Nyirád - Május 21-22-én újra rallycross Európa-bajnoki futam

A történet a nyolcvanas évek végén kezdődött. A Tapolcai Bauxit SE ralikrossz-szakosztálya a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat támogatásával építette meg a nyirádi versenypályát a rekultivációra váró kavicsbánya területén.

nyirad2

Az egyik ötletadó a későbbi tulajdonos, Legeza Miklós volt, aki rengeteget tett azért, hogy Nyirád bekerüljön a hazai autósport vérkeringésébe. „Még a kilencvenes években is folyamatosan épült a pálya. Persze nem úgy, ahogy manapság. Akkoriban sok versenyző kijött hétközben, vagy azokon a hétvégéken, amikor nem volt verseny. Hoztak egy földmunkagépet, és fejlesztették a nyomvonalat, alakították a környezetet” – idézi fel a kezdeteket Tápai István, a Nyirád Racing Center biztonsági főnöke, aki a kilencvenes évek eleje óta részese a versenypálya történetének. Nyirád egyik titka, hogy a természetes szintkülönbségek miatt nem csak jól belátható a nézők számára, hanem a versenyzőknek is élmény itt a versenyzés. Klasszikus win-win szituáció. Tudta ezt az akkori magyar autósport elit is, így már a kilencvenes évek elején sem csak a rallycross és autócross versenyzők számára volt biztos pont a nyirádi futam, hanem a rali nagyjai is rendszeresen megfordultak itt. Ranga László és ifj. Tóth János is szívesen versenyzett a pályán, sőt, 1993-ban Janika elvitte egy körre az akkoriban a világsztár labdarúgók közé tartozó Détári Lajost is. Jelenleg is két nyomvonal található Nyirádon. Májusban természetesen az 1220 méter hosszú kör lesz a főszereplő, amely 1290 méteresre nő, amikor a versenyzők a futamok során egy alkalommal kötelezően választandó Joker kör felé kanyarodnak.

nyirad3

A talaj 48 százaléka murva, 52 százaléka aszfalt, ami ma már ritkaságnak számít, hiszen még a szintén ikonikus svédországi Höljes, vagy a norvégiai Hell pályáin is nagyobb az aszfalt aránya, az újabb rallycross helyszíneken pedig egyre kevesebb a murva. Ráadásul Nyirádon nem is akármilyen murva található, a bauxit által vörösre színezett talaj az egyik oka a Vörös Katlan elnevezésnek. 16 évvel ezelőtt azonban nem csak országos bajnoki futamoknak adott otthont Nyirád, hanem a Rallycross Eb is megérkezett. Ekkor már Jőrös István volt a versenypálya tulajdonosa. „Legeza Miklóshoz hasonlóan Jőrös István is versenyzett, hobbija volt az autósport és emiatt hatalmas lelkesedéssel dolgozott. Rengeteg pénzt fektetett a pályába, és 2006-ban már Eb futamot rendeztünk. Természetesen nagy ugrás volt ez, de azt kell mondanom, hogy a sportszakmai rész nem okozott gondot, hiszen komoly rutinunk volt már a versenyrendezésben. A nagy feladat az volt, hogy a pályát alkalmassá tegyük az Eb szintjére. Most is ezen dolgozunk, az aszfaltréteget újítottuk fel, és a murvás részekkel is foglalkozunk” – árulja el Tápai István. A pálya további történetében közös pont, hogy mindig az autóversenyzés iránt elkötelezett versenyzők váltották egymást tulajdonosként; Révész Bálint és Mózer Attila után Kárai Tamás vásárolta meg a létesítményt. A négyszeres magyar bajnok, állandó Eb és vb résztvevő Kárai Tamás hatalmas lendülettel fogott a fejlesztésbe, aminek köszönhetően a Nyirád Racing Center újra rallycross Európa-bajnoki futamot rendezhet.

