Sidebar

Friday, 02, Dec, 5:46 PM

Százszorosára nőtt és tovább gyarapodhat az elektromos töltőhálózat Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A kormány döntése alapján négy vállalati kezdeményezésű projektet nyújthat be Magyarország az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) alternatív üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztéseket szorgalmazó pályázatára. A közel 8 milliárd forint összértékű projektek támogatása esetén újabb 127 ultragyors elektromos töltőpont létesülhet gyorsforgalmi utak mentén, 25 helyszínen. Az egyik fejlesztésben kiépülhet a kamionok és haszonjárművek töltésére alkalmas első hazai hidrogén töltőállomás is az M1 autópálya mellett, Tatabányánál - írták. A tervezett beruházásokban például az M0, az M1 (Győr, Mosonmagyaróvár, Tata), az M3 (Bag, Mezőkeresztes), az M4 (Szolnok), az M5 (Inárcs, Kecskemét) és az M7 (Siófok, Székesfehérvár) mellé telepíthetnek korszerű töltőkapacitásokat elektromos járművek számára. Tatabánya Óvárosnál pedig két önálló, kamionok kiszolgálására is alkalmas, 700 bar nyomású hidrogén töltőpont létesülhet. A projektek megvalósításában eredményes pályázati szereplés esetén összesen 3,4 milliárd forint CEF támogatás hasznosulhat.

Az önerőt a vállalatok biztosítják, a fejlesztésekhez nincs szükség állami pénzügyi hozzájárulásra. A kezdeményezések támogatásáról várhatóan jövő tavaszig döntenek az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői - áll a közleményben. Azt is közölték, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz a transzeurópai hálózatok kiépítésének és korszerűsítésének felgyorsítását szolgálja. A sikeres pályázatoknak köszönhetően már több mint 700 milliárd forint értékben valósulnak meg közlekedésfejlesztési projektek e pénzügyi alapból Magyarországon. A CEF forrásai tették lehetővé a többi között a Kelenföld-Pusztaszabolcs és Rákos-Hatvan vonalszakaszok korszerűsítését, a Déli vasúti összekötő híd háromvágányosra bővítését, vagy a Monostori híd megépítését Komáromnál. Magyarország idén áprilisban az alternatív töltőhálózat bővítését ösztönző négy projekthez nyert már el támogatást a CEF-keretből.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem