Toyota Prius - 200 ezer kilométer fékcsere nélkül!

by Szélpál Imre

Toyota Prius II backA belgiumi Gent városában működő Toyota márkaszerviz vezetője bizonyára sok mindent látott már életében, arra azonban, amit egyik ügyfele, egy bizonyos Kaptein úr mutatott neki, ő sem volt felkészülve. Az ügyfél második generációs Toyota Priusához kért időpontot, mert úgy érezte, ideje ránézni a fékekre. A tárcsák valóban elkoptak már, ám amikor kiderült, hogy a 2005-ben forgalomba helyezett, ez idáig 200 ezer kilométert futott autót a mai napig az eredeti, gyári beépítésű fékek lassítják, leesett a szervizvezető álla. A nyugdíjas korú tulajdonost nem kevésbé nyűgözte le a teljesítmény: „Normál esetben az is kész csoda, ha egy autó 75 ezer kilométert megy egy fék szettel. Ám ez mindent felülmúl!” A fékek „örök életéhez” természetesen a megfelelő vezetési technika is elengedhetetlen, a hibrid technológia nélkül azonban ez is kevés volna: a Prius ugyanis – és példáján felbuzdulva ma már egyre több full- vagy mikrohibrid gépkocsi – a hajtáslánc villanymotorját felhasználva lassít, miközben a mozgási energiát felemésztve elektromos áramot termel, és tölti az akkumulátort.
Toyota Prius II back1Ez a regeneratív fékezés tehát nemcsak az energiafogyasztás mérséklésével enyhíti a fenntartási költségeket, hanem például a mechanikus kopás minimalizálásával. Ami Kaptein úr Priusát illeti, eddig két fékszett árát takarította meg tulajdonosának. És akkor még nem szóltunk a rengeteg el nem égetett üzemanyagról: a spritmonitor.de olvasói statisztikái szerint a típus pilótái átlagosan 5,2 literes fogyasztással számolhatnak 100 kilométeren, ami a 110 lóerős rendszerteljesítmény és a 4,45 méteres karosszéria ismeretében több mint lenyűgöző érték!
Toyota híreinket az Autóház Veszprém Kft. támogatja:

toyotayaris2017a