Másnaposságtól védő gyűrű? Egy izraeli ásatáson került elő

A másnaposság ellen használhatták az ametisztköves aranygyűrűt, amely egy izraeli ásatáson került elő a bizánci korszak legnagyobb ismert borászatának feltárásakor. 

Italguru34

"Sok erényt tulajdonítottak ennek a kőnek, köztük azt is, hogy viselőjét megvédi az ivás okozta másnaposság kellemetlen hatásaitól" - mondta el a javnei régészeti helyszínen felfedezett ókori ékszerről Amir Golani régész. A gyűrűt egy bortárolásra használt amforaraktár maradványaitól 150 méterre találták meg. Az ásatáson egy 7. századi - a bizánci kor végére és a korai iszlám időszak kezdetére datálható - helyszínt tártak fel, de a régészek szerint a gyűrű még régebbi is lehet. "Ametisztköves aranygyűrűjük már a rómaiaknak is volt, és lehetséges, hogy ez a gyűrű a 3. században a városban élő előkelő elit ékszere volt" - idézte a CNN az izraeli régészek közleményét. Amir Golani megjegyezte, hogy az ametisztköves gyűrűnek vallási vonatkozásai is lehetnek: "A Biblia a 12 drágakő egyikeként említi az ametisztet, amelyet a Templom főpapja ünnepi mellvértjén hordott" - mondta. Golani úgy véli, hogy a lila köves, 5,11 gramm súlyú gyűrű egykor egy tehetős személyé volt. Az ékszer viselése státuszukat és gazdagságukat jelezte, az ilyen gyűrűket férfiak és nők egyaránt hordhatták - tette hozzá. 

Italguru22

Elie Haddad, az ásatás társigazgatója közleményében arról írt, hogy a drága gyűrű az ősi borászat tulajdonosáé, annak magas rangú beosztottjáé vagy egy szerencsétlen látogatóé lehetett, aki leejtette és elvesztette. A leletről beszámoló livescience.com tudományos ismeretterjesztő portál cikke szerint az "ametiszt" szó a görög "ametisztosz" szóból származik, ami azt jelenti, hogy "nem részeg" az Amerikai Gemológiai Intézet (GIA) szerint. Az ametiszt egy olyan kvarcfajta, amelyet egykor olyan nagyra értékeltek, mint a smaragd és a rubin, mígnem a 19. századi brazíliai nagy lelőhelyek felfedezése olcsóbbá és szélesebb körben hozzáférhetővé tette a drágakövet - közölte a GIA. Az ókorban többféle módon is védekeztek a másnaposság ellen. Az ókori görögök - egy 1900 éves papirusz tanúsága szerint - babérlevélből készült nyaklánc viselését javasolták "részeg fejfájás gyógymódjaként". Az ókori Mezopotámiában pedig feljegyezték, hogy egy orvos édesgyökér-, leander-, bab-, olaj- és bortinktúrát javasolt abban az esetben, ha "az ember erős bort ivott, ami a fejét is megzavarta".

Pin It