Goodyear Vigyáznak úszóink biztonságára is

by Szélpál Imre

Hsz 17 Audik Goodyear abroncsokonA HÚSZ17 program keretén belül húsz magyar úszó kapott Magyarországon gyártott Audi A3-as autókat. A Húsz17 projekt azzal a céllal jött létre, hogy a legtehetségesebb magyar úszók közül húsz sportoló felkészülését segítse – támogatók bevonásával – a sikerhez vezető úton a 17. FINA világbajnokság felkészülési ideje alatt, amely világviszonylatban is a 2017-es esztendő egyik legrangosabb és legnézettebb sporteseménye. A Goodyear nagy teljesítményű, elsőrangú tapadást és kormányozhatóságot biztosító abroncsokkal támogatja a Húsz17 Úszóhősökért Projektet a csapattagok biztonságos felkészülését tartva szem előtt. „A figyelem központjában lévő úszó világverseny feszített tempót és rengeteg koncentrációt igényel. A sportolók és edzőik is sokat vannak úton, sőt vannak olyan versenyzők is, akik nem ugyanabban a városban edzenek, mint ahol a családjuk él, ezért több száz kilométert kell rendszeresen megtenniük. Felelősséget érzünk irántuk, és azt szeretnénk, hogy időben és biztonságban odaérjenek, ahol dolguk van, majd a budapesti 17. FINA világbajnokságon hazai közönség előtt érhessenek el olyan eredményt, amire a csapattagok is és mi mindannyian büszkék lehetünk” – mondta el Baran Zsuzsanna, a Goodyear marketing koordinátora.
Hsz17 Audik Goodyear abroncsokonA világmárka számos alkalommal volt már „első”. 1908-ban a világ első sorozatgyártású gépkocsijára, a Ford T modelljére, Goodyear márkájú abroncsot szereltek. Goodyear gumiabroncsokat használtak azon a járművön, amely 1965-ben elsőként érte el a szárazföldi sebesség-rekordot, és az első keréknyomokat a Holdon szintén Goodyear abroncsok hagyták: az Apollo 14 is Goodyear XLT abroncsokat kapott. A vizes világbajnokságon az első hely eléréséhez a versenyzőknek biztonságos körülményekre van szükségük. Az autók négy tenyérnyi felületen érintkeznek az úttal. Ezen a kis felületen nagy dolgok, akár emberéletek is múlhatnak. A Goodyear nagy teljesítményű abroncsai, elsőrangú tapadást és kormányozhatóságot biztosítanak száraz és nedves útfelületen egyaránt.

Pin It