Szekszárdi motoros 16 büntipont alig 1 perc alatt!

by Szélpál Imre

Alig egy perc alatt tizenhat büntetőpontot gyűjtött össze az a motoros, aki Szekszárd központjában három súlyos közlekedési szabályszegést is elkövetett. 
kipontozodas1
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei 2020. június 26-án Szekszárdon, a város központban a piros lámpánál várakoztak a képrögzítő eszközökkel felszerelt, jelöletlen szolgálati gépkocsival, amikor elment mellettük – áthajtva a piroson – egy motoros. A rendőrök a szabálysértő után mentek, aki a tilos jelzésen történő áthaladás után felgyorsított, és a város központjában 73 km/h-s sebességgel folytatta útját, majd tovább robogva, a balra kanyarodni tilos jelzőtábla jelzése ellenére befordult egy utcába. Az alig egy perc alatt elkövetett három súlyos jogsértést a járőrautóba szerelt fedélzeti- és sebességellenőrző kamera rögzítette. A motoros, aki megállítása után azzal védekezett, hogy sietett az ebédért, nagy árat fizetett a szabálytalankodásáért.

A rendőrök 130.000 forint közigazgatási bírságot és 16 közlekedési előéleti pontot szabtak ki részére. A magyar jogszabályok értelmében az a sofőr, aki három éven belül 18 büntetőpontot összegyűjt, annak bevonják vezetői engedélyét, és utánképzésen kell részt vennie. Könnyen lehet, hogy a szabályszegő motoros is jogosítvány nélkül marad. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja valamennyi közlekedésben résztvevő figyelmét a fegyelmezett közlekedési magatartásra. Kérjük, hogy mindenki toleranciát mutatva, másokra és saját magára odafigyelve, a szabályok maradéktalan betartásával vegyen részt a közlekedésben, tegye ezt azért, ... hogy mindenki hazaérjen!