Toyota Publica - 60 éves az 1000 dolláros modell

Az olcsó és egyszerű, az átlagos vásárlók számára is elérhető Toyota Publica sokféle karosszériaváltozatban készült, műszaki alapjain még sportkocsi és kisteherautó is készült. Vele kezdődött a japán óriás kis- és városiautó programja.

A Toyota a Publicát részben az 1955-ös, a japán Nemzetközi Kereskedelmi és Ipari Minisztérium által kidolgozott "népautó" koncepcióra reagálva fejlesztette ki. Azonban időközben a követelmények nagy részéről kiderült, hogy a gyakorlatban megvalósíthatatlanok, így a Toyota a saját feje után ment, amiből végül egy reálisabb terv, majd miniautó született.
A minisztérium olyan autókat szeretett volna látni a szigetország útjain, amelyek végsebessége meghaladja a 100 km/h-t, a tömegük kisebb 400 kg-nál, az átlagfogyasztásuk pedig 3,3 liternél. További előírás volt még, hogy sík úton tartósan lehessen velük teljes terheléssel is 60 km/h-s tempóval haladni, és hogy 100 ezer kilométerig ne igényeljenek komoly javításokat.
Akkoriban a farmotoros, hátsókerék-meghajtású konfiguráció volt a legelterjedtebb a kis- és miniautók kategóriájában, viszont a Toyota kezdetben orrmotoros, elsőkerék-meghajtású elrendezésben gondolkodott, mivel az 1959-ben megjelent Miniben látta az ideális kiskocsit.
Végül azonban egy orrmotoros, hátsókerék-meghajtású konfigurációt választott a japán autógyártó, miután sok nehézségen túljutva elhárították az ezzel járó két fő problémát: az önsúly és az utastér helykínálatának a kérdését. Utóbbit úgy oldották meg, hogy a kardántengelyt a lehető legalacsonyabbra helyezték, a tömeg viszont főleg a motoron múlt.
Nos, a súly alacsonya tartása érdekében egy kompakt méretű, léghűtéses, kéthengeres boxert fejlesztettek ki, melyhez az ihletet az 1948-ban bemutatott Citroën 2CV, azaz a Kacsa adta. Annak ellenére, hogy japán kormányzati forrásokból arról lehetett hallani, hogy jelentős adókedvezményeket terveznek adni az 500 köbcentiméternél kisebb motorú autók számára, a Toyota úgy döntött, hogy 700 köbcentiméteres erőművet készít, mert úgy vélte, hogy a félliteres lökettérfogatból kinyerhető teljesítmény nem lenne elegendő az autópályákon. Az U nevű erőforrás végül 28 lóerős lett, és megfelelő menetdinamikát biztosított a mindössze 580 kg tömegű kocsinak. Végül a Toyota szerencséjére a fél liternél kisebb motorral hajtott kocsik nem kaptak adókedvezményt Japánban, így a Publicát is a legalacsonyabb éves közúti adókategóriába sorolták. A 3,52 méter hosszú kisautó neve egyébként az angol „public car” kifejezésből jött.
Az értékesítése 1961 júniusában kezdődött meg, alapára 389 ezer jen volt, ami a szerény keresetű japán munkások számára is elérhetővé tette a típust. Egy új kereskedői hálózaton, a Toyota Publica Store-on keresztül lehetett megvenni, amelyet elkülönítettek a korábbi "Toyota" és "Toyopet" márkakereskedésektől.
Kezdetben kétajtós, szedán karosszériával árulták, hogy a négy utas mellett nagy mennyiségű csomagot is el tudjon vinni. Előre igényes, kettős keresztlengőkaros futóművet, hátra kommerszebb, laprugós, merev hidas felfüggesztést építettek be a mérnökök. 1962-ben jött a még nagyobb rakterű kombi, és a Publica alapjaira épített Sports 800 sportautó, amelyet eredetileg Publica Sport néven akart forgalmazni a Toyota.
