Autógumik - A magyarok több mint fele nem tudja, hogy meddig használhatóak

by Szélpál Imre

Vred 3A válaszadók több mint fele nem tudta, hogy meddig használhatóak az abroncsok, 40%-uk pedig abban is tévedett, hogy meddig nevezhetjük a még fel nem szerelt abroncsokat újnak – derült ki az Apollo Vredestein Kft. 4017 fővel készített friss felméréséből, ami a magyarok gumitárolási szokásait és az abroncsokkal kapcsolatos ismereteit mérte fel. A válaszokból az is kiderült, hogy a hazai autósok többsége bizonytalan, ha az abroncsokon megjelenő elszíneződésekről van szó, de jó hír, hogy 90%-uk megfelelő módon tárolja a leszerelt abroncsszettjeit. Érdekes újdonság, hogy 35%-uk egyáltalán nem tart magánál pótkereket, 17%-uk pedig csak ideiglenes abroncsot tart az autójában.
Meddig is jó egy gumi?
A kérdőív kitöltőinek 65%-a nem tudta, hogy meddig használható biztonságosan egy gumiabroncs. A KRESZ által előírt 1,6 mm-es mintázatmélységre sokan emlékeznek, azonban rengetegen tévesen úgy vélik, hogy a 3 vagy 5 éves abroncsokat már le kell selejtezni. A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy ugyan a törvényi szabályozás szerint személygépjárművek esetében elegendő az 1,6 mm mély mintázat, de a biztonságos vízkiszorítás, fékezhetőség, kapaszkodás miatt a minimum 3 mm mély mintázat szükséges – hangsúlyozza Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.
Vred 1És mi a helyzet a garanciával?
A kitöltők 62%-a a garanciával kapcsolatos kérdések esetében is bizonytalan volt, de csak 10%-uk vélte úgy, hogy semmiféle segítség nem áll a rendelkezésükre egy defekt esetén. Nekik szerencsére nem volt igazuk, mert a magyar rendelkezések szerint minden gumiabroncsra a gyártó-forgalmazónak jótállást és szavatosságot kell vállalnia a jogszabályokban leírtak szerint. Fontos észben tartani, hogy ahhoz, hogy ezt a garanciát érvényesíteni lehessen, hasonlóan bármilyen más termékhez, szükséges a vásárlást igazoló blokk, vagy számla megléte. A gumiabroncsok esetében jó ha a szerelőtől kapott bizonylatot is megtartjuk. A kötelező gyártói garancia azokra a hibákra vonatkozik, amelyek a gyártásra vezethetőek vissza. Emellett a gyártók vállalhatnak egyedi többlet garanciát is (pl. kátyúgaranciát), akár olyan sérülésekre is, melyeket balszerencse okozhatott, például egy úttesten heverő törött üveg. Azt kell még megjegyezni, hogy a gyártói garancia minden esetben a gumiabroncs értékesítését bizonyító számla, blokk dátumától kezdődik. Ha pl. a felszerelés a vásárlástól eltérő helyen és időpontban történik, akkor is a vásárlás napja lesz a garancia kezdőnapja – tette hozzá Mikolai Béla.
A pótkerék már nem alapfelszereltség
Napjainkban a legújabb autómodelleknél már nem gyári alapfelszereltség a pótkerék, sőt annak tárolására sem alakítanak ki erre alkalmas helyet a csomagtérben. Részben ennek köszönhetően a magyar autósok 35%-a csak egy defekt javító spray-el indul útnak, 15%-uk pedig egy ideiglenes „80km/h-s” pótkerékkel célozza be a legközelebbi abroncsost. A többség helytakarékossági okból mond le a pótkerekekről, azonban fontos tudni, hogy a defekt javító spray csupán a kisebb sérülések kezelésére alkalmas, ha nagy a baj, tárcsázni kell a helyi autómentőt.
Vred 2

 

Pin It