Videó Így loptak katalizátorokat

Az Esztergomi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik Esztergomban autókról loptak el katalizátorokat. 

katalizator1

A vádirati tényállás lényege szerint a férfiak 2021. szeptember 3-án, délután, egy esztergomi gazdasági társaság telephelyén álló két autót emelőgéppel felemeltek, flexxel elvágták a kipufogócsöveket és eltávolították a katalizátorokat. A vádlottak a katalizátorokat egy gépjárművel elszállították a helyszínről, majd Esztergomban ismeretlen személynek 30.000 forintért értékesítették, amit háromfelé osztottak. A férfiak a bűncselekmény elkövetésével többszázezer forint kárt okoztak a gépjárművek tulajdonosainak, mely nem térült meg. Az Esztergomi Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben két rendbeli kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfiakkal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést szabjon ki, emellett az egyik vádlott párfogó felügyeletét is rendelje el. Továbbá kötelezze a vádlottakat a kár megtérítésére és kobozza el tőlük azt a pénzt, amit a katalizátorért kaptak.

Pin It