Saturday, 04, Feb, 8:45 PM

Abban az esetben, ha egy második Hyundai pickup kisteherautó megvalósítható lesz, a vállalat meg is csinálja, azonban a hagyományos benzines vagy dízelmotorok helyett tisztán elektromos hajtást fog kapni. 

A Hyundai egy második dupla kabinos modellt is tervez a tavaly tavasszal bemutatott Santa Cruz modell után – ám ehhez már villamosított hajtásláncot választana a benzines vagy dízel helyett és ezzel eltérne a Ford és a Toyota által bejárt ösvénytől. A Hyundai már kínál egy személyautó alapokra épített Santa Cruz modellt, ám ezt kizárólag Észak-Amerikában gyártják a helyi piac számára.  Thomas Schemera, a Hyundai termékfejlesztésért és stratégiáért felelős alelnöke nemrég az ausztrál Drive magazinnak adott interjút Dél-Koreában, ahol elmondta: „Hosszú távú tervünkben sok-sok stratégiai termékünk van. Nagyon sok dolog van készülőben. Semmit sem erősíthetek még meg. De el tudom képzelni, ha van mód ilyen (platós) járművek bemutatására és összeállítására – például Ausztráliában és az Egyesült Államokban –, akkor ezt megvalósítjuk” – mondta, majd arra is utalt, hogy a vállalat összes jövőbeni kisteherautója elektromos meghajtást kapna – összhangban a Kia testvérmárkával, amely bejelentette, hogy 2026-ban két elektromos platós kisteherautó piacra dobását tervezi.

"Sok megbeszélést folytattam az ausztrál piaccal kapcsolatban, tudom, hogy nagy kereslet van rá, és ezt nagyon tiszteletben tartom. De ha most kezdenénk benzin- vagy dízelmotoros alapon fejleszteni járműveket, annak semmi értelme sem lenne. Ebben az esetben gondolkodásmódunkat és működésünket is át kell váltanunk az elektromos járműre. Ez egy teljesen más tipológia és más feladat számunkra. Súly, méret, aerodinamika, eszközök, felhasználói élmény. Nem olyan egyszerű mindezt megvalósítani, de már vannak ötleteink, hogyan csináljuk – ám még nincs semmi eldöntve. Így rendszeresen szabadon gondolkodhatunk. Az egyébként nagyon szórakoztató, hogy a dobozból kiindulva gondolkodjunk és a kreativitás ne maradjon benne abban a dobozban. Visszatérve a pickup kisteherautót érintő kérdésedre… Majd meglátjuk.” Ha egy jövőbeli Hyundai platós kisteherautó teljesen elektromos lesz, akkor még nem derül ki, hogy csak Hyundaiként, vagy a cég IONIQ elektromos márkája alatt kerül forgalomba – az IIONIQ 5, 6 és 7 modellekhez hasonlóan. Schemera szerint azonban egy újabb Hyundai pickup esélye nem csupán egy üzleti modell felépítésén múlna, hanem azon is, hogy a vállalat mennyit tud újítani a pick-up piacon. „Ez nem csak az üzleti modellről szól. Korábban említettem, ez is úttörő gondolkodásmód, próbálgatás, trendek felállítása, trendek kialakítása, a kockázatok mellett a lehetőségek megragadása is."

Az IONIQ márkáról tágabban szólva Schemera a következőket mondta: „Nem hasonlítjuk össze az elektromos járműveket a belsőégésű motoros járművekkel. Ez egy teljesen más gondolkodásmód, teljesen más koncepció, teljesen más technológia. Ezért az IONIQ nagyon fontos szerepet játszik a márkánkon belül. Ezért nevezik ezt „termékcsalád-márkának” és nem egy almárka. Ez nem olyan márka, mint a Genesis. Ez egy termékcsalád. És az általunk keltett pozitív zsongás az N-hez is hasonlítható. Hozzáférni a célcsoportokhoz, kipróbálni dolgokat, még érzelemgazdagabbá tenni a márkát." A Kia testvérmárka részletes tervei között szerepel, hogy 2026-ban két elektromos pickup kisteherautót vezessenek be: egy dedikált, kizárólag elektromos hajtású modellt az Egyesült Államokban, és egy második „stratégiai” modellt a „feltörekvő piacok” számára – amely benzin- és dízelmotoros változata is elkészülhet. Ezek a Kia modellek utat nyithatnak a Hyundai-jelvényes testvérmodellek számára is – bár az ilyen modellek egyedi járművek lennének megosztott platformokon, nem pedig testvérmárka kínálatának újracímkézett változatai.

 


 

   Email:  [email protected]

Teszt

Történelem