Le Mans - Egy ünnepségsorozat méltó lezárása

A Ford bemutatta a Ford Chip Ganassi Racing csapat Ford GT gépeihez tervezett “Ünnepi fényezést”, ami a 2019-es Le Mans 24 órás futamon indított autóit díszíti majd. A négy gyári Ford GT dekorációja a márka Le Mans-ban elért sikereit szimbolizálja – napjaink diadalait ugyanúgy, mint az 1960-as években aratott győzelmeket. A 2019-es futam az utolsó Le Mans-i verseny lesz a gyár jelenlegi Ford GT-programjában, lezárva a Le Mans-ban versenyző gyári Ford GT-k történetének újabb dicsőséges fejezetét.
The 67 Ford GT crosses the line in second place at Le Mans“2016-ban a Ford visszatért Le Mans-ba, hogy megünnepelje a hihetetlen 1966-os győzelem 50. évfordulóját. A megemlékezés a lehető legjobban sikerült, hiszen megnyertük a versenyt,” emlékezett vissza Bill Ford, a Ford Motor Company ügyvezető elnöke. “Nagy pillanat volt számomra, amikor munkatársaink nevében felállhattam a dobogóra, így idén is nagyon várom, hogy Le Mans-ban méltóképpen teljesítsük e fejezet zárófutamát.” Amikor a négy gyári Ford GT kigördül Le Mans-ban a La Sarthe pályára, a közönség először csodálhatja meg vadonatúj fényezésüket, ami mindegyik autón különleges üzenetet hordoz. Ráadásul most felzárkózik hozzájuk egy ötödik Ford GT is, amellyel a Keating Motorsports versenyez a GTE Am géposztályban.
FP LM24 Side Car 66A 66-os rajtszámú Ford GT-t Stefan Mücke (GER), Olivier Pla (FRA) és Billy Johnson (USA) vezeti majd; az autó fekete festése azt a Ford GT40-est idézi, amivel Bruce McLaren és Chris Amon nyerték meg a Le Mans 1966-os futamát. Dan Gurney és A.J. Foyt gépe (ugyancsak egy Ford GT40) 1967-ben győzött Le Mans-ban.
FP LM24 Side Car 67Erre emlékeztet a 67-es számú Ford GT fényezése; az autó pilótái Andy Priaulx (GB), Harry Tincknell (GB) és Jonathan Bomarito (USA).
FP LM24 Side Car 68A 68-as rajtszámú Ford GT a márka legutóbbi LE Mans-győztesei előtt tiszteleg, akik előtt a 2016-os futamon elsőként lebbent meg a kockás zászló. Dirk Müller (GER), Joey Hand (USA) és Sébastien Bourdais (FRA) ugyanazokban a színekben versenyez majd, amelyekben 2016-ban is nyertek Le Mans-ban.
FP LM24 Side Car 69Scott Dixon (NZ), Ryan Briscoe (AUS) és Richard Westbrook (GB) vezeti a 69-es számú gépet, aminek dizájnja megegyezik azzal a Ford GT40-esével, amely másodikként ért célba az 1966-os, legendás hármas befutóban.
FP LM24 Side Car 85A 85-ös rajtszámú Ford GT-t egy privát csapat, a Keating Motorsports indítja a GTE Am géposztályban. A csapat ugyanazt a fényezést használja, ami a négy gyári Fordot is díszíti, ám mindezt kiegészíti még a fő szponzor, a Winn’s élénk színű logója. Az autót Ben Keating (US), Jeroen Bleekemolen (NETH) és Felipe Fraga (BRA) vezeti majd. “A Ford GT segítségével a Ford visszatérhetett a hosszútávú GT-versenyek világába,” mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance Motorsports globális igazgatója.
The 66 Ford GT at Le Mans“Ez a gyári Ford GT program hatalmas sikert hozott márkánknak, mi pedig élveztük azt a rengeteg kihívást, amivel e négy izgalmas év alatt szembesültünk. Le Mans nem a gyári program teljes lezárását jelzi, hiszen sok futam vár még ránk a 2019-es IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokságban.”

Pin It