Lexus ES 2022 - pozícióban

by Mészáros Gergely

Friss technológiákkal és megújult formatervvel erősíti tovább pozícióját a felsővezetői limuzinok körében a Lexus ES. Következzenek a ráncfelvarráson átesett japán szedán újdonságai.

A Lexus ES eredetileg 1989-ben mutatkozott be, azóta több mint 2,65 millió darab talált gazdára a csendes futású, kiemelkedően kényelmes limuzinból. Európába ugyanakkor egy kicsit később, csak 2018-ban jutott el a hibrid hajtáslánccal is választható modell, természetesen az akkori aktuális, hetedik generáció. Ám a márka „always On” filozófiájának megfelelően azóta sem álltak le a mérnökök és tovább tökéletesítették az autót, mely esztétikailag alig változott, ám az utazási komfortja, biztonsága és menetdinamikája újabb szintre emelkedett.
Ahogy Tetsuya Aoki, a Lexus főmérnöke elárulta: „A célunk az volt, hogy tovább tökéletesítsük az ES minőségét, emellett pedig új értékeket is kínáljunk a vásárlóknak. Arra törekedtünk, hogy az autó egyenletesen is kiszámíthatóan viselkedjen, minden helyzetben precízen követve a vezető utasításait. Finomítottuk és modernizáltuk az ES elegáns stílusát. A fejlesztés során mindig igyekszünk túlteljesíteni a fogyasztói elvárásokat, ezért most is meghatároztuk, hogy az autó mely elemeit lehet még tovább tökéletesíteni. Így amikor valaki az új ES-t vezeti, reményeim szerint érzi és értékeli majd a fejlesztőcsapat munkáját.”
Ennek érdekében például módosították a hátsó felfüggesztést, a futómű bekötéseinek duplafalúvá alakításával jelentősen nőtt az ES torziós merevsége, lineárisabbá váltak a kormányzási reakciói, valamint sokkal stabilabban viselkedik nagy sebességnél és sávváltásnál egyaránt. Megváltoztatták a fékpedál taposófelületét is, csökkentették a vibrációját, stabilabb érzetet garantálva ezáltal. Finomították továbbá az ES300h elektronikusan szabályozott fékrendszerének beállításait, illetve a benzinmotoros kiviteleknél csökkentették a pedál holtjátékát. Az F SPORT verzió szabályozható karakterisztikájú adaptív felfüggesztése (AVS) sem úszta meg az átalakítást, a szélesebb csillapítási tartománnyal működő lengéscsillapító nagyobb kényelmet és pontosabb ívmenetet biztosít.

A szerkezeti módosítások mellett az ES megkapta a továbbfejlesztett Lexus Safety System+ biztonsági csomagot is. A hardver összetétele nem változott – a forgalmat nagyobb látószögű radar és egylencsés kamera figyeli –, a funkciók sora azonban kibővült. Új elem a vészhelyzeti omrányzási asszisztens, mely úgy segít kikerülni a Lexus elé tévedt gyalogost, hogy közben megőrzi a jármű stabilitását és megakadályozza, hogy elhagyja a forgalmi sávot. Továbbfejlődött a sávkövető segéd sávfelismerő funkciója és a digitális visszapillantó rendszer, a követési távolságot automatikusan tartó „dinamikus sebességtartó automatika pedig immár a kanyar ívéhez igazítja a tempót.
lexuses2022gyKülön fejezetet érdemel a BladeScan® AHS adaptív fényszóró, amelyben tükörlemezkék pörögnek nagy sebességgel a LED fényforrások előtt, így világítva meg a kocsi előtti útszakaszt. A tükrök forgási sebességének és a LED szegmensek be- és kikapcsolásának szinkronizálásával a rendszer precízen szabályozza a fénycsóva alakját, mindig ügyelve arra, hogy elvakítsa a szembejövő forgalmat.
lexuses2022wNem mellesleg pedig modern, friss tekintetet ad a Lexusnak, az átrajzolt hűtőmaszkkal együtt. Utóbbi térhatása a ritkább függőleges rácsozásának és L-alakú elemeinek köszönhetően erőteljesebben érvényesül. Bővült a keréktárcsák és a karosszériafényezések palettája, a 17-19 colos felnik mellé két új árnyalat, a Sonic Platinum és a Sonic Grey is választható.
lexuses2022zs02Az utastérben leginkább a barna felületek, illetve az azokkal azonos tónusú bőr vagy műbőr kárpitozás, illetve új kéttónusú ülések jelentik az újdonságot; a fabetétek választékát kétféle dió szélesíti. Ám az igazán merész ügyfelek egy fehér-piros üléshuzat mellett is letehetik a voksukat. Szintén frissült és könnyebben kezelhető lett az érintőképernyő: ehhez több mint tíz centiméterrel közelebb hozták a vezetőhöz és mintegy öt fokkal megdöntötték. Teljes körű az okostelefon-integráció, az autó számos funkciója vezérelhető és/vagy ellenőrizhető egy alkalmazásból.
Az új ES európai értékesítése a Lexus ígérete szerint még az idei év második felében megkezdődik.