Friday, 27, Jan, 9:55 AM

Mert mit adtak nekünk az angolok?! Mármint a teázás szokásán kívül? Jó, állítólag nekik köszönhetjük még az egérfogót is. Meg a csokiszeletet, mondjuk, az tényleg hiányozna. Karácsonyi képeslap helyett viszont már úgyis e-mailt írunk. Vagy „messengerezünk”. A MINI viszont, az nagyon bejövős.

A „pudingfejűekről” nekem mindig a Premier League mérkőzések jutnak eszembe. Illetve a szurkolóik. Bökjünk rá véletlenszerűen egyre, akinek természetesen nem tudjuk a nevét, őrzi az anonimitását, ahogy a futballozó csapatok kiléte is tökéletesen mindegy. Viszont ami lényeges, hogy szakad az eső, fúj a szél, a hőmérő mutatója pedig véletlenül se kúszik plusz öt fok fölé. Szabadon választott mintapéldányunk eközben sörtől és/vagy whiskytől fűtve, félmeztelenül, rövidgatyában dacol az elemekkel, s a képernyőt teljesen betöltő, vöröslő krumplifejével teljes extázisban üvölti kedvenc csapatának nevét és himnuszát, nadrágjából kibuggyanó sörhasa pedig majdhogynem a szobám parkettáján csattan. Még jó, hogy nincs 3D-s tévém.
Persze nem a kinézetük vagy a fanatizmusuk az angolok „legnagyobb bűne”, hanem, hogy miután leigázták a fél világot, s megpróbálták a világra erőltetni az érthetetlen teázási kultúrájukat, tönkretették a saját autógyártásukat, de nagyon. Mentségükre szóljon, hogy sajátosan jó a humoruk, meg van egy MINI-jük, igaz, utóbbi is BMW-s segítséggel.
Márpedig a MINI nem kis dolog! Vagyis autónak meglehetősen kicsi, legalábbis a legtöbb típus belőle, ugyanakkor a MINI sokkal több, mint egy guruló, négykerekű gép vagy helyváltoztatási eszköz. A MINI egy élő legenda, generációk álma és vágya, egy közösség vagy inkább egy nagy család, egy életérzés. S még csak bele sem kell ülni, hogy a rabjává váljunk, elég megnézni egy régi Mr. Bean epizódot vagy az Olasz melót, hogy imádjuk. Hogy akarjunk egyet. Hogy írjunk a télapónak vagy a Jézuskának, hogy szeretnénk egyet a fa alá. Beleülve pedig megnyílik egy új világ, amiben végül menthetetlenül elveszünk.
Persze, nem mindenki ugyanarra a MINI-re esküszik. Az idősebbek az „old school” stílust képviselő, minden MINI alapját adó eredetit tisztelik, a családosok ezzel szemben a Countrymanért rajonganak, a fiatal csajok a lobogóval díszített Cooper S-re vágynak, de ne feledkezzünk meg a ritkaság számba menő Roadster és Coupé, vagy a Clubman rajongótáboráról sem. Aztán van benzines, dízel, kompresszorral és turbóval feltöltött, hibrid és tök elektromos is… egy a lényeg, hogy MINI legyen. Rendben! De, hogy mibe keveredik szegény ártatlan, elfogulatlan újságíró az elektromos MINI Cooper SE átvételével, arra én sem számítottam.
Jóformán még be sem laktam a tesztautót, fel sem ocsúdtam a műszerpulton lévő hatalmas középső pizzástányér okozta sokkból, amikor jött a következő, egy szembe jövő, teljesen vadidegen MINI formájában, mely szemérmetlenül villogott rám, ráadásul még integetett is a vezetője. Nekem, akinek mind a hat édesanyja kipcsak, sőt, az egyik még táltos is, egy angol autóban ülő ismeretlen sofőr villog, meg ilyenek. Mit mást tudtam volna tenni, jó magyar szokás szerint félrekaptam a fejem, hogy véletlenül se kelljen észrevennem a jelzését, és a biztonság kedvéért megkérdeztem tőle: „akarsz tőlem valamit, bunkókám?! Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a módszer nem válik be, a minisek tudomást sem vettek felsőbbrendű származásomból fakadó elutasításomról, s kitartóan üdvözölgettek a fénykürttel. Úgyhogy taktikát váltottam, gondoltam jól megtévesztem őket visszaintegetésemmel. Innentől kezdve már könnyebb életem volt! Különben hallottam már ilyenről, tudtam, hogy az alfások hasonlóan mutatják meg a világnak az összetartozásukat, de hát ők digók, van egy maffiájuk, mernének nem köszönni egymásnak, másnap már lófejjel ébrednének.
Na, most, hogy alaposan kiveséztük az angolokat, s biztos, ami biztos, közben rúgtunk egyet az olaszokba is, térjünk át végre a konkrét elektromos MINI-re, melyről eddig csupán annyit tudtunk meg, hogy a szórakoztató és infotainment rendszer kerek kijelzőjének mérete finoman szólva is túlzás. Értem én, hogy egyre több információra van szükségünk, s egyre többel is bombáznak minket (mindenhol), de mivel volt zenélős japán kvarcórám, tudom, hogy egy gyufás skatulyába is belefér a számológép, naptár, óra és zenegép kombinációja. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a MINI Connected érintőképernyője haszontalanság, s nem veszi fel a versenyt a kilencvenes évek kvarcóráival sem, mert ez nem igaz. Tele van jó dologgal, kifejezetten az elektromobilitáshoz, az elektromos hajtáshoz optimalizálták, például olyan dolgokat is közöl velünk menet közben, hogy mennyi a „visszamaradt”, aktuális hatótáv vagy hol a legközelebbi töltőállomás. És „takarékosságra” nevel, a vezetési stílusunkat figyelembe véve kiszámítja a legideálisabb útvonalat, ami egy villanyautó esetében nem olyan rossz. Könnyen és egyszerűen használható. Csak éppen túlontúl nagy. Legalábbis szerintem, mert más amúgy nem panaszkodott rá.
S ugyan már nem ott tartunk, mint pár évvel ezelőtt, mikor még az elektromos autózás gyerekcipőben járt, s azon izgultunk az M7-es autópályán a Nissan E-NV200 volánja mögött, körülbelül 85 km/h-val száguldva, néhány tíz centiméterrel egy nem túl sietős kamion feneke mögött, hogy vajon felérünk-e Veszprémből Pestre egyetlen töltéssel, anélkül, hogy véres bogárként végeznénk a pótkocsi farán, de azért a hatótáv még mindig kulcskérdés. Nos, a Cooper SE bőkezűbben bánik a kilométerekkel, papíron 235-270 kilométert kínál a pilótának, amiből 200 simán vegyes körülmények között, odafigyelés nélkül kiautózható belőle. Városban, több fékezéssel, netán dimbes-dombos területen még jobb a helyzet. Persze, az is kérdés, hogy miként bánunk vele: mezei villanyautóként vagy igazi Cooperként, vérbeli MINI-ként.
De nem pusztán a vérmérsékletünk vagy az aktuális hangulatunk befolyásolhatja a MINI Cooper SE-vel megtehető kilométerek számát, hanem a zseniálisan stílusos üzemmód-választó kapcsoló „állása” is, mely a középkonzol jobb szélén sorakozik a fékezési energia visszatáplálásának mértékét állító-, és a sárga motorindító gomb társaságában. Utóbbi engem állandó kapcsolgatásra csábított, kár, hogy csak egyszer van értelme elindítani az 184 lóerős maximális teljesítményű villanymotort. Visszatérve az üzemmód-választóhoz, négyféle beállítás közül választhatunk, a Green és a Green+ állás lebutítja, illetve környezettudatossá teszi a MINI-t (a Green+ még az ülésfűtést és a légkondit is kikpacsolja), míg a Comfort és a Sport mód kihasználja a benne rejlő lehetőségeket.
S higgyék el, a MINI Cooper SE-ben van potenciál rendesen. Még a zöld módokban sem túlságosan lomha, ezek használatával sem feltétlenül veszítjük el a piros lámpától való gyorsulási versenyeket. „Beélesítve” viszont az angol kisautó kimutatja a foga fehérjét: a hihetetlenül pazar gázreakció, az azonnal jelentkező konstans nagy – 270 Nm-nyi - nyomaték igazán jó mókává varázsolja az elektromos autó vezetését. 3,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 60 km/h-ra, 7,3 szekundum alatt 0-ról 100 km/h-s tempóra. A megszokhatatlanul hirtelen, spontán gyorsulásoknál csak a kanyarok adnak nagyobb élvezetet, a sarkokba kitolt nagy kerekeivel, alacsony súlypontjával, jó felépítésével és a nem utolsósorban precíz kormánnyal pontosan oda megy a MINI, ahova gondoljuk, csak egy kicsit nagyobb sebességgel. S mivel nincs motorhang, sok esetben halljuk, hogy a gumik kétségbeesetten vinnyognak a tapadásért, a finomabb bánásmódért. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kipörgésgátló és a menetstabilizáló hangolása ugyancsak első osztályú. A vigyorgásra késztető rugalmasság mellett a fékezés is élmény, anélkül, hogy a fékre taposnánk. A fékezési energia visszatáplálás mértékét szabályozó gombbal beállítható az egypedálos vezetési mód, ezzel már a gázelvételre is bólogatni fogunk. Nem azért, mert éppen a Bohamian Rhapsody gitárszólója megy, hanem, mert akkorát lassul a MINI.
