Subaru Outback 2.5i Platinum - "Maradok az, ami mindig is voltam "

Mondhatnánk azt is, hogy a Subaru keményvonalas hagyományőrző márka, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a tervezők céltudatosan ragaszkodnak az általuk megálmodott műszaki dolgokhoz. Az Outback ennek az egyik ékes példája.

Nincs benne elektrifikáció semmilyen formában, pedig egy relatíve nagy, 2,5 literes, négyhengeres motor dolgozik a megújult Outbackban, lehet, hogy elférne mellette. Pályafutása még 1994-ben kezdődött, a Legacy kombi alapjain, olyan kozmetikai változtatásokkal, mint a kéttónusú festés, a sárfogó gumikkal kiegészített nagyobb kerekek, az egyedi kárpitozás és a majd húsz centiméterre emelt hasmagasság. Ezen a mai napig sem változtatatott a japán cég, viszont most már az Outback önálló típusként szerepel az amúgy Európában szegényes modellkínálatban. Hasonló a helyzet az erőforrások terén, a 2020-ban bemutatott hatodik generáció nálunk egyetlen benzinmotorral vásárolható meg, mely a nyugodt, kiegyensúlyozott harmónia mintaképe. Persze, a benne rejlő 169 lóerőtől nem is várnánk sokat, hiszen nem kicsi autóról van szó, egy igazi családi fészek.
Az orrában mélyen ülő, 2,5 literes, négyhengeres boxermotor igazi ínyencség a mai világban, és a Subaru a jövőt is vele gondolja. Ezért a megújult Outbackben szolgálatot teljesítő erőforrás komponenseinek 90 százaléka új. Alacsony fordulaton finoman dolgozik, de hiányoltunk belőle még egy kis plusz nyomatékot. 252 Nm-nyi csúcsnyomatékát 3800/perc fordulaton adja le, e felett viszont már a hangja sem az, amire vágyunk, pedig a teljesítménye 4000-es fordulaton teljesedik ki. Remek kapcsolatot ápol viszont a fokozatmentes Lineartronic automataváltóval, amely a kapcsolásokat csak szimulálja. Működésétől válik hangsúlyosan nyugodttá a vezetés: alacsony fordulaton észrevétlen dolgozik, s autópályára kiérve is a stresszmentes vezetést helyezi előtérbe. Erőltetett menetben vagy sport módban ugyanakkor néha feleslegesen erőlteti a magas fordulatokat, erősen bőgetve a motort.

Lényegében új modellről szól a történetünk, mégis azonnal felismerhető az Outback. Eredeti a stílusa, hasmagassága 213 milliméterre nőtt, futóművében nincs semmi hókuszpók, mégis kényelmes.

De a boxereket ismerve, legalább a fogyasztása a tízliteres határon belül marad. A tesztet 8,7 literes átlaggal zárta nálunk úgy, hogy a városi fogyasztása bő fél-egy literrel több is lehet. Sportos használat mellett ugyancsak kirúg a hámból, ilyenkor a központi kijelző sokszor a 12 literes számot is túllépte. Az utóbbi azért meglehetősen speciális eset, sem a sportmódnak, sem a sportos vezetésnek nincs sok értelme esetében: a karaktere egy cseppet nem kívánja, az Outback igazi hosszútávú túrázó.

Egészen fantasztikus, ahogy a szimmetrikus összkerékhajtás és a hozzá csatlakozó rendszerek kezelik a zord körülményeket; Nagyszerű kombi az Outback, még a második üléssora is komfortos.

Az Outback eszenciáját – a boxer aggregát mellett - továbbra is a szimmetrikus összkerékhajtás adja, mely aktív nyomatékvezérléssel, az útviszonyoktól függően osztja el a nyomatékot a megfelelő kerekekhez, s hiba nélkül teszi a dolgát. A lejtmenetvezérlő is alapáron jár hozzá, valamint a terepszögekről – ami elöl 19,7, míg hátul 22,6 fok – is informálja az utasait az Outback, de inkább a 213 milliméteres hasmagasságnak köszönhető 21 fokos rámpaszöge az, amit ki is tudunk használni egyszerűbb terepezés alkalmával. Ráadásul a két tengely között megfelelő védelemmel van ellátva a karosszéria, ami nem mellesleg a dizájn fontos része is.

Szép, feltűnően igényes és sokszínű a belső tér, ráadásul még komfortos és praktikus is. A központi tablet immár támogatja az Apple és Android alkalmazást is.

Ránézésre nem sokat változott az előző generációhoz képest, pedig valójában teljesen új modellről van szó. Elhagyták a krómkeretet a nagyobb hűtőmaszkról, a díszítés így a LED-es ködlámpa köré összpontosult, s a lökhárító fekete betétje is jóval hangsúlyosabb formát kapott. Kisebbek a fényszórói, szúrós a tekintete, a kanyarkövetős LED lámpák tökéletes fényt adnak, és összességében nagyon is karakteres az arc, amit az Outback mutat. Karosszéria méretei csak milliméterekben változtak az elődhöz képest, míg a tengelytávolsága változatlan maradt.

Mélyen ül az Outback orrában a boxermotor, lóerőben és nyomatékban egy picivel többet kívánnánk, de legalább a fogyasztása rendben van.

Már az alapmodellen is 18 colos kerekek feszítenek, ahogy a vaskos tetősínek is a robosztus megjelenés alaptételei. Igényes fényezésével nem szívesen visszük terepre, és ebben – szerencsére - a belső tér is megerősít minket. El sem hisszük, hogy Subaruval van dolgunk, ha az utastér alapján kérdeznek minket. A minőség eddig sem volt kérdéses, de az anyaghasználat és a színvilág - az új dizájnnal kiegészítve -, már egy teljesen más világot tár elénk. A Nappabőr ülések eddig ismeretlenek voltak a márka számára, s a bézs kombináció is kimondottan látványos, abszolút presztízs szintre emeli a kabin hangulatát. Az indítógomb megnyomása után egy újabb meglepetés vár az Outback használójára, bevetettek újdonságként egy szemszkennert, amely középen, a kijelző felett található. Ez felismeri a tulajdonosát, és az utolsó beállításokat - beleértve akár az ülésfűtést, a légkondit, rádiót és persze a kényelmi funkciójat is – automatikusan rendszerezi és rendelkezésünkre bocsájtja. Ezt a lehetőséget hat felhasználó élvezheti.

Az ülések kényelmesek, nappabőr borításuk újdonság a Subarunál, mint ahogy az is, hogy külön légzsákkal rendelkeznek . Viszont ülésszellőztetés a legmagasabb felszereltséghez sem rendelhető.

A középkonzolt immár egy álló táblagép uralja, szerencsénkre felhasználóbarát megoldásként nem bíztak mindent az érintőfelületre. Két tekerőgomb jár az audiorendszerhez, valamint a hőfokszabályozó, a kományfűtés és a hátsó ablakfűtés kapott azonnali elérhetőségi lehetőséget. Azért maradt mit megmutatni a 11,6 colos kijelzőn is, - akár egy okostelefonon - három oldalon keresztül válogathatunk az ikonok közt, míg a kijelző alsó része fix marad, a légkondi és az ülésfűtés közvetlen elérése érdekében. A felső részen tehát a fontos, közvetlen információk közt külön lapozgathatunk, úgy mint a telefon vagy a rádió beállításai között. De innen vezérelhetjük többek közt az öszkerékhajtást, vagyis az X-Mode rendszert, ahol belátásunk szerint választhatjuk ki az út minőségének és csúszós felületéhez megfelelő módot, valamint a lejtmenet vezérlő is innen aktíválható.

A csomagtér nyitása sem a megszokott módon történik. Láblendítés helyett a könyökünket kell a márkajelhez tartani, így jutunk az alapból 561 literes poggyásztérhez.

A menükben lapozgatva felfedezhető, hogy az ikonok nagyrésze a biztonsági beállításokat teszi ki. Az X-Mode rendszerhez közvetlen kapcsolódik egy járműdinamikai vezérlő rendszer, amely apró beavatkozásokkal folyamatosan ügyel arra, hogy a kijelölt íven haladunk-e. Zord körülmények közt, ha valami oknál fogva megcsúsznánk vagy a túl nagy sebesség miatt az autó sodródni kezdene, a rendszer azonnal módosítja az AWD rendszer nyomatékelosztását és szabályozza a motor teljesítményét, valamint a kerekekre jutó fékerőt, hogy az Outback mindenképpen az úton maradjon. Falevelekkel tarkított hegyi utunkon, a párás reggeleken tökéletesen megmutatta számunkra, miért ragaszkodik a Subaru továbbra is ehhez a rendszerhez. Szándékosan vittük bele olyan helyzetekbe, amiket normál ésszel elkerülnék, ám az Outback ennek nem híve. Érezni, hogy beavatkozik a rendszer, és óvatosan „kezeli” a nyálkás faleveleket az amúgy is vizes útfelületen. Jöjjön bármilyen kanyar, mindvégig ura a helyzetnek, mintha száraz, szép nyári napon történne velünk mindez. Az EyeSight vezetéstámogató rendszer is sokat fejlődött. „Szempárként” két sztereókamera háromdimenziós képet vetít maga elé, s immár hét különböző biztonsági rendszert foglal magába, plusz a radarok segítségével már 360 fokban érzékeli az autó körüli történéseket. Az új, szélesebb látószögű kamerák segítségével kereszteződésekben, kanyarodáskor is figyel az ütközésekre, valamint a kiegészítő radarok segítségével az ütközést elkerülve képes felmérni az autó háta mögül érkezőket és a kormány beavatkozásával úgy helyezkedik, hogy a további karambolokat is elkerülje.

Az orrában mélyen ülő, 2,5 literes, négyhengeres boxermotor igazi ínyencség a mai világban és a Subaru vele képzeli el a jövőt is.

Maradt, ami volt az Outback: ha úgy tetszik, a japán mérnököknek sikerült egy teljesen új modellt a régi, eddig megszokott és elvárt stílusba avanzsálni. Alighanem ez is volt a cél, hiszen továbbra is nagyon tetszetős a Subaru. A minősége és használata is nagyon meggyőző, eszményi a praktikuma. Apró, de tudatos vevőkört tudhat magáénak a Subaru, s az ebbe a körbe való bekerülést szigorúan meghatározza az egyetlen erőforrása. Dízel már szóba sem kerülhet a márkánál, érdekes azonban, hogy míg az amerikai piacon teljesítményben felfelé bővített a Subaru egy 2,4 literes turbómotorral, ami 260 lóerős, addig az ázsiai piacokon egy kisebb, 1,8 literes , szintén turbóval lélegeztetett, 177 lóerős aggregáttal kapható az Outback. Nekünk maradt az arany középút, turbó nélkül, magas alapfelszereltséggel, Trend néven 15,7 millió forintos kezdőárral. Platinum kivitelű tesztautónk a csúcsot jelenti, 16,9 milliós árához csak külső színt választhatunk, minden más, ami elérhető hozzá, azt az alapfelszereltség tartalmazza.

Pin It