Saturday, 04, Feb, 7:44 PM

Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idényzáró hétvégéjén, Dzsiddában.

A bajnoki címet a 38 éves pilóta csapattársa, a spanyol Mikel Azcona már szombaton, az időmérő edzésen megnyerte, az ott megszerzett pontjaival ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben. A sorozat hivatalos honlapja szerint a 2019-ben vk-győztes Michelisz az első vasárnapi futamot a második rajtkockából kezdhette a belga Nathanaël Berthon (Audi) mellől, de a startnál nem tudott előzni, s végül Berthon mögött intették le másodikként. Harmadik a holland Tom Coronel (Audi) lett, míg a mezőny másik két magyar indulója, Tassi Attila (Honda) és Nagy Dániel (Cupra) kiesett. A második - és a WTCR történetének utolsó - viadalát a belga Gilles Magnus (Audi) nyerte, mögötte az északmacedón Victor Davidovski (Audi) ért célba másodikként, Azcona pedig a dobogó alsó fokán ünnepelhette bajnoki címét. Tassi ezt a versenyt sem tudta befejezni, Nagy Dániel viszont hetedik lett.

A 2018-ban életre hívott WTCR ebben a formájában nem folytatódik tovább, jövőre más túraautós versenysorozatot hoznak létre. A WTCR 2022-es idényének végeredménye (élcsoport és a magyarok helyezései): 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 337 pont, 2. Nestor Girolami (argentin, Honda) 254, 3. Nathanaël Berthon (belga, Audi) 240, 4. Michelisz Norbert (Hyundai) 222, ...13. Tassi Attila (Honda) 83, ...16. Nagy Dániel (Cupra) 62, ...19. Boldizs Bence (Cupra) 12

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem