bekötő csatlakozások anyagát, optimalizálva ezzel a futómű teljesítményét, az egyenesekben és kanyarmenetben egyaránt magasabb szintre emelve a jármű menetstabilitását. A mérnökök áttervezték a hátsó stabilizátorrudat, a rugófeszességet pedig 22 százalékkal növelték. Ezzel csökkent a karosszéria oldaldőlése a kanyarokban, így az autó stabilabban tartja a kijelölt nyomvonalat, és kezesebben engedelmeskedik a vezető utasításainak. A kényelmesebb rugózás érdekében kicserélték az első lengéscsillapítók olaját és olajtömítését, ami által csökkent a súrlódás és megszűntek a rossz útburkolat által keltett finom rezgések. Az NX MacPherson rugóstagos rendszerű első és kettős csatolt lengőkaros hátsó futóművét stabilabb futásra és kényelmesebb rugózásra hangolták. A hátsó tekercsrugók és lengéscsillapítók elkülönítésével minimumra csökkent a szerkezet belógása a csomagtérbe, aminek így a padlója is alacsonyabbra kerülhetett. A futómű teljesítményét alapvetően befolyásolja a karosszéria merevsége.
2017 Lexus NX 300h 09Az NX kocsiteste már eleve különösen szilárd volt, de a felfüggesztés gyors reakcióit még így is sikerült tovább javítani az első rugó felső bekötési pontjának tökéletesítésével, ami egy kevésbé merev szerkezet esetében nem lett volna lehetséges. Hasonlóképpen a kormányoszlop bekötésének merevsége is túlmutat a szokványos paramétereken. A lengéscsillapítók mozgó alkatrészei között fellépő súrlódás minimumra csökkentésével kanyarodás közben finomabban érezhetők a kormánykeréken az útfelület visszajelzései. A Lexus NX 300h elsőkerékhajtással és összkerékhajtással is elérhető, a sláger pedig a benzines-elektromos hibrid rendszer 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotorral és egy elektromotorral – plusz még egy elektromotorral az AWD rendszerben. Az NX 300h modellben a jól bevált Lexus Hybrid Drive rendszer működik, amelyben egy 2,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor, egy generátor, egy elektromotor és egy hibrid akkumulátor található, s ezek működését egy kifejezetten az NX-hez kifejlesztett hibrid vezérlőegység hangolja össze. Az autó elsőkerékhajtású és összkerékhajtású változatban is megrendelhető. A rendszer összesített teljesítménye 197 LE/145 kW; a kombinált ciklusban mért üzemanyag-fogyasztás 5,1 l/100 km, a CO₂-kibocsátás pedig csupán 116 g/km. A belsőégésű motor finomhangolásával sikerült tovább javítani gázreakciókat és az üzemanyag-fogyasztást. A hajtáslánc fejlesztése során a mérnökök tökéletesítették az elektromotor hűtését és az elsőkerékhajtás fordulatszámcsökkentő áttételét is, így javult a rendszer üzemanyag-fogyasztása és hegymeneti képessége.
2017 Lexus NX 300h 17Az erőteljesebb gyorsítás érdekében a hibrid hajtómű kick-down funkciót is kínál. Az egységben egy elektromotor/generátor és egy meghajtó elektromotor kapott helyet, s a két szerkezetet egy kettős bolygómű kapcsolja össze. A Lexus E-Four rendszerében egy kiegészítő elektromotor gondoskodik a hátsó kerekek meghajtásáról, miközben az első kerekeket a benzinmotor, az elektromotor, illetve a kettő kombinációja hajtja. A kifinomult rendszer a pillanatnyi menetdinamika és útviszonyok figyelembe vételével szabályozza a hátsó kerekekhez jutó vonóerőt, egy összkerékhajtású autótól elvárható stabilitást biztosítva kigyorsításkor és a csúszós utakon. Az E-Four működése energiát és üzemanyagot takarít meg, mivel az összkerékhajtás csak szükség esetén működik. Amikor a rendszer az első kerekek tapadásvesztését érzékeli, kevesebb áramot irányít a hibrid hajtómű elektromotorjához, és növeli a hátsó tengelyen elhelyezett elektromotor áramellátását. A regeneratív fékezés közben a hátsó elektromotor generátorként működve áramot termel, így az autó még hatékonyabban képes visszanyerni a mozgási energiát.
Lexus híreinket az Autóház Veszprém támogatja:

toyotayaris2017a