Hyundai i30 2017 - Autó, mindenkinek

Az új generációs Hyundai i30, mint a márka európai jelenlétét meghatározó modell, intelligens technikájával, vonzó formatervével és gazdaságos hajtáslánc-kínálatával kiemelkedő értéket képvisel mind az egyedülálló, mind a családos ügyfelek számára, legyenek bár fiatalok vagy idősek, mindenkinek. 

hyundaii302017k„Meghallgattuk ügyfeleinket, megvizsgáltuk igényeiket” – mondta Jochen Sengpiehl, a Hyundai Motor Europe marketingért felelős alelnöke, s ebből a felmérésből az derült ki, hogy az európai vásárlók mindenekelőtt a formatervük miatt választják a Hyundai gépkocsikat. Kész szerencse, hogy a dél-koreai márka „tarsolyában” ott volt Peter Schreyer, aki – amellett, hogy sztárdizájner - a Hyundai Motor Group elnöke is, és az irányításával egy olyan forma született, mely büszkévé és elégedetté teszi az i30 tulajdonosokat. Nem mellesleg „az új generációs i30 vezeti be a Hyundai frissen kialakított, új hűtőmaszkját; úgy nevezzük, kaszkád rács. Ez lesz a Hyundai új arculatának fő eleme” – nyilatkozta Peter Schreyer.
Ugyanakkor az i30 új nemzedékét időtlen, plasztikus design jellemzi: a precíz feszes vonalakkal és kifinomult felületekkel határolt karosszériája első ránézésre is kellő magabiztosságról és kiemelkedő funkcionalitásról árulkodik. Arányai harmonikusak, rövid első és hátsó túlnyúlásaival, hosszú gépháztetejével és ereszkedő tetővonalával kompakt, sportos hatást kelt, ehhez „csatlakozik” az olvadt acél folyására emlékeztető „kaszkád hűtőrács”. A háromlencsés projektoros, első LED fényszórói jól illeszkednek a mai divatirányzathoz, természetesen hátul szintén LED-es lámpákat találunk. A fekete hátsó légterelő még áramvonalasabbá varázsolja az autót, hozzájárulva a 0,30-as közegellenállási együtthatóhoz is. Az i30 teljes oldalán végigfutó karaktervonal alatt 15, 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsák teszik egyedivé a látványt, emellett a vásárlók összesen tizenkét különböző – három gyöngyház, hét metál és két alap – fényezés közül választhatnak.

Az új i30 letisztult, könnyen kiismerhető kabinjában bőséges helykínálat és elegáns kialakítás várja az utasokat; a sportos megjelenés nem követel kompromisszumokat a tágasság terén. A térérzetet tovább javítja a billenthető és eltolható panoráma napfénytető, ugyanakkor a 395 literes csomagtartónak hála, a poggyászokból sem kell semmit otthon hagyni. Ráadásul a raktér-padló magassága állítható, praktikusságát síalagút fokozza. Az utazóknak pedig hosszirányban elcsúsztatható középső könyöklő is jár, alatta plusz tárolórekesz lapul.
hyundaii302017qA kellemes, nyugodt atmoszférát az ergonomikus műszerfal és a kiváló anyaghasználat teljesíti ki. A műszerfalon található, lebegő kialakítású 8 colos érintőképernyő (opció) ad otthont a navigációs, média és kapcsolódási funkcióknak, a háromküllős volán multifunkciós, miközben a klíma- és hőfokszabályozó kezelőszervek természetesen a középkonzolon kaptak helyet. A háromféle belső színvilág és akár steppelt bőrkárpit mellé három fokozatban fűthető és hűthető, memóriás első ülések is rendelhetők.
hyundaii302017gKülön „fejezetet” érdemelnek az i30 intelligens csatlakozási szolgáltatásai. A tulajdonosok kérhetik az alapkivitelű Premium audiorendszert - 5 colos kapacitív LCD érintőképernyővel, integrált tolatókamerával, Bluetooth csatlakozással és My Music funkcionalitással -, vagy választhatják az opcionális, 8 colos kijelzővel szerelt, új generációs navigációs rendszert. Ez már Apple CarPlay és Android Auto okostelefonos csatlakoztatási lehetőséget is ajánl, s mindkettő lehetővé teszi, hogy a felhasználó hordozható készülékét csatlakoztatva a monitoron keresztül igénybe vegye és vezérelje a telefon zenei lejátszási, híváskezelési vagy navigációs funkcióit. Plusz ebben az esetben a Hyundai hét éves, ingyenes előfizetést ad a TomTom LIVE szolgáltatásokra. Utóbbi valós időben kínál adatfrissítéseket, legyen szó az időjárásról, a forgalmi helyzetről vagy a traffipaxokról; emellett online POI-keresést is biztosít. A 3D térképeket alkalmazó navigációs rendszer a csatlakoztatott pendrive-on tárolt fényképfelvételek megjelenítésére is alkalmas.
hyundaii302017sPersze biztonság terén is a legmagasabb szintet képviseli az új i30, többek között olyan modern aktív szolgáltatásokkal vigyázz a bennülők és az autó épségére, mint az elülső ütközésre figyelmeztető funkcióval felszerelt önműködő vészfékrendszer (AEB), az intelligens sebességtartó automata (SCC), a holttér-felügyelet, a mögöttes keresztirányú forgalom-felügyelet, a sávelhagyást gátló rendszer (LKAS), a sebességkorlátozás információs rendszer (SLIF), vagy az adaptív távolsági világítás.
hyundaii302017lyAz új Hyundai i30 motorkínálata három benzines és egy dízelüzemű egységből áll, a kis lökettérfogatú és turbófeltöltéses erőforrások dinamikus és takarékos vezetési élményt garantálnak. Az ázsiai márkánál most először alkalmazott, új fejlesztésű, négyhengeres 1.4 T-GDI (140 LE) mellett ott a háromhengeres, 120 lóerős 1.0 T-GDI aggregát, vagy a 100 lóerős, 1,4 literes négyhengeres benzinmotor. Az 1,6 literes, négyhengeres dízel pedig három teljesítményszinten: 95, 110 vagy 136 lóerős kivitelben elérhető. A motorokhoz hatfokozatú kéziváltó (6MT) vagy a Hyundai takarékos, közvetlen hétfokozatú duplakuplungos sebességváltója (7DCT) csatlakozik.
hyundaii302017csFeltétlen említést érdemel, hogy az 1.4 T-GDI számottevően- 14 kilogrammal - könnyebb az elődjénél (Gamma 1.4), miközben gazdaságosabbá és erősebbé vált. Érdekessége még, hogy a nagynyomású, egyáramú turbófeltöltőjét a leömlőbe integráltál, ami jobb üzemi hatásfokot, közvetlenebb gázreakciót és alacsony fordulaton is kedvezőbb nyomatékkifejtést eredményez.
hyundaii302017kArra is nagyon büszke a Hyundai, hogy az Európában fejlesztett i30 tartóssági vizsgálatát és dinamikus tesztjeit a világ legkíméletlenebb versenypályáján, a legendás nürburgringi Nordschleifén végezték el. Ezáltal egy precíz kormányzású, természetes és közvetlen viselkedésű, kiszámítható viselkedésű autó született, mindazonáltal a feszes, minimális oldaldőlést engedélyező futómű még megfelelő komfortot nyújt. Ebben nagy szerepe van az alapkivitelben kínált többlengőkaros hátsó felfüggesztésnek – a maga kettős alsó lengőkarjával és sportos hangolású lengéscsillapítójával. A fékteljesítményt pedig elöl 288 milliméterre növelt tárcsa optimalizálja.
hyundaii302017nS a végére maradt még egy különlegesség: a Hyundai Motor az egyetlen olyan autógyártó a világon, amely világszerte saját gyártású acélból készíti autóit, ami kézzelfogható előnyt is jelent. Az i30 esetében a fejlett nagy szilárdságú acél felhasználásának aránya (53%) csaknem megduplázódott, ezzel párhuzamosan a nyers vázszerkezet tömege 28 kilogrammal csökkent, szilárdsága pedig 22 százalékkal nőtt az elődmodellhez képest.
A csehországi Nošovicében készülő i30 „a Hyundai legfontosabb modellje az európai piacon, amely azon ambíciónkat támogatja, hogy az első számú ázsiai autómárka legyünk” – nyilatkozta Thomas Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. Ennek érdekében az i30 egy teljes modellcsaládként lép színre, és most először jelenik meg a Hyundai Motor N márkája alá tartozó, 2017-től gyártott nagyteljesítményű modellváltozat.

Pin It