Honda Civic TypecR 2017

Alig várom...

...hogy a kezeim közé kaphassam végre! Nagyon sokat - talán - már nem kell addig aludnom, mert a tervek szerint 2017 októberében érkezik meg Magyarországra az alapjaitól újratervezett, vadonatúj Honda Civic Type R. A japán hot-hatch csúcsteljesítménye immár 320 lóerő... 

Az utolsó két generációt – melyet volt lehetőségem kipróbálni - imádtam, ám az csak nagyon kis „része” a Civic Type R történelmének. Hiszen már 25 év telt el az első nemzedék bemutatása óta, s ez idő alatt a Type R elnevezés a kiemelkedő teljesítményű, motorsportban szerzett tapasztalatok alapján épített közúti sportautó szinonimájává, egyszersmind a vezetés szerelmeseinek hívószavává vált.
Az évek során a Type R modellek mindig hűek maradtak az eredeti elgondoláshoz, azaz alacsony tömeg, kimagasló teljesítmény, gyors gázreakció, elképesztő úttartás és erős fékrendszer jellemzi őket. Az újoncra különösen nagy feladat hárul, hiszen ez lesz az első „globális” Type R modell, azaz nem lesz külön japán vagy európai változat, mint korábban. Ráadásul mivel az ötajtós Civic-kel együtt fejlesztették, így annak minden jó tulajdonságát magáénak tudhatja, beleértve a sportos habitust és a kifinomultságot is. Egyúttal hű maradt a nagy teljesítményű, ferdehátú Hondák örökségéhez is, vagyis a könnyű vezethetőséghez agresszív formavilág és alacsony légellenállás társul, ami az elsőkerék-hajtású modellekre jellemző.
Ehhez a kis tömegű, nagy merevségű kocsitest is nagyban hozzájárul, melynek legfőbb ismérve az alacsony súlypont, illetve, hogy olyan szofisztikált futómű alkalmazását tette lehetővé, ami jelentősen fokozza a vezetési élményt és a menetkomfortot. A fejlett, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés nagy sebességnél és csúszáshatáron vett kanyarokban egyaránt stabillá teszi a modellt. A hátul alkalmazott, vadonatúj, multi-link lengőkarrendszer pedig a kényelem mellett a nagy sebességű stabilitást is a legmagasabb színvonalra emeli. A dupla fogasléces, változó áttételű elektromos szervokormány azonos a hagyományos kiadáséval, de az áttételezés optimalizálásának köszönhetően még közvetlenebb és biztosabb érzetet nyújt.

Ám ami a lényeg, hogy a 2.0 VTEC TURBO motor még kifinomultabbá vált, s immár 320 lóerő (6500-as fordulatnál) és 400 Nm (a 2500 és 4000 közötti tartományban) leadására képes. Álló helyzetből mindössze 5,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, és végsebessége is lenyűgöző: 272 km/h. Az is sokat elárul az autó képességeiről, hogy 7 perc 43,8 másodperc alatt ért körbe a Nürburgring Nordschleifén, s ezzel minden idők leggyorsabb elsőkerék-hajtású szériaautójának bizonyult. Feltétlen említést érdemel még, hogy az új, „szimpla” lendkerék és az optimalizált, hatfokozatú kéziváltóval 25 százalékkal csökkent a tengelykapcsoló tehetetlenségi nyomatéka, a végáttétel pedig 7 százalékkal rövidebbé vált. A fordulatszám-szabályozóval kiegészített sebességváltó ugyanakkor még kifinomultabb működést szavatol, mindig a megfelelő fordulatszámra pörgetve a főtengelyt a visszakapcsolások során.
hondacivictyper2017bEgyébiránt a 2017-es Type R vezetője immáron három menetprogram közül választhat, a Sport és a +R mellett ugyanis megjelent a Comfort üzemmód is. Ezek jelentősen eltérő futómű-beállítást, kormány-geometriát és gázreakciókat kínálnak fel a pilótának, aki mindig kedvének, illetve az időjárási és útviszonyoknak megfelelően autózhat. Az előző Type R-hez viszonyítva a szélesebb tartományban állítható húzó- és nyomófokozati csillapítás jelenti a legfőbb különbséget, az új, Comfort névre keresztelt üzemmódban például a jobb menetkomfort és kevésbé gyorsak a kormányreakciók.
hondacivictyper2017cA céltudatos sziluett sziklaszilárd állásfoglalás a sportos karakter mellett, csak úgy, mint a jelentős méretváltozás, tudniillik az új Civic szélesebb, hosszabb és alacsonyabb elődjeinél. Mindemellett rövid túlnyúlásai és „feszes” vonalai aerodinamikai hatékonyságáról árulkodnak, akárcsak az agresszív orr-rész, a hangsúlyos kerékjárati ív, valamint a markáns első és hátsó légbeömlő. Az összetett aerodinamikai csomag szintén számos újítást hordoz. A padlólemez-borítás egyenletesebb, az első légfüggöny pedig hatékonyabb lett. Erre tesz rá egy lapáttal a különleges vonalú hátsó tetőél, ami minden helyzetben ideálisan szabályozza a légörvényeket.

A vadonatúj Civic kabinja minőség, kényelem és kifinomultság terén is nagyot lépett előre. Az utastér elöl és hátul egyaránt tágasabb, szellősebb lett, emellett Akárcsak az új, ötajtós Civic-hez, az új Type R-hez is alapáron jár a Honda SENSING csomag, ami a kategória egyik legátfogóbb menetbiztonsági rendszere. A működéséhez szükséges adatokat speciális kamerák, radarok és ultramodern szenzorok szolgáltatják, segítségükkel a vezető még időben észreveheti és elkerülheti a balesetveszélyes helyzeteket. A Honda SENSING az alábbi menetbiztonsági eszközöket tartalmazza: Ütközés Erejét Mérséklő Fékrendszert, Ráfutásos Ütközésre Figyelmeztető Rendszert, Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszert, Útpálya Elhagyását Megelőző Rendszert, Sávtartó Asszisztenst, Adaptív Sebességrögzítőt, Közúti Jelzőtábla Felismerő Rendszert, Intelligens Sebességhatárolót, valamint az Intelligens Adaptív Sebességrögzítőt.
hondacivictyper2017wA Honda Civic Type R GT további műszaki csemegéket is felvonultat, ilyen például a Kitolatást Segítő Rendszer, a Keresztirányú Forgalmat Figyelő Rendszer, a Garmin navigációval kiegészített Honda CONNECT, a vezeték nélküli telefontöltő*, az 542 wattos, 12 hangszórós audiorendszer, a LED-es ködfényszóró, a kétzónás légkondicionáló és az automatikusan elsötétedő belső tükör.
Az új Civic Type R-ek összeszerelése 2017 nyarán kezdődik a Honda swindoni üzemegységében (HUM), ami a tizedik generációs Civic gyártásának globális központja. Hazánkban októbertől forgalmazzák a Honda hivatalos márkakereskedői, de a Civic Type R már előjegyezhető, 11.499.000 forinttól.