Honda Civic 1.6 i-DTEC 2018

Ez nem a TypeR

A legtöbb Honda- és autórajongónak a Civicről legelőször a Type R jut eszébe. S ez így természetes. De azért nem szabad megfeledkezni a kompakt japán motorpalettájának többi tagjáról, például a továbbfejlesztett, 120 lóerős 1.6 i-DTEC erőforrásról sem. A páratlanul takarékos és kifinomult járáskultúrájú egység immár a tizedik generációban is elérhető.

A tizedik generációs Honda Civic négy- és ötajtós változatáról szinte már mindent tudunk. Az új alapokra készülő sorozat olyan kiváló jellemzőkkel bír, mint a sportosan feltűnő formavilág, az első osztályú helykínálat, az ösztönösen kezelhető berendezés, valamint a modern erőművekkel párosuló teljeskörű biztonsági felszereltség, és a sor most egy kifinomult dízelmotorral gyarapodik. Nézzük ez utóbbit részletesen!
A négyhengeres, 1597 köbcentis i-DTEC dízelmotor legnagyobb teljesítménye 88 kW, azaz 120 LE (4000 fordulat/percnél), maximális forgatónyomatéka pedig nem kevesebb, mint 300 Nm (kétezres percenkénti főtengelyfordulatnál). A tekintélyt parancsoló motorerőnek köszönhetően a dízel Civic 10,5 másodperc alatt gyorsít álló helyzetből 100 km/h-ra, eközben az - NEDC-teszt mérései szerint - az ötajtós, hatfokozatú kéziváltóval felszerelt kivitel CO2-kibocsátása mindössze 93 g/km (négyajtós: 91 g/km). Emellett kombinált üzemanyag-fogyasztása is hihetetlenül kedvező, csupán 3,5 l/100 km (négyajtós: 3,4 l/100 km).
A modell hatékonyságát nem csak a dugattyúk súrlódásának csökkentésével fokozták a Honda mérnökei, legalább ennyire fontos, hogy mérsékelték a nitrogénoxid-kibocsátást (NOx) és még könnyebbé, élvezetesebbé tették az autó irányítását. Ezen túl új gyártási eljárásokat alkalmaztak, bővítették a felhasznált anyagok körét, így a legmodernebb alkatrészekből állították össze az aggregátot.

Igazi ínyencség például az alacsony súlyú, alumínium hengerfej és a szintén alumíniumból gyártott, nyitott vízterű, nagy nyomású présöntéssel készülő hengertömb. További változás, hogy az i-DTEC egység külső felületén – az öntés során – bordázatot alakítottak ki, ami fokozza a szerkezet merevségét, nem mellesleg jó hatással van a zajkibocsátásra, a vibrációra és a járáskultúrára is. A kis tömegű, dupla-vezérműtengelyes (DOHC) hengerfejet présöntéssel, alumíniumötvözetből készítik, ami a vékonyabb falvastagsággal együtt 280 grammos spórolást eredményezett. Ezzel szemben a dugattyúk már acélból vannak, a kovácsolt acél használatával jelentősen csökkent a hűtési veszteség, s javult a termikus hatásfok. A nagy szilárdságú, alacsony súlyú, karcsú főtengellyel szintén megspóroltak némi súlyt a tervezők, egyúttal élénkebbé, pörgősebbé vált a hajtómű.
hondacivicidtec4a2018csSzintén említésre méltó technikai innováció az új szuperprecíz platóhónolás, amivel még simábbá tették a hengerek felületét, egyszersmind csillapították a dugattyú és a hengerfal közötti súrlódást. Maga a platóhónolás egy kétlépcsős művelet, amelynél a hagyományos hónolás helyett két marási folyamaton megy át a munkadarab. A kifinomultabb belső működés nemcsak a fogyasztásra van jó hatással, hanem a gázreakciókat is gyorsabbá teszi.
hondacivicidtec2018fA módosított 1.6 i-DTEC egységben továbbfejlesztett, új konstrukciójú turbó segíti a gázcserét. Ez nagy hatékonyságú, változó fúvókával, kis turbólyukkal és elektronikusan, precízen szabályozott forgási sebességgel járul hozzá az optimális üzemhez, egyúttal rugalmasabbá teszi a modellt a középső fordulatszám-tartományban és erősebbé a felsőben. Ugyanakkor az elektronikus üzemanyag-befecskendező rendszer 1800 baros tápnyomáson dolgozik, az üzemanyag áramlását pedig speciális mágnesszelepek szabályozzák. A továbbfejlesztett injektor körfolyamatonként többször is juttat üzemanyagot a hengerekbe. Alacsony fordulatszámon a fő befecskendezést egy másodlagos is követi, emiatt magasabb hőmérséklet alakul ki a kipufogórendszerben, azaz hatásosabb a katalizátor működése. Magas fordulatszámon több másodlagos befecskendezés is történik, ezáltal elkerülhető az olaj hígulása és fokozható a motor hatékonysága.
hondacivicidtec2018csA Honda új 1.6 i-DTEC erőforrása az elsők között esett át az új RDE-teszten (Real Driving Emission, magyarul valós körülmények között mért emisszió), ami a nitrogén-oxid- és a szilárdrészecske-kibocsátást vizsgálja. A gázolajos hajtómű új NOx tároló, illetve átalakító egységet kapott, mely gyorsabban végzi el a katalizációs műveletet. Az új, ezüstréteggel bevont részecskeszűrő pedig rövidebb idő alatt égeti el a szilárd anyagokat, ezáltal és élettartama is hosszabb. Végül, de nem utolsósorban a fejlett egységhez alapáron jár a Start&Stop rendszer és a hatfokozatú kéziváltó, ám 2018 közepétől egy kilencfokozatú automata is választható lesz.
hondacivicidtec4a2018dzAz 1.6 i-DTEC erőforrás S, Comfort, Elegance és Executive felszereltségi szinten lesz elérhető. Az Comfort kivitel 16”-os, könnyűfém felnikkel érkezik a szalonokba, míg az Elegance és Executive változathoz 17”-os könnyűfém felnik járnak alapfelszereltségként. Az Elegance felszereltségi szint sajátossága többek között az integrált első ködlámpa és a karosszéria színére fényezett külső tükör, míg az Executive modellt a teljesen LED-es fényszórók teszik különlegessé. Az új ötajtós Civic Európában, a Honda angliai gyáregységében készül, innen exportálják a nemzetközi piacokra, míg az európai vásárlóknak szánt négyajtós kivitelt továbbra is a Honda törökországi üzemében szerelik össze. A koncepció, a megközelítés és az alkalmazott technológiák mind-mind azt bizonyítják, hogy a Honda továbbra is sportos márka, amely élen jár a műszaki fejlesztésekben, s elkötelezett az európai vásárlók, illetve az alsó-középkategória iránt.