Jeep Gladiator - Megérkezett Magyarországra

by Mészáros Gergely

A Jeep Gladiator megérkezett a magyarországi márkakereskedésekbe, az ikonikus Wrangler alapjaira épülő, V6-is dízel pick-up nettó 16.450.000 (bruttó 20.891.500) forinttól megvásárolható. Hazánkban a Sport és Overland felszereltség mellett az exkluzív Launch Edition és a 80th Anniversary kivitelek erősítik a kínálatot. Most pedig ismételjük át, hogy mit tud a vadonatúj Gladiator.

A Gladiator már az első pillantásra is Jeepkent azonosítható, ám a jól ismert, kicsit döntöttebb hétlamellás hűtőmaszk, valamint a szögletes kabin mögött egy strapabíró, 152 centiméteres acél plató fokozza az autó sokoldalúságát, funkcionalitását. „Menj bárhová, csinálj bármit” – hirdeti a Jeep, s ehhez mindent meg is ad a felhasználóknak, többek között rejtett megvilágítással, opcionális, vízálló külső áramforrással, erős és integrált rögzítőfülekkel is felszerelte a platót. Vagyis minden adott egy-egy kemény bevetéshez. Persze a több mint 200 eredeti Mopar kiegészítővel amúgy is teljesen személyre szabható az amerikai pick-up.
Emellett a számos konfigurációban megvehető Gladiatorral - közeli rokonához, a Wranglerhez hasonlóan - a nyitott kalandokba is belekóstolhatunk, míg a háromrészes keménytető teljesen zárt komfortérzetet garantál, addig a ponyvatetővel vagy anélkül a kabriózás világát is megtapasztalhatjuk. Ugyanez a variálhatóság a platóra is igaz, a rolós, a felhajtható puha vagy a kemény fedél bármilyen rakomány elrejtésére alkalmas.
Ezen túl is rengeteg felhasználóbarát részletet biztosít a Gladiator, például a terepezést megkönnyítő előre néző kamera hatásosságát öntisztító rendszer növeli. Emellett az alapfelszereltség része a ParkView tolatókamera, az első és hátsó parkolóradar, a borulásgátló, valamint a teljesen LED-es világítási rendszer. Extraként hátsó keresztirányú forgalomfigyelővel kiegészített holttérfigyelő, autonóm fékezésre képes ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszer, araszolás funkcióval is felvértezett adaptív tempomat és az automata távfény is rendelhető. A Gladiátor fedélzetén 7 vagy 8,4 colos kijelzővel rendelkező, negyedik generációs Uconnect rendszer gondoskodik az utasok szórakoztatásáról és informálásáról, 2021 májusától pedig Magyarországon is elérhetővé válik az új Uconnect™ Servicesszolgáltatás, amely számos digitális platformon (például a My Uconnect mobiltelefonos alkalmazás segítségével) kínál hozzáférést a gépjárműhöz, illetve annak funkcióihoz.
jeepgladiatorrubicon2020q01A különleges opciók sorát gyarapítja a hátsó mélynyomós, 9 hangszórós Alpine audiorendszer, amely 552 W-os teljesítményt, 12-csatornás erősítőt és hordozható, Bluetooth-os hangszórót is tartalmaz. Az ülések mögött található vezeték nélküli hangszórót a Gladiator menet közben tölti, teljesen víz-és porálló kialakítása pedig különösen sokoldalú használatot tesz lehetővé, főleg, hogy az USB portján keresztül más eszközöket, pl. mobiltelefont is tölthet.
jeepgladiator2020dzAz európai Gladiator kizárólag az Euro 6D károsanyag-kibocsátási előírásoknak megfelelő háromliteres, V6-os Multijet dízelmotorral rendelhető. A 264 lóerő és 60 Nm leadására képes egység nagy hatékonyságot garantál, a tekintélyes méretű pick-up 8,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, ami részben a nyolcfokozatú, bolygóműves automata váltó érdeme is. A modell WLTP szerinti vegyes fogyasztása változattól függően 9,5 és 9,8 l/100 km közötti.
jeepgladiator2020dA Gladiator a Jeep legendás terepképességeit örökli, amely a szofisztikált Command-Trac 4x4 összkerékhajtási rendszernek köszönhető: 2,72:1-es áttételű terepfelezővel és nagy teherbírású, harmadik generációs Dana 44 első és hátsó tengelyekkel rendelkezik. A felépítmény kiváló terepszögeket kínál, továbbá hátsó önzáró differenciálmű fokozza a tapadást – nem csoda,hogy a Gladiator palettájának minden tagja megkapja a ’Trail-Rated’ offroad minősítést.
jeepgladiatoroverland2020lyA nettó 16.450.000 forinttól hazavihető Jeep Gladiator alapfelszereltségéhez tartozik még a kulcs nélküli indítórendszer, a vontatmánystabilizáló, a részlegesen önzáró hátsó differenciálmű, a kétzónás automatikus klímaberendezés és az automatikusan sötétedő belső tükör. A gazdagabban felszerelt Overlandben többek között karosszéria színére fényezett keménytető-rendszer, valamint az Alpine prémium audiorendszerrel felszerelt 8,4 colos navigációs rendszer is széria.
jeepgladiatorrubicon2020ty01A forgalmazás kezdetétől a 80th Anniversary születésnapi kiadás és a Launch Edition is a vásárlók rendelkezésére áll – korlátozott darabszámban. Előbbi nettó 19.900.000, utóbbi 20.300.000 forintos árával közel teljes felszereltséget, valamint karakteres, személyre szabott részleteket tartalmaz. Az 80th Anniversary például egyedi címkével ellátott fekete bőr üléskárpitozással és lábszőnyegekkel kényeztet. Belül egyébként csak az ülések borításából hatféle érhető el: a fekete és bézs szövet mellett fekete vagy nyeregbarna bőrkárpitozás, valamint speciális perforált vagy hagyományos kialakítású Mopar Katzkin bőrülés is elérhető. Röviden ennyit a gazdag örökségre visszatekintő Gladiatorról, viszlát terepen!