BMW Dögös Operadívák hónapja

by Szélpál Imre

BMWDiva1Tomboló sikert aratott Edita Gruberova Lammermoori Lucia címszerepében, ám rajta kívül is négy másik kiváló külföldi és magyar énekes örvendeztette meg az elmúlt hetekben az Erkel Színház közönségét. A BMW Group Magyarország kiemelt stratégiai partnere, az Opera saját kiválóságai, Kolonits Klára és Sümegi Eszter főszerepekben, míg Elīna Garanča és Sonya Yoncheva gálaesteken lépett a közönség elé. Több mint 20 perces ováció és lelkes rajongótábor köszöntötte Edita Gruberovát a Lammermoori Lucia február 9-ei és 13-ai előadását követően. Az édesanyja révén magyar felmenőkkel is rendelkező, világhírű koloratúr szoprán pályája meghatározó Donizetti-szerepét énekelte el Budapesten. Edita Gruberova mellett az ugyancsak tekintélyes rajongótáborral rendelkező Kolonits Klára lépett színpadra Lucia szerepében, aki február 10-én öltötte magára újra a tragikus hősnő véres leplét. A népszerű Liszt-díjas drámai koloratúrszoprán, aki 2013/14 után az idei szezonban másodszor lett az évad kamaraénekese, és januárban többek között A hugenották Margit királynéjeként aratott elismerést, februárban három alkalommal lépett újra a közönség elé a Donizetti-darab címszerepében, Kovács János dirigálása mellett. A február 1-jei, 25 éves jubileumi gáláját követően az opera másik ünnepelt lírai-spinto szopránja, Sümegi Eszter a Gioconda címszerepében debütált az Erkel Színházban. Ponchielli leghíresebb operájának hősnőjét a Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész énekelte Almási-Tóth András új rendezésében, Kesselyák Gergely vezényletével. Február elején a Bécsi Állami Operaház és a New York-i Metropolitan sztárja, Elīna Garanča lett mezzoszoprán adott áriaestet az Opera Zenekar közreműködésével az Erkel falai közt. A február 25-i esten a művésznő többek közt a Don Carlos és az Adriana Lecouvreur részleteit, valamint Gastaldon, Gadel, Castelao és Mato, valamint Sorozábel latinos dalait énekelte. A február 26-án rendezett Olga Peretyatko áriaesten szintén az Opera Zenekar működött közre a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
BMWDiva2A világ vezető operaházainak keresett orosz szopránja, aki a Plácido Domingo által alapított Operalia énekversenyen tűnt fel 2007-ben, erre az alkalomra Mozart, Bellini, Donizetti, Verdi és Gounod népszerű műveiből válogatott részleteket, amelyek mellett az Opera Zenekar Rossini, Rachmaninov és Massenet közkedvelt dallamait is előadta Michelangelo Mazza vezényletével. Az Opera idei, „Puccini Itáliája” tematikus évad kiemelt eseményévé vált az Erkel Színház március 2-i Olasz Estélye, amelynek sztárvendége Sonya Yoncheva, aki másfél évtizedes, gazdag pályája során többek közt a milánói Scala, a berlini Staatsoper, a párizsi Opera és a New York-i Metropolitan közönségét is elvarázsolta. A bolgár szoprán az est sokszínű műsorában többek közt Puccini Lidércek, Bohémélet, Manon Lescaut és Pillangókisasszony című operáiból adott elő részleteket. A gálán a művésznő partnere Boncsér Gergely volt, valamint fellépett Kálmándy Mihály és az évad kamaraénekese címmel kitüntetett Szegedi Csaba, továbbá Balga Gabriella, Fülep Máté, Gábor Géza, Kiss Tivadar, Palerdi András, Rácz Rita, Rőser Orsolya Hajnalka, Szappanos Tibor és Wiedemann Bernadett. Közreműködtek az Opera Zenekar, Énekkar és Gyermekkar tagjai, a Magyar Nemzeti Balett művészei – Felméry Lili, Ivanova-Skoblikova Sofia, Kekalo Iurii, Lagunov Ievgen, Leblanc Gergely, Melnik Tatiana, Timofeev Dmitry – és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Az Estély rendezője Almási-Tóth András művészeti igazgató és Solymosi Tamás balettigazgató, míg az együtteseket Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényelte. A fellépő művészeket a BMW Group Magyarország szállította Budapesten a márka legújabb X5-ös, valamint az egyik legnépszerűbb konnektorról tölthető hibrid modelljével, a BMW 530e-vel. A BMW Group közel 50 éves múltra visszatekintő, világszerte több mint 100 kulturális intézményi együttműködést magába foglaló Art&Culture programjához az Opera 2015 februárjában csatlakozott, a vállalat magyarországi kulturális kommunikációjának pilléreként.