Alfa Romeo Tonale Szép jövő

Ugyan a Tonale koncepcióval már az Alfa Romeo is a villamosítás útjára lép, ám a kompakt méretű szabadidő-autó dizájnja hamisítatlanul és összetéveszthetetlenül olasz.

alfaromeotonale01A Tonale az Alfa Romeo jövője. Az olasz koncepció a kompakt méretű SUV-ok kategóriájába érkezik – a legmodernebb technológiákkal telepakolva. Többek között plug-in hibrid hajtáslánc rejtőzik a szépséges karosszéria alatt, vezetőorientált cockpitje pedig egy 12,3 colos teljesen digitális műszeregységből és egy 10,25 colos érintőképernyőből áll össze. Az utóbbihoz kapcsolódó információs és szórakoztató rendszer ráadásul rengeteg szolgáltatással kényezteti az utasokat, de ezzel majd a részletes ismertetőben foglalkozunk bővebben.
alfaromeotonale04Visszatérve a konnektorról is tölthető hibrid hajtóművéhez, az Alfa Romeo Tonale a hagyományos DNA kapcsoló mellett további, új üzemmódokat is felkínál a pilótának, az E-mozione gomb segítségével akár kizárólag a villanymotor segítségével, károsanyag-kibocsátás nélkül is közlekedhetünk az Alfával. A Tonale-hágóról elnevezett újdonság ugyanakkor az Alfa Romeo hagyományaira is épít, így mind a külső megjelenése, mind az utastér kialakítása jellegzetesen olasz és szép. Hamarosan részletesen is bemutatjuk a genfi autószalon - egyik - sztárját.