Saturday, 04, Feb, 7:27 PM

Egy év kihagyás után újra rali Európa-bajnoki (ERC) futamot rendezhet Magyarország a Zempléni-hegységben és környékén jövő október 6. és 8. között.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) péntek délután hozta nyilvánosságra az ERC 2023-as versenynaptárát, melyben a magyarországi viadal a sorozat zárófutamaként szerepel. "Hatalmas feladat és kihívás volt tizenhárom évnyi szünet után 2019-re visszahozni Magyarországra az Eb-futamot, de sikerrel jártunk, és nagyszerű versenyeket tudtunk rendezni. Az utolsó két esztendőt beárnyékolták a koronavírus-járvány miatt kialakult nehézségek, azt követően pedig egy sajnálatos hiba következményeként kikerültünk a versenynaptárból. Azt, hogy ilyen hamar vissza tudtunk kerülni az ERC naptárába, óriási sportdiplomáciai sikernek éljük meg, és ez arra is bizonyíték, hogy az ERC, a promóter és az FIA is szeretné a naptárban látni a magyar futamot, ami a korábbi években is az egyik ékköve volt az Európa-bajnokságnak" - mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

A sportvezető hozzátette, mindent meg fognak tenni azért, hogy "méltó módon" hozzák vissza az ERC-viadalt Magyarországra: "Szeretném ezúton is megköszönni, hogy a kandidáló versenyünket nemcsak a rendezők, hanem a nézők, a szurkolók részéről is mindenki odaadóan segítette. Megkaptuk a novemberi Zemplén-raliról az FIA jelentését, amely szerint a szakemberek mindennel elégedettek voltak, ezért kijelenthető, hogy megmutattuk, ha mindenki összefog, akkor bármit elérhetünk." Az Eb-sorozat 2023-ban nyolc futamból áll, és Portugáliában kezdődik, majd Spanyolország, Lengyelország, Lettország, Svédország, Olaszország és Csehország következik. A szezont záró magyar verseny külön megjelöléssel kapott helyet a naptárban, ami azt jelenti, hogy az esemény megrendezése már csak a promóteri szerződés aláírásától függ.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem