CUPRA Formentor - Nyert ügy

by Mészáros Gergely

A CUPRA első születésnapját ünneplő, látványos formavilágú Formentor koncepció a nagy teljesítményű sportkocsik és a sokoldalú szabadidő-autók előnyös tulajdonságait ötvözi. Mondhatni, nyert ügye van.

Már a CUPRA első éve bizonyította a márkában rejlő lehetőségeket: 2018-ban mintegy 14.400 darab gépjárművet (Atecát) adtak el, s a vezetőség nagyon bízik a pozitív folytatásban. Ahogy Wayne Griffiths, a CUPRA vezérigazgatója és igazgató tanácsának tagja megfogalmazta: „a CUPRA jelenlegi sikere egyértelműen tükrözi a márka piaci népszerűségét, ami meghaladja minden korábbi várakozásunkat.” A következő évek egyik kulcsszereplője az új Formentor lehet, mely magával ragadó külsejével, a pilótával és az utasokkal egybeforró belsejével, fejlett technológiáival és nem utolsósorban dinamikus menettulajdonságaival új ablakot nyit a jövőbe. Ráadásul a Genfben debütáló újdonság a nagy teljesítményű gépkocsik és a SUV-ok előnyeit kombinálja, éppen akkor, mikor fékezhetetlenül tombol a „szabadidő-autó láz”.
A Formentort úgy tervezték, hogy mindenki észrevegye. "A CUPRA Formentor markáns megjelenését arányainak szépsége, erőteljes vonalai, a felületek finomsága és a finom árnyalatai adják. Őszintén hiszem, hogy a CUPRA Formentor vágyakat ébreszt maga iránt"- lelkendezett Alejandro Mesonero-Romanos, a márka formatervezési igazgatója a tanulmányautó kapcsán. Talán igaza is van, az ültetett, farhangsúlyos és igencsak karakteres karosszériának jó esélye van elcsábítani a szíveket. Nemcsak azért, mert szabadidő-autós génjeihez méltón robusztus és tekintélyes, hanem ugyanakkor játékos és felettébb dinamikus is, és mindezt ügyesen keveri. Nem tűnik túlzó stíluselemnek a hátsó diffúzor, a négy kipufogóvég vagy a hatalmas tetőspoiler sem, egyszerűen így jó. Egységes az egész. A fantáziadús fényszórókat pedig már megszokhattuk a konszern esetében.
cupraformentor10A CUPRA Formentor magas minőségű utastere jól illik a kifejező külső dizájnhoz. Egyszerre korszerű és sportos, tökéletesen megjeleníti a márka egyedi tervezési filozófiáját, nem mellesleg egyedi atmoszférát kínál. Már az üdvözlőfény is különleges, a volánra és a bőrrel bevont szénszálas támlájú, alacsony pozíciójú kagylóülésekre jó ránézni, egyúttal menet közben is első osztályú teljesítményt nyújtanak. A vízszintes vonalakkal megrajzolt műszerpult ugyancsak ízléses, de a jó térérzethez is hozzájárul, miközben a fekete króm és magas fényű fekete felületei a prémium jelleget erősítik. A digitális műszerek az összes szükséges információval ellátják a vezetőt, mellette a 10 colos, központi panoráma kijelzőn többek között a navigáció adatai tűnhetnek fel, illetve módot ad az utasok összekapcsolására is.
cupraformentor04Végül, de nem utolsósorban a Formentorba a konszern egyik legfejlettebb hajtásrendszere került, ami biztosítja a márkától elvárt menetdinamikát. Mi több, a nagy teljesítményű plug-in hibrid hajtáslánc nagy nyomatékával meg is haladja az igényeket: a 245 lóerős összteljesítmény egy kettős tengelykapcsolású DSG sebességváló segítségével jut el közvetlenül a kerekekhez. Az intelligens DCC alváz és a differenciálzárnak hála, a tanulmányautó mesterien hajtja végre a sofőr parancsait, bármilyenek legyenek is a körülmények és a vezetési stílus. Ám az elektromos és a belső égésű motor együttműködése lehetővé teszi, hogy csökkenjen a fogyasztás és jelentősen mérséklődjék a CO2-kibocsátás. Sőt, a beépített akkumulátor csomagjával a CUPRA Formentor tisztán elektromos üzemmódban is képes megtenni 50 kilométert (a WLTP szabvány szerint).
cupraformentor01A CUPRA Formentor az idei Genfi Autószalonon tartja a világpremierjét, ahol a közönség a koncepció megtekintése mellett a márka jövőjébe is bepillantást nyerhet. „A folytatást e különleges márka megerősítésével képzeljük el, ami még a legigényesebb autórajongókat is meggyőzi, és ennek érdekében teljes gőzzel megyünk előre a CUPRÁVAL” – foglalta össze a lényeget Wayne Griffiths.