nyirad4

Ráadásul nem is akármilyen eseménnyel tér vissza a nemzetközi elit Magyarországra, 2022-ben a szezonnyitó forduló helyszíne lesz Nyirád! Kárai Tamás a kétezres évek közepén versenyzett először Nyirádon, akkor még autocrossban, de ahogy oly sok pilóta, ő is azonnal a szívébe zárta a pályát. “Egészen különleges a hangulata, ami egyrészt a szintkülönbségeknek köszönhető, másrészt a tempó váltakozásának. Vannak gyors és lassú részek, és remek a ritmusa. Az elmúlt években bejártuk a kontinens jelentősebb versenypályáit, így joggal állíthatom; ott a helye a legjobbak között” - mondta Kárai Tamás, majd azt is elárulta, milyen indíttatásból vállalt tulajdonosi szerepet. “Olyan sokat kaptam a rallycrosstól, hogy úgy éreztem, ebben a formában vissza tudok adni valamit. A szurkolók is megérdemlik, hogy újra a régi fényében tündököljön a nyirádi pálya. Hatalmas lendülettel kezdtünk bele a munkába, mára megújult az aszfalt, kicseréljük a szalagkorlátokat, megújul a lelátó, gyakorlatilag minden részlethez hozzányúltunk vagy hozzányúlunk a jövőben. Nagyon boldog vagyok, hogy az eddigi munkánknak is volt eredménye a sikeres országos bajnoki futamok megrendezésével, de az igazán nagy öröm az, hogy májusban hazai szurkolók előtt versenyezhetünk az Európa-bajnokságon.” A május 21-22-én rendezett Eb futam olyan esemény lesz, ami a korábbi nyirádi rallycross Eb versenyekhez hasonló élményt kínál majd. Aki ott volt azokon a futamokon, azóta is örök élményként tekint rá, aki kihagyta, azóta is sajnálja, hogy lemaradt róla.

Most itt a lehetőség, hogy egy újabb történelmi versenyt lássanak a szurkolók, amit vétek lenne kihagyni. Ebben az évben az Euro RX1 600 lóerős Supercarjai és az Euro RX3 Super-1600-as versenyautói kezdik Nyirádon a szezont. Ha pedig valaki a májusi időjárás miatt hezitálna a jegyvásárlással, annak is van egy jó hírünk: a Nyirád Racing Centerben bármilyen időjárási körülmények között remek versenyek zajlanak. „Régebben nekünk a Balaton közelsége jelenítette a konkurenciát, hiszen a nagy melegben voltak, akik a strandot választották. Májusban még nem lesz igazi strandidő, és ha száraz pályán versenyeznek az Eb résztvevői, akkor a vörös por teremt egyedi atmoszférát. Amennyiben gyenge eső esik, az kifejezetten jó, mert olyan, mintha locsolnánk a murvát. A vízelvezetésnek köszönhetően a nagyobb eső sem okoz gondot, megvárjuk míg elfolyik a csapadék nagy része, és máris mehet tovább a verseny” – mondta Tápai István. Aki ott volt az idei autocross futamon, az tudja, hogy ez pontosan így van. Április elején nagyon látványos esős versenyen csaptak össze az autocross pilóták. A Vörös Katlan több mint 30 éve folyamatosan bizonyító adottságai nem csak a nézőknek kínálnak majd remek szórakozást és felejthetetlen élményeket, hanem a versenyzők sem akarják kihagyni. Hatalmas volt az érdeklődés, az állandó Eb résztvevők mellett sok magyar és számos külföldi élversenyző bízott abban, hogy belefér a korlátozott versenyzői létszámba, elfogadják a nevezését, és ott lehet a nyirádi Eb futamok újra kezdődő történetében.
A Rallycross Európa-bajnokság Euro RX1 kategóriájának versenynaptára
2022. május 21-22. – Nyirád, Magyarország
2022. július 2-3. – Höljes, Svédország
2022. augusztus 13-14. – Hell, Norvégia
2022. szeptember 3-4. – Riga, Lettország
2022. szeptember 17-18. – Montalegre, Portugália
2022. október 8-9. – Spa-Franchorchamps, Belgium
A Rallycross Európa-bajnokság Euro RX3 kategóriájának versenynaptára
2022. május 21-22. – Nyirád, Magyarország
2022. július 2-3. – Höljes, Svédország
2022. július 30-31. – Nürburgring, Németország
2022. augusztus 13-14. – Hell, Norvégia
2022. szeptember 17-18. – Montalegre, Portugália

Pin It