Friday, 27, Jan, 8:03 AM

A HR-V tervezésekor nemcsak a hatékonyságot, hanem a vezetési élményt és a kényelmet is a középpontba állították a Honda mérnökei. Munkájuk gyümölcseként nemcsak a karosszéria merevsége javult, hanem a futómű, a kormányzás és a fékrendszer is élesebbé vált. Következzenek a részletek!

A Honda fejlesztői minden egyes részletet átdolgoztak, hogy a korábbinál is átütőbb menettulajdonságokkal örvendeztesse meg a vezetőjét a HR-V. A kétmotoros e:HEV hajtáslánc képességeivel már korábban is foglalkoztunk tüzetesebben, ezért most csak röviden felidézzük azokat. A 131 lóerőt és 253 Nm-t mozgósító hibrid rendszerhez egy nagyobb energiasűrűségű, immár 60 cellából álló akkumulátorcsomag kapcsolódik, melyek együttesen lendületesebb gyorsítást és mindenkor nagyobb teljesítményt biztosítanak. Utóbbi közben elég kompakt ahhoz, hogy ne befolyásolja az utas- és a csomagtér nagyságát.
Ennyit az e:HEV-ről, most pedig térjünk rá a további érdekességekre. Többek között a kormányoszlop rugalmasságát is megváltoztatták a mérnökök, megnövelték a merevségét, így az irányváltások még harmonikusabban kivitelezhetők. Közvetlenebb és pontosabb viselkedése a kanyarok bejáratánál is tetten érhető, sőt, minden manőver egyenletesen, meglepetések nélkül vihető véghez. Ebből a futómű is kiveszi a részét, hiszen gyorsabban reagál a sofőr mozdulataira. Mivel jobban eltolták a spirálrugókat a lengőkar és a csonkállvány találkozási pontjához viszonyítva, csökkent a lengéscsillapítók oldalirányú terhelése, s ilyenformán a belső súrlódásuk is. Ráadásként kis súrlódású gömbfejeket és optimalizált gumiágyakat (más néven szilenteket) építettek be, még egyenletesebbé és kifinomultabbá téve az irányítást.
Áthelyezték és újraformálták hátsó szilenteket is, ebből fakadóan precízebbé vált a kerekek felfüggesztése és tovább javult a menetkomfort is. Utóbbihoz a folyadékkal töltött gumibakok is hozzájárulnak, hiszen fokozzák az úthiba-elnyelő képességet és kiszűrik az alacsony frekvenciájú rezgéseket. Az új szilentek érdekessége még, hogy speciális peremmel látták el azokat, így kisebb az oldalirányú elmozdulás. Azáltal, hogy biztosabbá vált a kerékfelfogatás, a szilentek kissé puhábbak lehettek, ami a kezelhetőségre és a menetkomfortra is jó hatással van.
A megállásról 293 mm-es, hűtött első és 282 mm-es, tömör tárcsákra épülő, erőteljes fékrendszer gondoskodik. Fontos, hogy új, kifejezetten az e:HEV rendszerhez fejlesztett szervofék került az autóba, melynek vezérlőegysége a regeneratív és az üzemi fék működését egyaránt szabályozza sima, hatékonyabb, fékérzetet biztosítva. Maga a pedálelhelyezés is a kényelmet és a könnyű használhatóságot szolgája, így nagy távokon sem fárad el a pilóta lába.
A jó menetteljesítmények alapja az ideális platform. A HR-V a Honda kompakt, globális padlólemezének továbbfejlesztett változatára épül, melynek különlegessége, hogy megnövelt arányban tartalmaz nagy szakítószilárdságú acélt, ezáltal első osztályú a karosszériamerevsége. A B-oszlopokhoz és a padlólemez – B-oszlopokhoz kötödő – keresztmerevítőjéhez például 980 MPa szakítószilárdságú acélt alkalmaztak, a futómű-bekötési pontokat magában foglaló, C-oszlop mögötti rész „gyűrűs” megerősítést kapott.
Emellett a HR-V tervezőcsapata nagy hangsúlyt fektetett az NVH-értékek (Noise, vibration, harshness azaz zaj, vibráció és nyersesség) javítására is, ennek köszönhetően akkor sem zavaró az erőforrás hangja, ha éppen EV-üzemmódról áll át benzinesre az autó, vagy nagy sebességgel halad. Kevésbé hallatszik az útfelület keltette, alacsony rezgésszámú zaj is, még nyugodtabb és pihentetőbb tehát az utazás.
Összességében elmondható, hogy a vezetési élményt befolyásoló összetevők folyamatos tesztelése és finomítása meghozta a kívánt eredményt: a Honda HR-V kezelhetőségét és kényelmét illetően egyaránt szintet lépett. Azon túlmenően, hogy a legújabb, legfejlettebb elektrifikált hajtásláncra épül és elképesztően látványos, kényelem, valamint helykínálat szempontjából is új mércét állít a kompakt szabadidő-autók táborában.

hondaHR-VeHEV2021
hondaHR-VeHEV2021a
hondaHR-VeHEV2021b
hondaHR-VeHEV2021c
hondaHR-VeHEV2021cs
hondaHR-VeHEV2021d
hondaHR-VeHEV2021dz
hondaHR-VeHEV2021dzs
hondaHR-VeHEV2021e
hondahrv2021ehev
hondahrv2021ehev01
hondahrv2021ehev02
hondahrvehevmy21
hondahrvehevmy21a
hondahrvehevmy21b
hondahrvehevmy21c
hondahrvehevmy21cs
hondahrvehevmy21d
hondahrvehevmy21dz
hondahrvehevmy21dzs
hondahrvehevmy21e
hondahrvehevmy21f

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem