Ford Puma 1.0 EcoBoost Hybrid ST-Line X 2020 - Többet nem indexelek

Nem is oly rég kaptunk egy e-mailt az egyik importőrtől, nem személy szerint mi, az „AutósVilág”, hanem úgy együtt, az összes autós újságíró kolléga, hogy közlekedjünk már kulturáltabban, például indexeljünk. Oké, vettem, bunkó vagyok! Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végül csak sikerült ezt is „elrontani”. Én nem akarok többet „indexelni”. Azért sem! Az Index már nem lesz sosem ugyanaz!

Pedig reggelente általában „indexeléssel” kezdtem a napot. Az első elmaradhatatlan fekete „lehúzása” közben szétnéztem rajta, hogy mi történt a nagyvilágban és széles e hazánkban, „városvadásztam” meg ilyenek, MINDEKÖZBEN nagy nehezen kinyíltak a csipáim. „Indexelve” figyeltem a koronavírus alakulását is, melynek egyik nagy - négykerekű - vesztese az új Ford Puma lett. Nem mintha a COViD-19-nek lennének győztesei... Ez a jobb sorsra érdemes, neves felmenőkkel bíró hibrid szabadidő-autó például épphogy csak megérkezett Magyarországra, meglehetősen nagy csinnadrattával kísérve, s hopp, máris karanténba került, se ki, se be a „garázsból”. De vigyázat, most kiszabadult!
A Ford Pumája embert ugyan nem eszik, de azért a szívükre veszélyes lehet. Kétségtelenül „ő” a legformásabb, legharmonikusabb modell az amerikai gyártó európai kínálatában, talán azért, mert nem akar feltétlen „világfi” lenni. A Ford elég régóta küzd azzal, hogy egy olyan Mondeo-szerű autót csináljon, amit az Óhazában ugyanúgy elfogadnak, mint az Újvilágban, de meglehetősen nehéz összehozni a különböző kontinensek ízlésvilágát. A Puma viszont csupán nekünk akar megfelelni.
Ez azonnal nyilvánvalóvá válik a kompakt méreteiből is, a 4186 milliméter hosszú, 1805 milliméter széles Puma alapjait a Fiesta adja. Ám magasabb felépítésével és nagyobb szabad hasmagasságával sokkal trendibb nála, gyakorlatilag tökéletesen beleillik a mai kor divatjába, illetve a Ford-palettájába. Az összes olyan stílusjeggyel rendelkezik, amitől a kölni-dearnborni vállalat termékei könnyen beazonosíthatók. Az ST-Line X tesztautó egyénisége ráadásul kellőképp sportos, fiatalos, ám a vásárlók az elegánsabb, egy csipetnyit talán visszafogottabb Titanium kivitellel sem foghatnak mellé.
fordpuma10ecobooststline2020nyA 18 colos polírozott könnyűfém felniken gördülő Puma utastere első pillantásra is kifejezetten igényesnek tűnik, a piros díszöltések, a 8 colos érintőképernyő, a részben bőr kárpitozás és az alumínium váltógomb előre is sok jót ígér, pedig még el sem indítottuk az autót. A helykínálat elöl nagyszerű, a nagy és széles, mégis sportos – deréktámaszos - ülésekben mindenki jól fogja magát érezni. Hátul a Puma – a kategóriatársaihoz hasonlóan – inkább kétszemélyes, itt az ülőlapok is rövidebbek, mint az elsők, az esetleges ötödik utasnak pedig egy púpon kellene utazni. Viszont ide is jutott ajtózseb, az első ülések háttámláján van háló, az ablakok pedig elektromosan mozognak. Meglepő módon a Puma még a csomagtartóban is tud újat mutatni, legalábbis én még nem találkoztam ilyen Megabox fantázianevű „kutyamosó valamivel”. Szóval, az van, hogy a kétfenekű raktér alsó szintje alatt van még egy vízálló mélyedés, melyben lefolyónyílása is van. Csak bedobjuk a sáros gumicsizmát vagy sportfelszerelést, utána pedig slaggal kimoshatjuk. Különben nyílik láblendítésre is a fedele, a kalaptartója meg vele együtt, és tudjuk még állítgatni a padló szintjét is, de azt hiszem, ezt már említettem. A méretét azonban még nem: 456 literes. Mit tud még a Puma? Nekem fontos és alap, hogy össze tudjam kötni a telefonomat a kocsival, pontosabban az infotainment rendszerével, hogy hallgathassam a kedvenc zenéimet, meg kéz nélkül telefonálhassak. Az Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis SYNC3 ennek tökéletesen megfelel, sőt, hangutasításokkal is vezérelhető, bár én inkább nyomkodtam az érintőképernyőt vagy a multifunkciós volánt. Kedvem szerint. A teljesen digitális, színes 12,3 colos LCD műszerfal képe pedig az aktuális vezetési üzemmódhoz igazodik.
fordpuma10ecobooststline2020eBár a Puma kizárólag elsőkerék-hajtással és 1.0 literes Ecoboost erőforrással kapható, vásárláskor mégis kétféle teljesítményszint, illetve a vezetésekor ötféle – normál, sport, terepjáró, csúszós út és eco - üzemmód közül választhatunk. ST-Line X felszereltségű tesztautónkban az erősebb, 155 lóerős hajtómű dolgozott, mild-hybrid technológiával támogatva. Vagyis a turbós benzines egység összedolgozik egy ugyancsak kisméretű villanymotorral, olykor több erőt és nyomatékot szolgáltatva, máskor meg kevesebb károsanyagot kibocsátva. A MHEV-egység akkumulátora nem akkora, hogy számottevő kilométert tehessünk meg zéró emisszióval, mégis gazdaságosabban üzemel a Puma a hagyományos társainál. Persze, ez a hangulatunkról és a konfigurációtól is függ, a műszerfalat vörösbe borító Sport mód nem erre helyezi a hangsúlyt, helyette élesebbre vált a gázreakció, direktebbre a kormány. Eco beállítást használva meg „lebutul” és lelassul a kölni szabadidő-autó, ilyenkor egy csomó ló(erő) szabadságra megy, s csak henyélnek az istállóban. Aztán ha szükség van rájuk, akkor visszatérnek: akár 9 másodperc alatt gyorsítva 0-ról 100 km/h-ra a Fordot, vagy akár 200 km/h-val is repítve az üresen 1280 kilogrammos karosszériát. Bár kicsi a motor, a turbónak és a hibrid technológiának hála, 220 Nm a csúcsnyomaték, ami remek rugalmasságot is garantál. Az átlagosan kapcsolható hatfokozatú váltóval könnyű húzózónában tartani, és a futómű is bírja a strapát. Ez azt is jelenti, hogy viszonylag sportos a hangolása, stabil a kanyarokban, félreértés ne essék: a Puma nem terepjáró. Emelt felépítésével, nagy kerekeivel ugyanakkor földutakon sem esik kétségbe. Hosszú utakon a fejlett vezetőtámogató asszisztensek könnyítik meg a dolgunk, például az intelligens adaptív sebességtartó automatika, a holttér-figyelő, az ütközés-megelőző, éjjel meg a LED-es fényszórók automatikus távfénye jön jól.
fordpuma10ecobooststline2020csA Puma ST-Line X-szel egyetlen bibi van, az ára. A fűthető ülésekkel, panoráma üvegtetővel, tolatókamerával, Vezetői Asszisztens és Téli csomaggal, automata parkolórendszerrel felszerelt tesztautó listaáron 9.715.000 forintba került, mikor kipróbáltuk, de kedvezménnyel már 8.815.000 forintért is haza vihettük volna. Egy Dacia Duster azonban már 3.3999.000 forinttól megvásárolható. Igen, nem ugyanaz a kettő, és nem is a Puma hibája. De Magyarországon az ár nagyon is döntő tényező. Sajnos...
fordpuma10ecobooststline2020fJa, annyit beszéltem a mild-hibrid erőforrás előnyeiről, hogy a fogyasztás már megint kimaradt. Különben akárcsak a többi autóval, elég széles skálán mozog az üzemanyag-igénye, de a teszt során 5,9 liter ólommentes benzinnel beérte. Igaz, akik ismernek, azok mesélik, hogy nem vagyok egy idegbeteg, kapkodós típus. Viszont kocsiban mindig indexelek. Még földúton is. Na, viszlát!


meukow03S hogy miért pont a Meukow XO konyakot választottuk a Ford Puma mellé?! Most tényleg magyaráznunk kell?! Na, a lényeg, hogy a Meukow márkát Auguste-Christophe és Gustav Meukow, két sziléziából bevándorolt testvér alapította 1862-ben, akiket II. Sándor orosz cár azért küldött Franciaországba, hogy biztosítsanak egy állandó és biztos kereskedelmi útvonalat az orosz birodalom, illetve a cári udvar konyakellátásához. A testvérpár pedig úgy döntött, hogy létrehoznak egy kereskedelmi irodát Cognac városában: ez lett az AC MEUKOW & Co. A jó üzleti érzékkel rendelkező fivérek ügyesen építették fel a cégüket, még Henri Bouraud-ot is megnyerték részvényesnek, aki ekkor Cognac város polgármestere volt. Nyilván ez is sokat lendített a cégen, mely szinte töretlenül fejlődött, nincs is túl sok említésre méltó évszám a vállalat történetében. 1979-ben aztán a Meukow annak a Compagnie de Guyenne csoport része lett, melyet Michel Coste hozott létre 1969-ben. A fúzió ugyancsak sokat lendített a márka piaci ismertségén: mára több mint 80 országban forgalmazzák a különleges, párduc díszítésű, többszörösen is díjnyertes palackokat. Ezeket 1993-tól használja a Meukow. A fenséges ragadozó tökéletesen szimbolizálja a hatalmat, az eleganciát és a rugalmasságot, vagyis azokat a szempontokat, amelyek a cég szerint leginkább jellemzik a Meukow konyakjait.