Hiába volt gondosan megtervezve az alap Publica, praktikus, de puritán belső tere, és szerény felszereltsége (fűtés és rádió sem volt benne) sok potenciális vásárlót elriasztott, akik a luxus érzését keresték az autókban. Egészen addig jóval alacsonyabbak voltak az eladások a tervezettnél, amíg két évvel a premier után, 1963-ban a Deluxe változat be nem került a kínálatba. Ebben már volt fűtés, rádió és ledönthető ülés is, kívülről pedig krómdíszek különböztették meg az ezután Standardnak hívott alapváltozattól. Végre felpörgött a kereslet, és amikor ugyanebben az évben bemutatták a kabrió verziót, a Publica eladásai végül elérték a havi három-négyezres célt. 1964 februárjában a pickup karosszériaváltozat csatlakozott a modellkínálathoz, szeptemberben pedig a boxermotor teljesítményét 32 lóerőre növelték.
1966 áprilisa újabb változást hozott a modell életébe, a karosszéria elejét és hátulját jelentősen átalakították, és egy 790 köbcentis, 36 lóerősre cserélték az aggregátot. Így született meg a P20-as nemzedék. 1967 szeptemberében a Publica Super verzió is csatlakozott a kínálathoz, ebben a kabrióhoz hasonlóan már a Sports 800 motorja dolgozott, amely „gigászi” 45 lóerőt produkált.
Közben a Publica ára is csökkent, a 800-as legolcsóbb változata már csak 359 ezer jenbe került. Mivel a japán fizetőeszköz árfolyama akkoriban 360 volt a dollárhoz képest, az emberek az 1000 dolláros autónak kezdték hívni. Aztán 1969-ben érkezett a vadonatúj fejlesztésű P30-as Publica, amely lényegében nem volt más, mint egy zsugorított Corolla. Az új generáció jelentős fejlődésen ment keresztül mind a teljesítményt, mind a minőséget tekintve - a társadalmi környezet változásaira reagálva. Ugyanakkor a család már csak egy kétajtós szedánból, egy háromajtós kombiból és egy kétajtós pickupból (1969 októberétől) állt, a korábbi kabrió és targatetős sportváltozat nem kapott utódot.
Elődjéhez képest egy méretosztállyal nagyobb lett a karosszériája (hossz: 3645-3670 mm), a motorpaletta pedig kibővült a Corolla modern, vízhűtéses, négyhengeres, 1100 köbcentiméteres, dupla karburátoros, 73 lóerős erőforrásával, amellyel már megfutotta a 155 km/h-t a Publica SL.
Arany középútként megjelent ugyanennek a K-szériás motornak a 993 köbcentiméteres, 58 lóerős változata is, valamint a régi, 800 köbcentiméteres, 40 lóerős boxer is a kínálatban maradt. 1969 szeptemberében az 1100 köbcentiméteres egységet egy 77 lóerős 1200-asra cserélték le, ezek a „nagy” „erőművek” kizárólag az első tárcsafékkel szerelt SL/SR és a High Deluxe luxusmodellhez voltak elérhetők. Az ezreshez (felárért) kétfokozatú Toyoglide automatikus váltó is rendelhető volt.
1972 januárjában jelentős modellfrissítést kapott a második generációs Publica, a külsejét áttervezték, illetve bevezették a fastback jellegű, sportos karosszériát.
Ekkor vezették ki az eredeti léghűtéses, kéthengeres, 800 köbcentiméteres boxermotort, mert már nem volt képes teljesíteni a károsanyag-kibocsátási előírásokat. Egy évvel később 1973-ban jelent meg a Toyota Publica Starlet, a kupé változat, három évvel később pedig már ötfokozatú kézi váltóval is választható volt a modell.
A szedánt 1978-ban váltotta le a vadonatúj Starlet, ám a kombi 1979-ig, a pickup pedig egészen 1988-ig gyártásban maradt, a végén már 1,3-as motorral. Ekkora azonban már a Corolla véglegesen átvette a népautó szerepét, s még a Publica kereskedői hálózatát is Toyota Corolla kereskedésekre nevezték át. A Publicának azonban megmaradt az az örök dicsőség, hogy sok-sok évvel később olyan világszinten is rendkívül sikeres modellek építkeztek ötleteiből és indultak világhódító útjukra, mint az Aygo és a Yaris. De ez már egy másik történet.

Pin It