Sidebar

Friday, 07, Oct, 3:14 AM

Befejeződött a százhalombattai Dunai Finomító tervezett nagy leállásának első fázisa, a Mol tartotta az ütemtervet és minden üzemet újraindított, így ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot.

A magyar olajtársaság közleményében arról is beszámolt, hogy a karbantartás második fázisa a tervek szerint október 9-én kezdődik. Emlékeztettek: a Mol eredetileg áprilisra időzítette a 11 üzemet érintő karbantartást, de az üzemanyagpiacon kialakult helyzet miatt csak július végén kezdett hozzá a munkálatokhoz, hogy ezzel is biztosítsa az ország benzin- és gázolajellátását. Azt írták: ez volt a Dunai Finomító történetének eddigi legnagyobb karbantartása: a 8 milliárdos költségvetésű munkálatokban több mint 1200 szakember vett részt. A munkálatok a finomító berendezéseinek mintegy 40 százalékát érintették. "A nagy leállás egyben Magyarország egyik legösszetettebb ipari műszaki vizsgája volt, hiszen a szükséges karbantartások után a felelős hatóságok is átvizsgálták a berendezéseket" - olvasható a közleményben. Jelezték: az őszi karbantartás második fázisa október 9-én indul, ennek során további üzemek tervezett nagyjavítását végzik el a szakemberek. A munkálatok befejezése november első harmadára várható. Az üzemek teljes körű karbantartásával a Mol hosszú távon biztosítja a hazai üzemanyaggyártás biztonságát - írták.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem