Saturday, 04, Feb, 7:22 PM

Az Egyesült Államok milliárdosainak vagyona összesen 660 milliárd dollárral (mintegy 264 ezer milliárd forint) csökkent 2022-ben - olvasható a Forbes összegzésében, amely szerint a világ leggazdagabb emberei összesen több mint 2000 milliárd dollárt veszítettek ebben az évben.

A pénzügyi magazin összesítése szerint az év vesztese Elon Musk, akinek cégeiben megtestesülő vagyona 115 milliárd dollárral zsugorodott, jórészt a tőzsdei árfolyamok csökkenése miatt. A Tesla, a SpaceX és két hónapja a Twitter tulajdonosa elveszítette a világ leggazdagabb embere pozíciót, de 139 milliárd dolláros vagyonával változatlanul a leggazdagabb amerikai. Az amerikai milliárdosok listáján második helyen szereplő Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedőcég alapító-elnöke 80 milliárd dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az idén, és a december 27-i adatok szerint vagyona 106 milliárd dollár volt.

A veszteséglista harmadik helyén áll Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, a közösségi médium anyavállalata, a Meta vezérigazgatója, aki vagyonának csaknem kétharmadát veszítette el, és 78 milliárd dollárral, 42 milliárdra csökkent értéke, amivel a leggazdagabb amerikaiak listáján is visszacsúszott. A Google társalapítója Larry Page 40 milliárdos veszteség után 76 milliárd dollárral rendelkezik, míg Phil Knight, a Nike sportszergyártó-cég elnöke 18 milliárd dollárral lett szegényebb, így 45 milliárd dolláros vagyona volt december 27-én, amivel mindketten Mark Zuckerberg elé kerültek a leggazdagabb amerikaiak Forbes által jegyzett ranglistáján.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem