Airbus és a Boeing - Jelentősen nőtt az átadott gépek száma

by Szélpál Imre

stewardess 5Jelentősen növelte átadott repülőgépeinek számát 2018-ban az előző évihez képest az európai Airbus és az amerikai Boeing - derül ki a cégek kimutatásából. Az Airbus szerdai közleménye szerint kerek 800 repülőgépet adtak át az év során, a legtöbb az A320-as családba tartozott, legújabb szélestörzsű gépükből, az A350-esből 93-at adtak át az ügyfeleknek. Az Airbus 2017-ben még 718 repülőgép gyártásával végzett, így 11 százalékkal javították teljesítményüket. Az európai gyártó az év során 747 repülőgépre kapott megrendelést, 35 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. Riválisuk, az amerikai Boeing mindössze 6 géppel többet, 806-ot adott át ügyfeleinek 2018-ban, ez 5,6 százalékos javulás 2017-hez képest. A Boeing a 737-esből (580 darab) és a 787 Dreamlinerből (48 darab) készített a legtöbbet. A chicagói székhelyű Boeing értékesítésben hosszú idő után előzte meg az Airbust, miután 893 repülőgép gyártására szerződött le az év során, míg 2017-ben 999 gépet értékesített.

 

Pin It