Sidebar

Friday, 02, Dec, 5:42 PM

Immár hivatalosan is megrendelhető az Alfa Romeo exkluzív bevezető kiadása, az „EDIZIONE SPECIALE”. A 130 lóerős, 1.5 literes négyhengeres hibrid hajtáslánccal hajtott, 20 colos könnyűfém felniket és piros féknyergeket viselő, gazdagon felszerelt olasz szabadidő-autó 15.000.000 forinttól megvásárolható.

Az első ügyfelek számára konfigurált, különleges és egyedi modellváltozat bővelkedik a technológiai és kapcsolódási megoldásokban, miközben az Alfa Romeókra jellemző sportosságot kínálja. Felszereltsége is maradéktalanul tükrözi a márkától megszokott fejlettséget, többek között széria az adaptív full-LED Matrix-fényszóró, a kéz nélkül aktiválható, elektromos csomagtérajtó, a hangvezérléssel is működő 10,25 colos érintőképernyős audio- és navigációs rendszer, a vezeték nélküli okostelefon-töltő és telefontükrözési lehetőség, a bőr sportkormány, az adaptív tempomat, a tolatókamera, az első-hátsó parkolóradar, a kulcs nélküli nyitás, az alumínium váltófül a kormányon, a jelzőtábla-felismerő rendszer, valamint a sötétített üveg. Így az „EDIZIONE SPECIALE” maximálisan kielégíti azoknak a rajongóknak az elvárásait, akik az elsők között döntenek az Alfa Romeo kompakt SUV-ja mellett. A Tonale bevezetésével megkezdődik az Alfa Romeo átalakulása, egy olyan radikális evolúciós folyamat veszi kezdetét, amely felkészíti a márkát a kapcsolódás és a villamosítás vadonatúj korszakára.
Amint az a Tonale világpremierjén is elhangzott, az „EDIZIONE SPECIALE” alkalmaz a világon először nem helyettesíthető token (NFT) technológiát. Ez a digitális tanúsítvány a „blokklánc kártya” koncepcióját követi, és védett, nem módosítható feljegyzéseket tartalmaz az adott jármű életciklusának fő mozzanatairól. Ezzel alkalmas annak igazolására, hogy a gépkocsit az előírások szerint tartották karban, és ezzel kedvezően befolyásolhatja annak értéktartását.
Emellett az Alfa Romeo úgy tekint szoftverekre, illetve a kapcsolódásra, mint olyan tényezőkre, amelyek képesek fokozni a márka által mindig is a legfontosabbnak tekintett célt: a vezetési élményt. Ezért a Tonale alapfelszereltségének része egy olyan vadonatúj infotainment rendszer, mely a testre szabható Android operációs rendszernek, valamint a vezeték nélküli frissítéseket (OTA) kínáló 4G mobil adatkapcsolatnak köszönhetően mindig a létező legfrissebb tartalmakat, funkcionalitást és szolgáltatásokat nyújtsa az utasoknak. Része egy teljesen digitális 12,3" kijelző, a 10,25" elsődleges érintőképernyő, valamint egy kifinomult, gördülékenyen használható multitasking kezelőfelület. A modern technológia egyúttal a biztonságot és a kényelmet is szolgálja: a 2. szintű autonóm vezetési funkció és a fejlett vezetőtámogató rendszerek (ADAS) az Alfa Romeo filozófiájával összhangban avatkoznak közbe, hiszen a középpontban változatlanul a vezető áll.
A Tonale bevezetésével a márka belép a villamosítás világába, s elkötelezi magát a fenntartható mobilitás iránt. Így az „EDIZIONE SPECIALE” fedélzetén mutatkozik be az új hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval szerelt, 130 lóerős hibrid hajtáslánc. Az ennek részét képező 48 voltos, 15 kW-os, 55 Nm-es 'P2' villanymotor akár egymaga, a benzinmotor segítsége nélkül is képes mozgatni az autót.
Az Alfa Romeo Tonale átdolgozott modellstruktúrával, két – Super és Ti - felszereltségi szinttel lép piacra. Az Alfa Romeo semmihez sem fogható élményébe a Super kivitel jelenti a belépőt, amit a Sprint csomag határozottan sportos kiegészítővel szabhatják személyes ízlésükhöz a vevők. Az inkább elegáns, karakteres stílust képviselő Ti verzióhoz a Veloce csomag társítható, amely a legmagasabb szintű teljesítményt és sportosságot biztosítja. A modellstruktúra leegyszerűsítésének logikájához igazodva a Tonale árképzése is egyértelmű. A Tonale „EDIZIONE SPECIALE” nettó vételára az összes jelentős európai piacon azonos lesz: 15.000.000 forint.
Az exkluzív „EDIZIONE SPECIALE” a maximálisan gondtalan tulajdonosi élmény érdekében a lehető legjobb értéktartást biztosítja:

- 2+3 év / 100.000 km Maximum Care kiterjesztett garancia. Fogyasztók esetében a jótállás 3+2 év / 100.000 km Maximum Care kiterjesztett garancia.
- Mobilitási és vásárlási megoldások, az ügyfelek változatos elvárásaihoz és igényeihez igazítva.

1) Pénzügyi lízing: magában foglalja az 5 éves gyártói garanciát
2) Flottakezelői ajánlatok: magában foglalja az 5 éves gyártói garanciát + a karbantartást és a javításokat (időszakos és rendkívüli szervizlátogatások)

Az ügyfélélményt is teljes mértékben újraalkotta az Alfa Romeo: a rajongók nemcsak az általuk kiválasztott márkakereskedésben rendelhetik meg a Tonalét, de egy innovatív online platformra is regisztrálhatnak, hogy részesévé válhassanak az Alfa Romeo Tonale világának. A Tonale „EDIZIONE SPECIALE” hamarosan 160 lóerős hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz, az ügyfelek az online platformon keresztül fejezhetik ki érdeklődésüket az újdonság iránt.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem