Jawa Babetta találkozó - Közös gurulás a Velencei-tónál

by Nagy F. László

A – sokak által - olyannyira lesajnált moped, robogós és segédmotoros társadalom is meg tudja mutatni, hogy bizony Ők is tudnak valamit. Igaz, nem lehet a Moto GP-hez vagy a földrészeket bejáró túramotorosokhoz mérni a teljesítményüket, de ezekkel az 50 cm3-es, pár lóerős járművekkel is képesek tiszteletreméltó eredményeket felmutatni. Rajongásuk pedig a gépeik iránt határtalan, amit a netes fórumuk (Babetta love - Index Fórum) is remekül bizonyít. Itt beszélgetnek egymással, megosztják a tapasztalataikat, tanácsokat adnak, beszámolnak a túrákról, és így tovább. erről kérdeztük most Szabó Józsefet, aki a Velencei-tó környékén guruló csapatot is „vezette”.
„Ezt a fórumot 2003-ban alapították és én is már hetedik éve tagja vagyok ennek a klubnak, baráti márkatársaságnak. Már második éve én szervezem, illetve én segítek a klubtársaknak a túra lebonyolításában, amelynek távolsága körülbelül 70 km. A mostani résztvevők száma 32 fő volt. Egy Simson Sr, Simson Star és egy kínai Jawa kivételével, Babettával jelentek meg. Az útvonal Kápolnásnyék benzinkút, Pázmánd, Nadap, Sukoró Ingókövek, kikötő, majd Pákozd Katonai Emlékpark, Szúnyog-sziget, Dinnyés, kilátó, Gárdony kikötő és végül az Új Kilátó Velencén Illés Árpi bácsi vezetésével. Gyakorlatilag körbemotoroztuk a tavat.
Legtávolabbról a szegedi különítmény jött, természetesen lábon, megjegyzem, volt egy zalaszentgróti kolléga, aki gépkocsival hozta el a járművét. Ezt a kezdeményezést én támogatom, természetesen a fanatikus Babettások ragaszkodnak a lábon történő megjelenéshez, de ezzel nincs semmi gond. Végig aszfaltúton mentünk. Egy műszaki meghibásodás történt, gyertyát kellett cserélni magán a közös motorozáson, de hát egy igazi Babettásnál ez nem gond, szinte egy javító „műhelyet” visz magával, amire természetesen nincs szükség, de hátha. Tehát elmondható, hogy sikeres élményekben gazdag napot töltöttünk együtt!”
A résztvevők között akadt nyugdíjas, mérnök, sofőr, állatorvos. A „korelnök” Árpi bácsi így mondta el a történetét: „Illés Árpád vagyok, Nadapon lakom és 70 éves vagyok. 1993 óta Babettázom. Egy 228 merevvázassal kezdtem, most már hat darab Babettám van, a lányomnak és az unokámnak is Babettája van. Sokat szoktam motorozni, legutóbb például Vas megyében voltam 3 napos túrán, keresztül a magas Bakonyon, ez oda-vissza 406 km volt. Az oda távot 6 óra alatt tettem meg mindenféle meghibásodás nélkül. Na de hát, akinek jó „versenymérnöke” van, Szabó Józsi Kupi, aki egy igazi autodidakta hobbiszerelő (nekem szintén), annak nem lehet gondja. Megjártam a Kékes tetőt, Szolnokot és mellékutakon ott történt meg, hogy elfogyott a benzinem. Kaptam kölcsön 1 liter benzint és láss csodát, az 1 km-re lévő faluban a volt tsz udvarán találtam egy nyitva tartó benzinkutat és megoldódott a gondom. Itt szeretném megkérni az autókkal közlekedőket, ránk, mopedesekre, robogósakra jobban ügyeljenek. Nekünk csak két kerekünk van. A KRESZ mindenkire érvényes.”
De most hallgassuk meg a versenyzőket, mert, kérem, bármennyire hihetetlen ezekkel az 50 cm3-es motorokkal hossztávú versenyeken vesznek részt.
Molnár Gábor a csapat egyik versenyzője, aki a már tíz éve megrendezésre kerülő verseny egyik résztvevője: „Nekem ez a negyedik versenyem, amely Dunavarsány és Szeged között zajlott, mellék és földutakon, esőben, sárban. A verseny távja körülbelül 200 km, ami igencsak embert és technikát próbára tevő távolság. Több ellenőrző pont van, ahol a menetlevelet kell lepecsételtetni, és a kihagyás büntetéssel jár! A 2016-os versenyen örültem annak, hogy kisebb műszaki hibákkal (karbibeázás, defekt) leértem Szegedre és ezért „Külön díjazásban” részesültem! Annyit el kell mondani a motorról, hogy kicsi tuningot kapott. Vázerősített, kicsit „reszelt” a henger. Természetesen egy ilyen távú verseny után a motor szétszedésre és felújításra kerül, mert nem mindennapi igénybevételnek van kitéve.”
A másik versenyző Kopányi Sándor, aki egy SR 50 1990 SIMSON segédmotorral indult a versenynek. „Ez a motorkerékpár Magyarországra készült, 40 km/h a maximális sebessége. Az összes tuning a gépen, hogy vásároltam rá egy terepgumit, igen és még van rá építve egy GPS konzol. Az etapok légvonalban 6-8 km hosszúak voltak. Talán 24 ellenőrző pont volt, amiből párat ki kellett hagyni, mert komoly eső volt. Volt patakon átkelés, volt beázás is és ezek után a kitűzött cél az volt, hogy este Szegeden a sikeres beérkezés után tudjak egy sört inni. Sikerült, sőt kettőt is ittunk és még vacsorát is kaptunk.”

A következőkben pedig a híres-neves „Adria Túra” hiteles történetét lehet elolvasni Farkas Gábor, a csapat „sajtósa” tollából!

A csapat tagjai: Barta Zsolt (Hódmezővásárhely), Farkas Gábor (Szatymaz), Gál Péter (Szatymaz), Rigó Imre (Kistelek).

Babetta Adria Túra 2016 június 17-től.

ADRIA csapatEgy igazán merész elhatározás, remek felkészülés és bátor határozott belekezdés jellemezte az időpont előtti időszakot.
Négy meglehetősen elszánt Szeged környéki (szatymazi, kisteleki és hódmezővásárhelyi) férfi (mink) egy a 2015-ös magyarországi, 900 km-es túránk sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy ezekkel a kis motorocskáinkkal - Babetta 207 és Babetta 210 típusokkal - lejutunk Montenegro legszebb részein át az Adriára.
Az addigi tapasztalatok felhasználásával tovább fejlesztgettük masináinkat. A kényelem a praktikum és a lehető legkisebb súly volt a követelmény, amit mindannyian sikerel teljesítettünk is.
Szegeden, a Széchenyi téren gyülekeztünk korán reggel, néhány fotó után nekivágtunk beteljesíteni az elképzelésünket.
A kezdéskor rögtön a tiszaszigeti határátkelőhelynél a Szerb oldal nem engedte át a kis csapatot kellő okmányok és forgalmi rendszám hiánya végett.
Ez várható is volt részünkről, mert nem sokkal az indulás előtt átutaztunk és érdeklődtünk a rendőrségen valamint az ottani "közlekedésfelügyeletnél" ahol nem tudtak jogszabályt erre a régóta vitás esetre.
Úgy gondoltuk, a Magyar határt Kiszombornál lépjük át Románia felé, majd a Jimbolia határátkelőnél térünk át a Szerb utakra. Minden határon magyarázkodnunk kellett és csak nehézségek árán juthattunk tovább. A sikeres érveket a – kerékpáros-motor ez, kérem - titulus hozta meg. Természetesen nem ingott meg szándékunk még akkor sem, amikor a titeli Duna-Tisza-delta árterében a bokrok és sártócsákat kerülgetve araszoltunk a szúnyogokkal teli dzsungelben, majd nem sokkal később a főváros Belgrád belvárosában tévedtünk el a du. 5 órás csúcsforgalomban. Eljutottunk hamarosan a nagy hegyek lábai elé, és le is borultunk előtte térdre. Na, nem áldani őket, hanem első meghajtó lánckerék cserére. A megváltozott áttételű erőviszonyok új élményt jelentettek számunkra hisz eddig meg nem tapasztalt magasságokba juthattunk. Így a Durmitor csúcsán lehetőségünk volt hóban nyalogatni frissen szerzett sebeinket, amiket a különleges megterhelés okozott elsősorban a motorjainknak. „Ami nem öl meg, az erősít” jelszóval továbbjuthattunk a Piva tó duzzasztógátjáig, sok-sok alagúton át, majd a legeldugottabb keskeny, bokros-fás, szerpentines és lyukacsos úton elébünk tárult a Kotori-öböl, a maga teljes látképével, ami minden nehézséget feledtetett velünk. Térkép szerint is körbeöleltük ezt a csodálatos színteret, ahol szinte mosolyogtak ránk a pálmafák. Az édenből még egy lépést előre tettünk meg, amikor megfürdettük a Babettákat a tengerben. A montenegrói tengerpartot „végigbabettázva”, egészen Ulcinig jutottunk, ahol a parton motorozva a finom homokon, filmbeillően szeltük át a tenger kicsapódó habjait. Ettől a ponttól már visszafelé vezetett az utunk, amit Albánia érintésével tettünk meg, ami igen érdekes betekintést nyújtott az ott élők mindennapjaiba. A montenegrói főváros, Podgorica korbemotorozása után nem kevés emelkedő, kaptató és szerpentin várt még ránk, amit néha nagyon nehezen vészeltünk át. Hol a babetta vitt minket a hátán, hol mi vittük a hátunkon a Babettát. Egy alkalommal naplementéig nyúló brümmögés után ugyanoda érkeztünk éjjelre ahol már idefelé is megszálltunk, így már ismerős volt az ezer csillagos kemping. Gyönyörű helyeken csodálatos kismotorokkal jártunk. Bátran mondom, hogy csodálatos, mert az egész út során annyian megcsodálták őket, oly sok szeretetet elismerést kaptak, legtöbbjüket a mellettünk elhaladó autósoktól, hogy néha már nem is benzinnel mentek, hanem büszkeséggel. A nagy motorosok mellett kissé félénken és egy hős szerénységével gurultunk le velük az utolsó nagy lejtőkön és hagytuk magunk mögött Montenegrót, és az alföldi utakon, a nagy a melegben és szélben kissé dülöngélveintettünk búcsút Szerbia útjainak. Idehaza mindannyiunk élményekkel telítve, kissé megfáradva, de törve nem vezettük hatalmas értékűvé vált Babettáinkat a kiinduló helyeinkre. Barta Zsolt Hódmezővásárhelyre, Rigó Imre Kistelekre, Gál Péter és Farkas Gábor pedig Szatymazra. Az utólagos javítgatások, karbantartások már újabb utak meghódítása miatt zajlottak, mert néhány helyre – így például motoros találkozókra – velük megyünk el, ahol fényképek és motorjaink segítségével élménybeszámolókat tartunk gigantikusnak tűnő Babettázásunkról .
A túránk 5 országot érintett, ezek útjain összesen 1900 km-t tettünk meg, ami napi átlagban 211 kilométert jelent. „Babszikáink” jóízűen elfogyasztottak 180 liter benzint, hozzá desszertnek 4,5 liter olajt. Megszabadultunk néhány renitenskedő gyújtás és karburátor alkatrésztől. Egy hátsó gumi sem tartott velünk végig az úton. Viszonylag kevés és nem súlyos problémával jártuk meg a távot, bár volt, hogy egy napon 360 kilométertt tettünk meg 15 órás utazással. Akkor a sebességünk átlag 24 km/h volt. A legmagasabb pont, ahol csodálkozhattunk, az 1907 méter volt a Durmitor-hegységben, a legalacsonyabb az Adria Tengermél, Budvánál - 15 centiméter, kerékkel a vízben. A 9 napos kirándulásunk feledhetetlen élményeket adott nekünk megvalósítva fiatalkori álmainkat...