Ferrari 812 GTS

A V12 Spider visszatér

Pontosan ötven évvel az utolsó front-középmotoros V12-es Ferrari Spider debütálása után visszatér a márka dicsőségében elévülhetetlen szerepet játszó modelltípus, méghozzá a lélegzetelállító 812 GTS formájában.

A Ferrari V12 Spider-sorozatából számos ikonikus autó kiemelhető, mely az 1949-ben Mille Miglia és Le Mans győztes 166MM-mel (1948) indult, majd az 1967-ben 24 órás Daytonát nyert 365 GTS4-gyel ért véget. 1969 óta a Ferrari nem is használta ezt a V12-es autóépítési koncepcióját a sorozatgyártásban. Azóta mindössze négy erősen korlátozott példányszámú, speciális kiadás látta meg így a napvilágot: az 550 Barchetta (2000-ben), a Superamerica (2005-ben), az SA Aperta (2010-ben), valamint az F60 America (2014-ben).
Történelmi elődeihez hasonlóan a 812 GTS is új mércét állít fel teljesítmény és exkluzivitás terén, a fantasztikus külsejű, 800 lóerős V12-es erőforrással hajtott újdonság nem pusztán a piac legerősebb nyitott, sorozatgyártású sportkocsija, de – visszahúzható keménytetejének (RHT) köszönhetően – a legsokoldalúbb is.
A visszahúzható „keményfedél” 14 másodperc alatt tűnik el az igen szerencsés tulajdonosok feje felül, akár menet közben is 45 km/h-s tempóig, s lenyitott állapotában sem befolyásolja a kétüléses kabin méretét. A huzat ellen kiváló védelmet nyújtó hátsó szélvédő ugyancsak elektromos lesüllyeszthető, így semmi sem gátolja meg az utasokat abban, hogy akadálytalanul élvezzék a V12-es motor négy kipufogó által nyújtott muzsikáját.
A 812 GTS szíve, a 65 fokos hengerszöget bezáró, 6496 cm3-es V12-es aggregát csúcsteljesítménye 800 lóerő, maximális nyomatéka pedig 718 Nm (7000-es fordulaton). Nem meglepetés ház, hogy a 123 lóerő/liter fajlagos teljesítményű erőmű brutális menettulajdonságokat garantál, a 4693 milliméter hosszú és 1276 milliméter magas 812 GTS kevesebb, mint 3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, s akár a 340 km/h-t is túllépheti a sebességmérő mutatója. (Álló helyzetből 8,3 szekundum alatt éri el a 200 km/h-t.) Ehhez a 350 baros (nagynyomású) befecskendező rendszer ugyanúgy hozzájárul, mint az újra kalibrált Manettino, melynek segítségével maximálisan kiaknázható a motorban rejlő rendkívüli potenciál. A nyomatékgörbe szintén rávilágít a V12-es egység bámulatos képességeire, noha a csúcsérték viszonylag magas tartományban jelentkezik, annak 80 százaléka már 3500-as fordulatszámtól a pilóta rendelkezésére áll. A hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó is fokozza a 812 GTS sportosságát, a dinamikusabb üzemmódokban drasztikusan lecsökkentve a váltások idejét. De a pontot az i-re a telt orgánumú kipufogórendszer teszi fel.

A 812 GTS elegánsan sportos formáját a Ferrari Styling Center-ben tervezték meg, méghozzá úgy, hogy a lenyitható tető ne változtassa meg a front-középmotoros sportkocsi alapvető arányait és dizájnját, illetve ne befolyásolja a kabin méretét és komfortszintjét. Oldalnézetből a dicső felmenőjére, a 365 GTB4-re is emlékeztet magas farával, mely a lenyűgözően izmos hátsó sárvédőkkel pompásan hangsúlyozzák a V12-es erőforrás erejét és agresszivitását. A két „púp” ugyanakkor a nyitott tetőt is ügyesen elnyeli. Mindezen túl a 812 GTS három új kovácsolt könnyűfém felnit is felajánl: a gyémánt-mintázatú, a folyékony ezüst és a Scuro ezüst kivitel egyaránt remekül passzol a roadster karakteréhez.
ferrari812gts03Eközben azonban a lenyitható keménytető komoly kihívás elé is állította a tervezőket, akiknek ugyanazt a menetdinamikát kellett garantálniuk, mint a zárt változatnak. A módosult far nagyban befolyásolta az autó aerodinamikáját, a negatív hatásokat elsősorban a hátsó diffúzor megváltoztatásával kompenzálták. A további aprólékos módosítások ugyanakkor kabinban keletkező turbulenciát is maximálisan kiküszöbölték, s még a hatékonyságot is sikerült növelni.
ferrari812gts06Nem utolsósorban a GTS is tartalmazza a 812 Superfast új generációs vezérlőrendszereit, melyek nagyban hozzájárulnak a sportkocsi kimagasló kezelhetőségéhez. A sportos elektromos kormányművel teljesen kihasználhatók az ezek által nyújtott előnyök, így például a tapadásvesztés közeledtét jelző Ferrari Peak Performance-é vagy a túlkormányozottság veszélyét csökkentő Ferrari Power Oversteer-é.
Nem vitás, hogy a 812 Spider csodás (négykerekű) műremek. Ára egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy az idő múlásával csak drágább lesz.


Pin It