meukow05A cognac (ejtsd: konyak) egyébként egy tölgyfahordóban érlelt, eredetvédett francia borpárlat, mely nevét az előállítási helyéről, a franciaországi Cognac község borvidékéről kapta. Ezt a területet a fehérbora, majd a belőle készült párlat tette híressé. A nemzetközi eredetvédelem az Európai Unióra és az Amerikai Egyesült Államokra is kiterjed. Szabályozása nemcsak a termő- és előállítási területet, illetve a felhasználható szőlőfajtákat korlátozza, hanem a borpárlatok általános szabályozásánál jóval szigorúbb technológiai követelményeket is támaszt. S bár a köznyelvben a cognac után az egyéb borpárlatokat is gyakran konyaknak nevezik, az európai uniós szabályozás értelmében, a cognac nevet csak a szigorú feltételek teljesülése esetén viselheti az ital. A feltételek a következők:
• az előállítás módja legalább 300 éve változatlan;
• az italnak legalább 90%-a az Ugni Blanc, Folle Blanche vagy Colombard szőlőfajta borából kell készülnie, és a maradék 10%-ban is csupán a Folignan, Jurancon blanc, Meslier St-Francois (Blanc Ramé), Select, Montils, Sémillon szőlők borait jelentheti;
• rézüstben történő kétszeres lepárlással kell készülnie és francia tölgyfa hordóban kell legalább két éven át érlelődnie. (Maga a tölgyfa származhat Európa egyéb területeiről is, de Limoges városát érintve kell megérkezzen - az ilyen tölgyfát „limousin” tölgynek is nevezik.)
Azt a vidéket, mely jogosult cognacot előállítani, hat zónára osztják fel. A hat zóna egyfajta besorolás, mely utal az onnan származó cognac élvezeti értékére. Az elnevezéseik a következők, az elismertség csökkenő sorrendjében: Grande Champagne, Petite Champagne, Borderies, Fins Bois, Bon Bois és végül Bois Ordinaire.
meukow02A cognac a kiemelt vidékeken előállított fehér borok kétszeri lepárlásából készül. A bor nagyon száraz, savas, könnyű bor kell legyen, melynek tisztán történő elfogyasztása kevéssé kellemes, de lepárlásra megfelel. A lepárlás a hagyományoknak és az előírásoknak megfelelő rézüstökben történhet. A kétszeri lepárlás eredménye egy színtelen szesz, mely kb. 70% alkoholt tartalmaz. A kifőzés végeztével legalább 2 éven át tölgyfa hordókban érlelni kell a párlatot, mielőtt azt cognacnak lehet nevezni és értékesítésre kerülhet. A végterméket általában 40% alkohol tartalmúra hígítják, tiszta desztillált víz felhasználásával. Legvégül a különböző cognacokból kikeverik (vagy más szóval házasítják) az értékesítésre szánt italt, biztosítva, hogy az ízek teljessége adott legyen minden egyes évjáratban. Mindegyik gyártónál dolgozik egy kóstoló mester, aki a keverék összeállítását határozza meg, és ő felelős azért, hogy az adott termék íze pontosan megegyezzen az ugyanott évtizedekkel korábban előállított cognac ízével. A cognac korát a keverékben szereplő legfiatalabb alkotó kora határozza meg.
A BNIC (Bureau National Interprofessionnel du Cognac) a következő minőségi kategóriákat különbözteti meg:
• VS - Very Special (nagyon különleges) - *** három csillag - a legfiatalabb összetevője is legalább két évig hordóban érlelt
• VSOP - Very Superior Old Pale (nagyon kitűnő régi cognac) - a legfiatalabb összetevője is legalább négy évig hordóban érlelődött, de az átlagos kora ennél sokkal magasabb
• XO - Extra Old (rendkívül régi) - a legfiatalabb összetevő legalább 10 évig érlelt. (Korábban ez az időtartam 6 év volt.)