Sidebar

Friday, 07, Oct, 3:39 AM

A kizárólag hibrid kivitelben megvásárolható, új Honda Civic továbbfejlesztett kormányművének és futóművének, valamint merev karosszériájának hála nem csupán kényelmes utazóautó, hanem a vezetése is élmény. A japán újdonság megérkezett Magyarországra!

A vadonatúj Civicet úgy tervezték a Honda mérnökei, hogy az autó e:HEV rendszere, kormány- és futóműve olyan menetdinamikát és vezetési élményt nyújtson a pilóta számára, mely korábban  is vonzóvá tette a japán modellt. Ennek eredményeként pedig hatékony és környezetbarát kocsi született, melyet vezetni is jó. Ráadásul az – immár - 11. generációs Civic-kel megvalósul a japán vállalat egyik legfontosabb célkitűzése: minden főbb - európai - típusa, így a CR-V, a HR-V, a Jazz és a Jazz Crosstar képes elektromos üzemmódban is haladni, nem beszélve a tisztán elektromos Honda e-ről.
Ebből már az is kiderül, hogy a Civic-ben az ultramodern, díjnyertes e:HEV hajtáslánc legújabb változata dolgozik. A nagy energiasűrűségű lítium-ion akkumulátorcsomagja és a két kompakt méretű, erőteljes villanymotorja egy újonnan fejlesztett, kétliteres, Atkinson-ciklusú, benzines erőforrással működik együtt, utóbbit többek között 41 százalékos, egyedülállóan magas termikus hatásfok, közvetlen befecskendezés, megnövelt forgatónyomaték és minden eddiginél gyorsabb, illetve hatékonyabb égési folyamat jellemez.
Persze a kifinomult műszaki megoldások sora itt nem ér véget, az alacsony üzemi hőmérsékletű katalizátor és az átdolgozott szívócsatorna ugyancsak hozzájárul az alacsony, mindössze 4,7 l/100 km-es üzemanyag-fogyasztáshoz és a csupán 108 g/km-es CO2-kibocsátáshoz, miközben a csúcsteljesítmény 183,6 LE (135 kW), a legnagyobb forgatónyomaték pedig 315 Nm.
A kiváló hatékonyság és az optimális energiafelhasználás érdekében számos más innovációt is „bevetettek” a Honda szakemberei. Ilyen például a korábbinál 23 milliméterrel alacsonyabb és 1 kilogrammal könnyebb, ámde 72 cellával többet felsorakoztató Intelligens Energiatároló Egység (IPU), melynek további sajátossága, hogy az e:HEV-hajtáslánchoz társított IPU egységek közül ez az eddigi legnagyobb. Hogy ne vegyen el teret az utasoktól, a hátsó ülések alá szerelték be, míg az – elődeinél rövidebb töltési időt és 12%-kal nagyobb energialeadást szavatoló – Teljesítményszabályozó Egység (PCU) a motorháztető alatt bújik meg. A megnövelt energiasűrűség és -leadás, valamint az új, alumíniumalapú vezetékrendszer révén jelentősen nőtt a jármű terhelhetősége EV üzemmódban, nem mellesleg az össztömeg is csökkent, hiszen a könnyűfém kábelek 40 százalékkal könnyebbek az eddig alkalmazott, rézből készülteknél.
Maga a hajtáslánc észrevétlenül és automatikusan kapcsol át az elektromos (Electric Drive), a hibrid (Hybrid Drive) és a belső égésű (Engine Drive) üzemmódok között, a vezetőnek csupán élveznie kell az autózást. Városban főként EV, azaz tisztán elektromos üzemmódban halad a Civic, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem bocsát ki káros anyagot, viszont közvetlen, rugalmas és elképesztően csendes. Erőteljes gyorsításnál hibrid állásba vált az elektronika, tehát a villanymotor hajtja a kerekeket, a belső égésű egység pedig a szükséges elektromos energiát termeli. Az erőforrás, a kormánymű és a műszeregység működését egyaránt szabályozó beállításokról (Eco, Normal, Sport és az új Egyéni (Individual)) viszont maga a sofőr dönthet, így mindig kedvének, illetve az aktuális helyzetnek megfelelően állíthatja be a karakterisztikát. A dinamikus vezetési élmény érdekében a Honda mérnökei kidolgozták a Kanyargósút-felismerő Rendszert. Ha aktív, az e:HEV rendszer csak igazán indokolt esetben vált hajtásüzemmódot, s gázelvételnél erőteljesebb a lassulás, hogy még több visszajelzést kapjon a pilóta. Autópályán ugyanakkor a megnövelt forgatónyomaték és a villanymotor előnyeit élvezheti a vezető, még nagy sebességnél is kifejezetten alacsony fordulatszámon pörög az erőforrás, tehát igazán hosszú távok is nyugalomban tehetőek meg.
A rugalmassághoz nagymértékű kifinomultság társul, mivel a fejlesztők különösen nagy hangsúlyt fektettek a rezgések és zajok kiszűrésére. Fokozták például a főtengely merevségét és egy másodlagos, a vibrációkat mérséklendő, ún. kiegyensúlyozó tengelyt építettek be. Ráadásként speciális szigetelést kapott a szívósor és a motorburkolat, és korántsem utolsó sorban Aktív Zajkioltó Rendszert (ANC), valamint Aktív Hangszabályozó Rendszert (ASC) építettek be, hogy csendes legyen a kabin és csupán sportos, kellemes hangok kísérjék az utazást.
A nagy teljesítményű hajtáslánc mellé szofisztikált futóművet terveztek a szakemberek, akik a kormányzásra, illetve a kerekektől érkező visszajelzésekre is kényesen figyeltek - annak érdekében, hogy minél közelebbi kapcsolat alakulhasson ki a jármű és a vezető között. Munkájuk gyümölcseként nagy sebességnél, rossz minőségű útburkolaton is kiváló az egyenesfutás, amiben közrejátszik, hogy 35 milliméterrel nőtt a tengelytáv és 18 milliméterrel a hátsó nyomtáv. Hála a merevebb karosszériaszerkezetnek, az áthangolt első lengéscsillapítóknak és az új, alacsony súrlódású féltengelyeknek, a Civic kanyarvételi képességei is tovább javultak, sőt jóval erősebb, rugalmasabb autó benyomását kelti, mint elődje.
Ráadásul a Civic fedélzeti rendszere is egészen ösztönösen kezelhető. A szórakoztatóelektronikai és információs rendszer alapját villámgyorsan működő, hangutasításokkal is vezérelhető, 9”-os érintőképernyő adja, megnövelt méretű „Főképernyő”- és „Vissza”-parancs fizikai gombokkal. Az Apple CarPlay és az Android Auto minden felszereltségi szinten széria, stabil és biztonságos hozzáférést nyújtva az okostelefonok döntő többségéhez. Az 50 éves Civic története során először akár 10,2 colos, színes és teljesen digitális műszerfallal is megvásárolható, az alacsonyabb felszereltségi szinteken viszont egy 7 colos képernyő néz farkasszemet a vezetővel.
Ha már a beltérnél tartunk, fontos kiemelni, hogy minden eddiginél nagyobb, kényelmesebb és biztonságosabb a kabin. Egyértelműen érződik, hogy a Honda által kidolgozott „Az ember a gép előtt” filozófia érvényesült a fejlesztés során, hiszen kifinomultság és használati érték terén is prémium szinten áll az új Civic, ami a rövid menetpróbán is kiderült. Újdonság a Civic „teststabilizáló” első ülése, mely merevebben „fogja” a benne ülőt és nagyobb kényelmet nyújt, ugyanis feszes, műgyanta alapú szivacs borítja az ülőlapot, ami remekül tartja az egész alsótestet, beleértve a derekat és a gerincet is. Még az alacsony tetővonal ellenére is pazar a helykínálat, a fejtér sem lett kisebb az elődmodellhez képest. A hátsó sor ugyancsak világos és szellős, hála a 6 ablaknak, melyek közül 2 a hátsó ajtó és a C-oszlop közé került. A B-oszlopot úgy alakították ki, hogy vékonyabbnak tűnjön, mint amilyen valójában, a belső ajtókárpit tetejét pedig úgy, hogy aktívan felfogja a külső fényt. A kárpitanyagok szépek és igényesek, a zavaró részletektől mentes műszerfala kifejezetten barátságos. A középkonzol stílusos és praktikus, a váltókar mellett pedig két pohártartót helyeztek el a „lakberendezők”. Kialakítottak egy nagy méretű tálcát is, amibe a jelenlegi legnagyobb Apple okostelefon is befér. z első ülések közé nagy űrtartalmú tárolórekeszt rejtő könyöktámasz került, melynek fedele – 60˚-ban – automatikusan felnyílik, így az utasoknak nem hátrafordulnia, hogy felemeljék. A mindennapi használhatósághoz a széles rakodónyílású csomagtér is hozzájárul, több mint 400 literes befogadóképességgel.
Mindemellett a Honda SENSING csomagban is számos új elem jelent meg, a korábban alkalmazott menetbiztonsági eszközök többségét pedig jelentősen továbbfejlesztették. Az új Civicben debütáló ultrahangos érzékelők például a hanghullámok visszaverődését figyelik, így képesek a nem fémből készült tárgyak, például üvegek, falak észlelésére is. További előnyük, hogy jóval pontosabbak és megbízhatóbbak, mint az eddig használt, milliméteres hullámhosszú radarok, s mivel előre és hátra is beépítettek négyet-négyet, teljes körű védelmet nyújtanak. Szintén új a nagy sebességű felismerésért és irányításért felelős processzor, ezáltal a Honda SENSING sötétben és világosban egyaránt hamarabb és pontosabban azonosítja a tárgyakat, sőt a gyalogosokat is. Csak felsorolás-szerűen következzenek a vezetéstámogató rendszerek: Frontális Ütközésre Figyelmeztető Rendszer (Forward Collision Warning, FCW), Ütközés Erejét Mérséklő Fékrendszer, Kitolatást Segítő Rendszer (Cross Traffic Monitor), Holttérfigyelő, Torlódásasszisztens, Sávtartó Asszisztens, Útelhagyás Esélyét Mérsékelő Rendszer, Adaptív Kanyarfényszóró.
Mindezt a belsőhöz hasonlóan letisztult formába csomagolták a dizájnerek: akárcsak a többi kortárs Honda, az új Civic is zavaró elemektől mentes, elegáns stílusban fogant.
Az eredeti, 1973-ben leleplezett Civicet „az autó az emberekért”-ként mutatta be a Honda. Nos, az elnevezés találónak bizonyult, hiszen az elmúlt 50 évben 170 ország nem kevesebb, mint 27,5 millió járművezetője döntött a típus mellett, s nagyon úgy fest, hogy a 11. generáció is komoly sikereknek néz elébe. Indulóára 11 649 000 Ft. Természetesen többféle felszereltségi szinttel kínálják: az Elegance névre keresztelt belépőmodell 17”-os, könnyűfém kerekekkel, textilkárpitozású ülésekkel, első-hátsó parkolóradarral, 7”-os, multiinformációs műszeregységgel, valamint nyolchangszórós, navigációra is alkalmas, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment rendszerrel kerül a szalonokba. A Sport változatot 12 099 000 Ft-tól vihetik haza a vásárlók, méghozzá annak tudatában, hogy szövet-szintetikusbőr ülésekkel, sportpedálokkal, LED ködfényszórókkal, egyedi, fényes fekete borítású külső tükrökkel, selyemfényű, sötétített ablakokkal és feltűnő 18”-os könnyűfém felnikkel is felszerelték a gépet. Az Advance kivitelnél 13 299 000 Ft az alapár, és egyebek mellett továbbfejlesztett, 12 hangszórós BOSE CentrepointTM hifi, panorámatető, Adaptív fényszóró (Adaptive Driving Beam ,ADB), frissített, 10,2”-os, multiinformációs műszeregység, kéttónusú, fekete, polírozott betétekkel látványosabbá tett könnyűfémfelni-garnitúra, bőrülés és fűtött kormánykerék is szerepel a tartozéklistáján. A vadonatúj Civic e:HEV már megrendelhető a magyarországi kereskedésekben.

hondacivic2022magyarpremier
hondacivic2022magyarpremier01
hondacivic2022magyarpremier02
hondacivic2022magyarpremier03
hondacivic2022magyarpremier04
hondacivic2022magyarpremier05
hondacivic2022magyarpremier06
hondacivic2022magyarpremier07
hondacivic2022magyarpremier08
hondacivic2022magyarpremier09
hondacivic2022magyarpremier10
hondacivic2022magyarpremier11
hondacivic2022magyarpremier12
hondacivic2022magyarpremier13
hondacivicmagyarorszagipremier2022nyito

hondacivicehev2022
hondacivicehev2022a
hondacivicehev2022b
hondacivicehev2022c
hondacivicehev2022d
hondacivicehev2022dz
hondacivicehev2022dzs
hondacivicehev2022e
hondacivicehev2022f
hondacivicehev2022g
hondacivicehev2022gy
hondacivicehev2022h

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem