Rolls-Royce 2019 A Bespoke éve volt

by Mészáros Gergely

2019-ben a Rolls-Royce Bespoke csapata több személyre szabott gépkocsit alkotott, mint bármikor korábban a márka 116 éves története során.

tranquillitycollect03Hosszú és dicső múltja alatt még soha nem adott el annyi autót a Rolls-Royce, mint tavaly. Egészen pontosan 5152 darab kelt el a brit luxusmárka különböző típusaiból, s ezek majd mindegyikét a Bespoke részleg varázsolta egyedivé. Ahogy Torsten Müller-Ötvös, Rolls-Royce vezérigazgatója kiválóan megfogalmazta, kézműves mestereiknek köszönhetően ezek a személygépkocsik valóban egyedi, négykerekű műalkotásokká váltak. Nyilvánvaló, hogy az összes egyedi változatot nem ismerhetjük meg, de íme, néhány példa 2019-ből.
arabiangulfphantom03A Phantom alapjaira készülő „The Million Stitch Rolls-Royce-t” nem is oly rég mi is bemutattuk már. Egy stockholmi vállalkozó virágok iránt érzett szenvedélyéből született meg, nem meglepetés hát, hogy a limuzin utastere meseszép rózsakerté változott. A hímzett motívumnak egyébként egy olyan rózsafajta az alapja, mely kizárólag a Rolls-Royce számára termesztenek. A "Ghost Zenith Edition" sem kerülhette el a figyelmünket, a gyűjtők számára kiadott 50 tagú kollekció a kortalan eleganciát, a páratlan fényűzést ünnepli. Ennek megfelelően a 200EX tanulmányautó szellemiségéből, illetve rendhagyó részleteiből merít, méghozzá olyakor szó szerint: a középkonzolra került számozott plakett például a tanulmányautó Spirit of Extasy eredeti és beolvasztott anyagából készült. Az egyedülálló "Bayside Dawn Aero Cowling" műremek egy yokohamai ügyfél tenger iránt érzett tiszteletének köszönhető, így nem csoda, hogy a yachtok és a motorcsónakok világát tárja elénk. A négyszemélyes kabrió hátsó üléseit takaró nyílt pórusú teak burkolata a vitorlások fedélzetét, az utastér színvilága pedig a tenger és a fehér vitorlák színvilágát idézi elénk. A "Digital Soul Phantom" a kortárs kézműves alkotás: az emberi erőforrások és a számítógépes tervezés tökéletes fúziója. A kéttónusú Phantom gyakorlatilag egy guruló galéria, melyet Thorsten Franck designer hozott létre. Alkotásai 3D-s nyomtatóval készültek, majd a rozsdamentes acél műtárgyakat kézzel csiszolták készre és 24 karátos arannyal borították. A "Wraith Eagle VIII Collection" elnevezésű 50 darabos széria Alcock és Brown 1919. júniusi első megállás nélküli transzatlanti repülésének állít emléket, annak 100-ik évfordulóján. A bátor páros természetesen Rolls-Royce Eagle VIII motorokat használt, veszélyes 1880 mérföldes éjszakai utazásukat 1183 száloptikás lámpával és rézszínű fonallal elevenítik fel a Wraith kabinjában. A "Pebble Beach Pastel Collection" tervezőit a vadvirágba borult közép-kaliforniai partvidék, a környéket körbevevő hegyek, a homok és a tenger ihlette meg. A háromtagú „minisorozat” a kaliforniai Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvényen mutatkozott be. A "Falcon Wraith" a márka autóiban valaha alkalmazott legrészletesebb és legpompásabb hímzésével büszkélkedhet, a világ leggyorsabb madarát, egy vándorsólymot ábrázol, ami zuhanás közben elérheti a 322 km/h-s sebességet. Végül, de nem utolsósorban következzen az ugyancsak különleges fényezésű "Cullinan in Fux Orange", mely egy Kubából származó sikeres – ágynemű-iparban tevékenykedő – vállalkozó kedvence. Természetesen további spéci Rolls-Royce-okat is alkottak a Bespoke-nál, összeállításunk korántsem teljes. Ettől azonban még érdemes gyönyörködni a részletekben az alábbi galériában: