Horvát sofőr - Azt hitte, szabad ittasan vezetni

by Szélpál Imre

Egy 41 éves horvát állampolgárral szemben intézkedtek a hétvégén ittas járművezetés miatt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai.
szonda 8A férfit egy napon belül bíróság elé állították. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2020. január 25-én éjjel az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán – Tolna térségében – állítottak meg egy horvát rendszámú személygépkocsit. Az autó sofőrjét igazoltatták, és alkoholteszteres ellenőrzés alá vonták, mely pozitív értéket mutatott. A 41 éves horvát állampolgárt a Szekszárdi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a hiteles elektromos légalkoholmérő berendezés is megerősítette, hogy a férfi ittasan közlekedett. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 41 éves horvát férfi elismerte felelősségét. Kihallgatása során azzal védekezett, hogy vacsorára fogyasztott el néhány deci bort, mely Horvátországban engedélyezett, és azt hitte, hogy Magyarországon is szabad ennyi alkoholt inni a vezetés megkezdése előtt. A szekszárdi rendőrök az elkövetővel szemben egy nap alatt befejezték a büntetőeljárást, és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek. A férfi így egy nap alatt bíróság elé állhatott.