Sidebar

Friday, 07, Oct, 2:22 AM

Kizuhant a moszkvai Központi Klinikai Kórház ötödik emeleti ablakából és életét vesztette Ravil Maganov, a Lukoil igazgatótanácsának elnöke - jelentették csütörtökön orosz hírügynökségek.

A kiemelt ügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK) előzetes vizsgálatot indított Maganov halálának ügyében. A Kommerszant című lap szerint az SZK úgy véli, hogy a Lukoil felsővezetője öngyilkosságot követhetett el betegsége miatt, és a vizsgálat nyomán dönt arról, hogy kezdeményez-e büntetőeljárást. A 67 éves férfinál súlyos szív- és érrendszeri betegséget diagnosztizáltak. Maganov a Lukoil második vezetője, aki az elmúlt hónapokban furcsa körülmények között halt meg. Alekszandr Szubbotyin volt Lukoil-vezető májusi halálának ügyében az orosz rendőrség büntetőeljárást indított. Szubbotyin egy okkultistánál próbálta kikúráltatni alkoholfüggőségét. Az ellenzéki, angolnyelvű The Moscow Times című lap arra emlékeztetett, hogy a Lukoil, Oroszország második legnagyobb olajipari vállalata, azon kevés orosz cégek közé egyike, amely nyíltan felszólított az Ukrajna elleni "különleges katonai művelet" befejezésére és március elején, részvényesekhez intézett levelében a konfliktus tárgyalásos rendezését sürgette. A Lukoilt sokáig elnökként irányító Vagit Alekperov júniusban lemondott, miután nyugati szankciós listára került.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem