Honda Urban EV Concept - Több, mint látomás

by Mészáros Gergely

A látszat csal! A különleges megjelenésű, tisztán elektromos üzemű Honda Urban EV Concept tanulmányautó „nem afféle vízió a távoli jövőről”, hiszen a sorozatgyártású verzió 2019-ben, mindössze két éven belül megérkezik az európai kereskedésekbe. 

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója mutatta be így a teljesen új platformra épülő és fejlett hajtásláncot rejtő tanulmányautót, mely része annak a stratégiának, hogy 2030-ra a világszerte eladott Hondák kétharmadát villanymotor hajtsa. Európában egyébként még ennél is nagyszabásúbb tervei vannak a japán márkának: már 2025-re szeretné elérni ugyanezt az eredményt. „Az öreg kontinensen olyan tempóban nő az elektromos hajtású járművek iránti kereslet, mint sehol máshol, ezért határoztunk úgy, hogy Európában jelentjük be az Electric Vision stratégia következő lépését” – osztotta meg gondolatait Mr. Hachigo. Ennek fontos eleme egy nagy sűrűségű, kis tömegű, integrált hőmérséklet-szabályozóval ellátott akkumulátorcsomag fejlesztése, ami forradalmasítja a kétirányú energiaátvitelt az elektromos autók és közműhálózatok között.
Visszatérve az Urban EV Concepthez, a tanulmány alacsony és széles karosszériája, illetve a sarkokba kitolt, hatalmas kerekek egy erőtől duzzadó, kiváló útfekvésű, sportos vezetési élményt nyújtó autó benyomását keltik bennünk, akár a Mini modernkori, japán megfelelőjeként is tekinthetünk rá. Persze, teljesen önálló és nagyon szerethető karakterrel rendelkezik. Valamint egy szintén nagyméretű, kék háttér-világítású Honda-emblémával az orrán, ez a díszítőelem a jövő elektromos Hondáin szintúgy megjelenik majd. További érdekessége a kompakt méretű kisautónak, hogy a kocsi orr-részére, a fényszórók közé interaktív, többnyelvű, digitális kijelzőt helyeztek a tervezők, melynek révén a vezető üdvözölheti a többi közlekedőt, tanácsokat adhat számukra vagy veszélyekre figyelmeztetheti őket. Mindemellett az akkumulátor töltöttségi adatait is képes megmutatni, ezáltal még egyszerűbbé teszi az Urban EV Concept használatát.

A karcsú A-oszlopoknak hála a vezető látómezeje páratlanul széles, a hatalmas szélvédő pedig olyan hatást kelt, mintha a teljes frontrészt kitöltené. Ehhez társul a különleges oldalajtó, melynek pántjai a B-oszlopra kerültek. Rendhagyó módon helyezték el a töltőkábel csatlakozóját is – ez a motorháztetőn kapott helyet.
hondaurbanevconcept08A koncepcióautó négyszemélyes utastere ugyanakkor lounge hangulatot áraszt. Első ülései szemet gyönyörködtető, természetes hatást keltő, szürke kárpitozást kaptak, míg a háttámlákon, a könyöktámaszokon és a műszerfalon rendkívül érdekes, kortárs stílusban fogant fabetétek figyelhetők meg. Hogy a biztonsági övek ne zavarják a hátsó utasokat a be- és kiszállásnál, a csévélődobokat az üléssor középrészébe „rejtették” a fejlesztők. A műszerfalon csupán néhány gomb sorakozik, a főszerep a panorámahatást keltő, ajtókra is átnyúló digitális kijelzőé. Utóbbi központi része a menetinformációkat és az akkumulátor töltöttségi adatait vetíti elénk, míg a széleken – a külső tükröket kiváltó – kamerák képe látható. A Honda Urban EV Concept nemcsak a közlekedést, hanem a hétköznapokat is megkönnyíti, ugyanis a Honda Automated Network Assistant fedélzeti rendszer afféle személyi asszisztensként működik. Többek között folyamatosan figyeli a pilóta viselkedését, illetve „érzelmeit”, később pedig – a tanultakat felhasználva – döntéseket hozhat, illetve ajánlásokat tehet a vezető számára.
hondaurbanevconcept04A fejlett hajtáslánc összes részletét egyelőre nem ismertette még a japán autógyár, ám a Honda Power Manager Conceptet már megmutatták Frankfurtban a közönségnek. Ezzel az innovációval az elektromos autók is bevonhatók az „okos” elektromos hálózatok működésébe, mivel nemcsak összegyűjthető és tárolható a – például megújuló forrásból származó – elektromos energia, hanem hatékonyan, az aktuális igényeknek megfelelően el is osztható a közüzemi, az otthoni és az irodai hálózatok, valamint az EV-k között. „Ha szükséges, a Power Manager az elektromos autó akkumulátoraiban tárolt energiát hasznosítja a lakás üzemeltetéséhez, így minimalizálható a közműhálózatból vásárolt áram mennyisége, sőt, az energia akár fel is tölthető a közműhálózatba, így hasznot termelhet a tulajdonosnak – mondta el Mr. Ross, a Honda Motor Europe alelnöke. Az első próba Franciaországban zajlik majd, ahol – 2020-ig elkészülő – regionális okoshálózatok kiépítéséhez is segítséget nyújt a Honda.
hondaurbanevconceptAz Urban EV Concept pedig több mint látomás, ahogy a bemutató elején is leírtuk, 2019-ben már elérhető lesz a végleges kiadás Európában. Alig várjuk!