Bentley Continental Supersports - Minden idők legerősebb Bentley-je

Senkit ne tévesszen meg a Bentley Continental Supersports fenséges megjelenése, a kifogástalan brit úriemberes külső mögött vérbeli fenevad lapul. A világ leggyorsabb négyüléses autója következik.

bentleycontinentalsupersports06Akárki írta is a Bentley Continental Supersports sajtóanyagát, az biztos, hogy még emlékszik rá, hogy miről szóltak gyerekkorunk autós kártyacsatái. Rögtön azzal nyit ugyanis, hogy a valaha készült leggyorsabb és legerősebb Bentley, vagyis az új Continental Supersports végsebessége 336 km/h, 0-ról 100 km/h-ra pedig 3,5 másodperc alatt gyorsul. Úgyhogy tökéletes ütőkártya lenne az angol gran turismóból, méghozzá majd’ „mindent visz” jelszóval, hiába – ahogy a bevezetőben is írtam – a világ leggyorsabb négyülésese. Ja, és hasonlóan jó adottságokkal bír a nyitott változata, ugyan néhány kilométerrel és tizedmásodperccel lassúbb, mint a Coupe, ám a 3,9 másodperces gyorsulásával és 330 km/h-s csúcssebességével a Convertible-nek sincs oka a szégyenkezésre.
Igen, a Supersports elnevezés még a Bentley történelme során is mindig valami különleges autót jelentett, így volt ez már az 1920-as években és 2009-ben is. Úgyhogy a harmadik „nemzedéknek” is muszáj felmutatnia egy kis extra teljesítményt, izgalmat és szenvedélyt.
A nyerő páros hihetetlenül jó adottságai elsősorban az alaposan átfésült W12-es erőforrásnak köszönhető. Az új, nagyobb kapacitású turbófeltöltőknek, a módosított töltőlevegő-hűtőknek, a szintén új motorvezérlő elektronikának hála, a 6 literes „szív” extrém teljesítmény és nyomaték leadására képes, egészen pontosan 710 lóerőt és 1017 Nm forgatónyomatékot bocsát a pilóta rendelkezésére. A hatalmas erőt egy nyolcfokozatú váltómű továbbítja a kerekekhez, mégpedig oly módon, hogy a nyomaték 60 százaléka alapesetben a hátsó tengelyre irányul, a kupé sportos jellegét hangsúlyozva. Ugyanakkor szükség esetén akár fordulhat is a kocka. Az is nyilvánvaló, hogy felépítése és tömege miatt nem veheti fel a szuper-sportkocsikkal a versenyt a szerpentineken a Bentley, ám a Continental GT3-R-től származó nyomatékvektor-szabályzó rendszer jelentősen javítja a Supersports agilitását. Kanyarok bejáratánál és kijáratánál egyenként képes fékezni a kerekeket, ezzel hozzájárulva a pontosabb irányíthatósághoz, nagyobb mozgékonysághoz.

Fékezéskor pedig a 21 colos, kovácsolt – mintegy 20 kilogrammos súlymegtakarítást biztosító - könnyűfém felnik mögött megbújó, nagyteljesítményű karbon-kerámia fékek emésztik fel a W12 motor erejét, illetve az autó lendületét, a gyár ígérete szerint az extrém körülményeket is fáradás nélkül bírja a rendszer. A vezetési élményből azonban a jellegzetes Bentley-hangzást, visszakapcsoláskor sortűz-ropogást garantáló kipufogórendszer is kiveszi a részét. Ráadásul a feláras titán változat 5 kilogrammos fogyókúrát jelent.
bentleycontinentalsupersports08Külön figyelmet fordítottak arra is a mérnökök a fejlesztés során, hogy a határozottan sportos karakter ellenére az utasok maradéktalan kényelemben élvezhessék az utazást hosszú távon is. Ezért például többrétegű, akusztikus vászontető gondoskodik a magas szintű kifinomultságról és a hangszigetelésről a kabrió esetében, nem mellesleg simán ellenáll a monszunesőnek is. A kellemes, egyedülálló atmoszférát nyakfűtés, háromtónusú kárpitozás és speciális gyémántmintás design alapozza meg, utóbbi az ajtópaneleken és az üléseken egyaránt megjelenik. További különlegessége a Supersports modellnek a zászlómintás karbonbetét a műszerfalon, illetve a hímzett logó a fejtámlákban.
bentleycontinentalsupersportsTermészetesen kívülről is azonnal felismerhető a Supersports egyedi stílusa, a formatervezők teljesen új első és hátsó lökhárítót illesztettek a kétajtós karosszériához, karbonból készült toldattal és diffúzorral kiegészítve. Ugyancsak szénszálból készülnek a kiszélesített küszöbök, valamint a motorháztetőbe vágott légbeömlők, a látványt feketére fényezett hűtőrács, visszapillantó-tükörpár és két kipufogóvég teszi perfektté. Végül, de nem utolsósorban feltétlen említést érdemel a Coupé diszkrét szárnya.
S ha valakinek mindez nem elég, a Supersports vásárlói a speciális fényezéseket és további szénszálas kiegészítőket magában foglaló „X Specification” csomaggal varázsolhatják még feltűnőbbé a kedvencüket. Az új Bentley Contintental Supersports hivatalosan Genfben mutatkozik be a nagyközönségnek, ára egyelőre nem ismert.

Pin It