De visszautalva a mesém egy korábbi részére, amellett, hogy csudajó vezetni, számtalan apró, különleges, de legfőképp imádnivaló megoldással lopja be magát a szívünkbe a villany-Cooper. Például a hátsó lámpája az Egyesült Királyság lobogóját mintázza. Ki látott már ennyire menő dolgot?! A tükrei meg (Energetic) sárgák. Az első fényszórói is kegyetlenül jópofák, ajtónyitáskor pedig egy MINI-logó „világít” a földön. Csak, hogy tudjuk, mibe szállunk be! Nem mintha az utastér millió részlete ne emlékeztetne erre, hiszen rögtön ott virít a kényelmes bőrülések külső oldalán egy brit lobogós – MINI Yours - pajzs. Az anyósülés előtti színváltós dekorbetét szintén árulkodó jel. Ahogy a jó fogású multifunkciós volán emblémája és az ismerős kerek formák szintúgy. S habár az utastér tele van színes és nem hétköznapi elemekkel, cseppet sem tolakodó a dizájn, kivétel nélkül mindenki imádta. Még az is, akinek a hátsó ülésekre kellett összehajtogatnia magát. Mert az is egyértelmű, hogy a MINI Cooper SE 2+2 személyes, a hátsó sor nem rendelkezik ugyanolyan jó térkínálattal, mint az első. A kétrészes panoráma üvegtető és a vidám atmoszféra enyhít valamennyit a bezártságérzeten, de a Cooper SE egyértelműen a pilóta és az utasa autója. Előbbinek „szól” az 5,5 colos színes Black Panel műszerfal, valamint a Head-up Display is. Feltétlen említést érdemel még, hogy az átlagnál sokkal csendesebb suhanás stresszmentessé, pihentetővé teszi az utazást.
Egyetlen dolgot nem szerettem az elektromos MINI-ben: a töltését. Villanyautónál ezt nem lehet megúszni, egyébként nem is jobb vagy rosszabb a társainál, csak ne lenne kevés villámtöltő Magyarországon. Mert a padlólemezbe süllyesztett akkumulátorok 50 kW maximális töltési sebességgel is megtankolhatók, vagyis másfél óra alatt megúszható a teljes töltés, fél óra alatt a 80 százalék. Vidéken azonban nincs sok belőlük. 11 kW-os oszloppal viszont három és fél óra kell hozzá, ugyanannyi, mint otthoni MINI ELECTRIC falitöltővel. További pozitívum, hogy okostelefonnal egy csomó minden elintézhető és ellenőrizhető. Bár lenne több villámtöltő! Vagy ezt már említettem?!
Már csak egyetlen dolog maradt hátra, búcsúzni tőle. Viszlát! Ja, az alapfelszelszereltségű MINI Cooper SE 10.500.000 forinttól megvásárolható, de jár hozzá az állami támogatás. A fullos, XL felszereltségű tesztautó ára 13.162.000 forint; de kit érdekel, amikor a MINI mindenáron kell! Mindegy, hogy a csomagtartója 211 literes.

minicooperse-2020
minicooperse-2020a
minicooperse-2020b
minicooperse-2020c
minicooperse-2020cs
minicooperse-2020d
minicooperse-2020dz
minicooperse-2020dzs
minicooperse-2020e
minicooperse-2020f
minicooperse-2020g
minicooperse-2020gy
minicooperse-2020h
minicooperse-2020h01
minicooperse-2020i
minicooperse-2020i01
minicooperse-2020j
minicooperse-2020k
minicooperse-2020l
minicooperse-2020ly
minicooperse-2020ly01
minicooperse-2020ly02
minicooperse-2020ly03
minicooperse-2020m
minicooperse-2020n
minicooperse-2020n01
minicooperse-2020n02
minicooperse-2020ny
minicooperse-2020ny01
minicooperse-2020o
minicooperse-2020o01
minicooperse-2020p
minicooperse-2020p01
minicooperse-2020p02
minicooperse-2020p03
minicooperse-2020q
minicooperse-2020r
minicooperse-2020s
minicooperse-2020sz
minicooperse-2020sz01
minicooperse-2020t
minicooperse-2020t01
minicooperse-2020t02
minicooperse-2020ty
minicooperse-2020ty01
minicooperse-2020ty02
minicooperse-2020u
minicooperse-2020u01
minicooperse-2020v
minicooperse-2020v01
minicooperse-2020w
minicooperse-2020w01
minicooperse-2020x
minicooperse-2020y
minicooperse-2020z
minicooperse-2020zs


 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem