Kresz - Ma már minden második autóvezető online tanul

by Szélpál Imre

Crushes Cars 3Míg az oktatás többi területén még csak fel-felbukkan, addig a gépjárművezető-képzésben fokozatosan az élre tör az online képzés. A teljes értékű online KRESZ-oktatást Magyarországon meghonosító E-Educatio becslései szerint ma a vezetők közel fele távoktatásban sajátítja el a KRESZ-ismereteket, miközben a tanteremben tanulóknak is közel 40%-a használja ezeket az online tananyagokat. Az online KRESZ-tananyagokat használók száma évről évre dinamikusan nő, 2017-ben már meghaladja a 110 ezret. „Idén 72 ezer tanuló választotta az akkreditált e-learning tananyagot elméleti képzésként, akik közül 52 ezren a B kategóriás jogosítvány megszerzését tűzték ki célul. Ez azt jelenti, hogy becsléseink szerint ma már a vezetők közel fele a távoktatási képzést választja, miközben a tantermi tanulóknak is közel 40%-a használja online tananyagainkat” – emelte ki a vezérigazgató. Az online KRESZ-tanulás rohamos elterjedésének oka egyértelműen abban keresendő, hogy a mai fiatalok már az online térben mozognak igazán otthonosan. Szívesebben keresnek rá valamire a neten, és természetesebb számukra, hogy a mobiljukat vagy laptopjukat használják könyvek helyett.
Crushes Cars 4Emellett nagyra értékelik a könnyű hozzáférést és a rugalmas időbeosztás lehetőségét is. Az alapos tanulás és az - idén a Magyar Minőség eOktatás 2017 Díjat is elnyert - e-learning KRESZ-tananyag hatékonysága erőteljesen visszaköszön a vizsgaeredményekben is. A közlekedési hatóságtól származó adatok alapján a 2017 első 8 hónapjában regisztrált B kategóriás vizsgaeredmények azt mutatják, hogy az e-learning képzési formában tanulók első elméleti vizsgájának 72%-os sikeressége 17%-kal meghaladta a tantermi tanulók átlagát (55%). Sőt, az online KRESZ-tanulást választók az első gyakorlati vizsga letételekor is jobban teljesítettek a tantermi átlagnál: 59% sikeres vizsgázó az 55%-kal szemben.