Peugeot Boxer 4x4 Concept - Minden kihívásra kész

A rengeteg személyre szabható lehetőséget kínáló és a megszokott megoldásokra fittyet hányó koncepció hűen tükrözi a Peugeot szabadidő-járművekről alkotott elképzelését: az összkerekes, megemelt hasmagasságú, speciális gumiabroncsokkal szerelt Boxer 4x4 tanulmányautó 10 nm2-es lakóterében három személy tartósan is elfér.

A bevezetése óta immár 720 000 példányban elkelt PEUGEOT BOXER a 2019-es szabadidő-autó-kiállításra expresszív stílusával és innovatív anyagaival kitűnő vagány járművé változott, mely minden kalandra készen áll. Ehhez azonban többféle kihívásnak is meg kell felelnie.
Az első közülük a szegmensben megszokott normák felülírása, vagyis a lakókocsik hagyományos világával való szakítás, illetve a márka elképzeléseinek közvetítése volt. A szegmensben központi szerepet játszó szabadságvágy jegyében karakteresebb lett a jármű stílusa, így a kalandozások során még intenzívebb élményeknek nézhetnek elébe az utasok. A selymes, gyöngyházfényű WANDERLUST GREEN karosszériaárnyalatnak köszönhetően pedig a Boxer 4x4 Concept tökéletesen beleolvad a környezetébe és szinte eggyé válik a természettel. A fényes CAST IRON elemekkel díszített új hűtőrács a Peugeot legújabb stílusát tükrözi, a kimondottan robusztus küszöbök pedig az első sárvédővel és a fogazott kerékdob-szélesítésekkel mutatnak rokonságot. Mivel a praktikum továbbra is elsődleges szempont volt az autó tervezése során, ezért a szélvédőhöz, illetve a motorhoz való hozzáférést is újragondolták a mérnökök. A Peugeot 508-tól megörökölt és a szélvédő fölött közvetlenül a karosszériába beépített 8 LED-modul az éjszakai felfedezőtúrák során jön jól, segítségükkel éjjel-nappal egyformán könnyű a táborhely megtalálása.
Az L3 hosszúságú PEUGEOT BOXER-re épülő koncepció 6 méteres hosszát úgy sikerült kihasználni, hogy egy 3 személy számára ideális, 10 m²-es lakóteret alakítottak ki benne. Ez négy külön „helyiségre”. részre oszlik: konyha és étkező, háló, fürdőszoba és a vezetőhely. Emellett a rengeteg tárolóhely miatt minden elfér a kocsiban, ami az extrém sportokhoz vagy a mindennapi élethez szükséges.

A beltér – a jármű külsejével éles kontrasztban – nyugodt, világos színekkel operál, valóságos védőburokként veszi körül az utasokat, és igazi feltöltődést biztosít. Meleg hangulatot árasztanak a fabetétek, és az ülések és a kárpitok is egészen különlegesek. A sportos hatású high-tech szövet a PEUGEOT e-208 GT, 508 HYBRID GT, 508 SW HYBRID GT és 3008 HYBRID4 modellekről már ismerős GRÉVAL-szürke Alcantara® kárpittal kombinálódik, mely az ajtók belső oldalán is visszaköszön. A mentaszínű BOXER feliratoknál a nagy textilmárkák által használt transzfertechnikát alkalmazták. A biztonsági övek sem unalmasak: akárcsak a szellőzőnyílások, ezek is mentaárnyalatot öltöttek.
peugeotboxer4x4concept25A második kihívást a környezet tisztelete jelentette. Ennek jegyében a tervezők különös gonddal választották ki a felhasznált anyagokat: az asztal, a konyhapult és a mosdókagyló a természetes kő tartósságát a kerámia szépségével ötvöző fehér ARAGONIT ásványból készültek, a padló pedig bravúros módon teljes egészében újrahasznosított és újrahasznosítható anyagokból van. A felhasznált műanyagok 85%-ban gépjárműtartályokból, 10%-ban tejesüvegekből, 5%-ban pedig fehér flakonokból (pl. folyékony szappan) származnak. A padlóhoz használt összesen 50 kg újrahasznosított műanyag révén egy hagyományos műanyagból készült padlóhoz képest 75 kg CO2-t sikerült megtakarítani. Ezzel a tartós megoldással egyben az is elkerülhető, hogy a műanyag hulladékot újabb eldobható tárgyak készítéséhez használják újra. Mindezen túl a Boxer 4x4 concept a részecskeszűrő (FAP) és az SCR rendszer alkalmazása révén a legújabb környezetvédelmi normáknak és a legfrissebb Euro6 szabványoknak is megfelel.
peugeotboxer4x4concept12Persze a Peugeot messze nem csak a stílusról szól: kavicsos, sáros, havas utakon és sziklás ösvényeken egyaránt otthonosan kell, hogy mozogjon. A DANGEL-féle 4x4 meghajtás folyadéksúrlódásos tengelykapcsolót (viszkokuplung) és első osztóművet alkalmaz. A kívánt üzemmód a műszerfal bal oldalán, a vezető keze ügyében található három kapcsolóval aktiválható. A négykerék-meghajtás hatékonyságát tovább növelik a nagy teljesítményű gumiabroncsok: a BF Goodrich márkájú terepgumik amellett, hogy stílusosak, masszívak, tartósak és kiválóan tapadnak. Sőt, mivel elöl 30, hátul 50 milliméterrel nagyobb a hasmagassága (a hagyományos változatnál), az akadályok többsége sem okoz neki problémát. Ahogy a meredekebb lejtők, emelkedők sem: a 6 fokozatú kézi váltóval társított BlueHDi 165 motor 370 Nm nyomaték leadására képes.
peugeotboxer4x4concept07A kalandtúrának semmi nem szabhat határt, ezért a PEUGEOT BOXER 4x4 CONCEPT tetőcsomagtartóján egy a gépjármű stílusát követő, diófából készült kanadai kenu is helyet kapott. A tetőcsomagtartó kifejezetten a tanulmányhoz készült, így a tetőablakok akadálytalanul nyithatók. A szintén egyedi tervezésű oldallétra a kerékjárat ívéhez igazodik, könnyen elérhető róla a tetőcsomagtartó, és az oldalsó felszerelésekhez való hozzáférést sem gátolja.
peugeotboxer4x4concept20De ne feledkezzünk meg a PEUGEOT eM02 FS Powertube hegyi kerékpárról sem. Az elektromos rásegítésű terepbicikli a márka legújabb generációs e-kerékpárjai közül való. Az elegáns, áramvonalas megjelenés többek között a közvetlenül a vázba épített kisméretű akkumulátornak köszönhető. A dupla felfüggesztés változatos használatot tesz lehetővé, így a kerékpár nehéz terepen is ideális társnak bizonyul. Tárolása a vontatmányoknak kialakított hátsó tartóelemen történik.
peugeotboxer4x4concept18A 9 colos érintőképernyővel informáló navigációs rendszerrel eltévedni sem lehet. A kijelzőn még a gépjármű méretei is megadhatók, így könnyen elkerülhetők a méretkorlátozás alá eső utak. A valós idejű forgalmi adatokat szolgáltató WAZE alkalmazással kompatibilis rendszerre egyszerre két telefon is csatlakoztatható. A környék biztonságos belátása érdekében pedig az első és hátsó többnézetű HD kamera képe is itt látható.
peugeotboxer4x4concept21Az utolsó kihívás a legkiválóbb szakértők csatarendbe állítása és azokat rendhagyó megoldások keresésére való biztatása volt. Az összkerék-meghajtás a régi partner, a DANGEL nevéhez fűződik, a mosogató, a konyhapult és az asztal a KERROCK keze nyomát dicséri. Az infotainment és navigációs rendszert a fedélzeti multimédiás berendezések specialistája, az ALPINE gyártja. A három évig ingyenesen frissíthető térképadatbázis a legkülönbözőbb szolgáltatási területeket is lefedi, és az Európában található szolgáltatóegységek, valamint a márkakereskedések teljes listáját tartalmazza. A berendezés nemcsak a tolatókamerával, de az Android Auto, illetve Apple CarPlay rendszerekkel is kompatibilis, így az Alpine képernyőjén okostelefonunk alkalmazásaihoz közvetlenül és kényelmesen hozzáférhetünk. A rendszerre Bluetoothon keresztül akár 5 telefon is csatlakoztatható, ebből kettő akár egyszerre is. Végül, de nem utolsósorban külön említés érdemel a padlóborítás is, melyet a „Le Pavé” névre hallgató projekt keretében a SASMINIMUM startup cég tervezett. A 2017-ben építészek által indított vállalkozás egyedülálló gyártási rendszert fejlesztett ki, melynek során a zúzott hulladékot vegyszerek, illetve műgyanta hozzáadása nélkül erős és ellenálló anyaggá alakítják.
peugeotboxer4x4concept24Az izgalmas és átütő erejű PEUGEOT BOXER 4x4 CONCEPT a 2019. szeptember 28. és október 6. között tartott bourget-i szabadidőautó-kiállításon mutatkozik be először a világon.

Pin It