Főtaxi - Átlagosan 3000 forintért taxiznak a fővárosban

by Szélpál Imre

shetaxi1Átlagosan 7 kilométert tesznek meg az utasok Budapesten taxival egy alkalom során, ami nagyjából 3 ezer forintba kerül - derült ki a Főtaxi Zrt. megbízásából készített kutatásból. A július végén, online készített reprezentatív kutatásban a budapestiek közlekedési applikáció használatát és taxizási szokásait vizsgálták, ezer embert kérdeztek meg. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók több mint fele évente legalább egyszer taxizik, főként alkalomszerűen, a számlát nem céges kártyával, hanem önerőből fizeti. Rámutattak, hogy ugyan még mindig inkább telefonon rendelnek taxit a fővárosiak, de egyre többen - a válaszadók 26 százaléka - használnak valamilyen taxi rendelő mobilalkalmazást is. A megkérdezettek több mint kétharmada szerint ugyanis ezzel a megoldással sokkal gyorsabban lehet nemcsak taxihoz, de információhoz is jutni, hiszen könnyebben lehet ellenőrizni, hogy mikor érkezik meg az autó.
shetaxi3A felmérés szerint a legfontosabb elvárás egy taxi rendelő alkalmazással szemben, hogy pontos és megbízható legyen. Ezt követi, hogy gyorsan érkezzen meg az autó, valamint könnyű legyen használni a felületet. Az alkalmazás gyorsasága nem a Z, hanem az Y-generációnak a legfontosabb, a korosztály 72 százalékánál ez döntő szempont. A könnyű használhatóság és az utazás várható költségének kalkulálása a felnőtt korosztályok körül az X-generáció tagjai számára leginkább döntő tényező - közölték.

 

Pin It