Rally Hungary - Akár világsztárok is jöhetnek Nyíregyházára

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a nevezés még nyitott, így akár világsztárok is elindulhatnak a november 6-8-án Nyíregyházán és környékén megrendezendő Rally Hungaryn, az Európa-bajnokság magyarországi futamán. 

Herczig2

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, a legnagyobb különlegessége ennek az eseménynek, hogy a világjárvány ellenére meg lehet rendezni, ráadásul nézők is jelen lehetnek mindhárom versenynapon. "Pénteken a máriapócsi prológgal kezdünk, ami egy nagyon látványos esemény, szombaton pedig kimegyünk a Zemplénbe, a gyorsasági szakaszok hossza csaknem 200 kilométer lesz, közte a nyíregyházi belvárosi szakasszal, melyet vasárnap rendezünk" - nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki kiemelte: a rendezők és a verseny promótere nagyon sokat dolgozott és dolgozik azon, hogy ne kelljen lemondani a viadal megrendezéséről. Az MNASZ elnöke elmondta, jegyeket már hetek óta lehet vásárolni az Eb-futamra - mely az ob ötödik versenye is egyben -, de erre a helyszínen is lesz lehetőség. A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Oláh Gyárfás megjegyezte, Nyíregyházán is ugyanazokat a szabályokat kell majd betartania a közönségnek, amelyeket bárhol máshol az országban, és amelyekkel megelőzhető a vírus terjedése. 

Herczig3

A sportvezető kiemelte, az országos bajnokság legutóbbi futamán, a múlt hétvégén rendezett Vértes-ralin nyolc szakasz után az első négy helyezett 10 másodpercen belül volt egymáshoz képest, ez is megmutatta, mennyire magas színvonalú a magyar versenysorozat. Hozzátette, mivel a ralisok is később kezdhették csak el a bajnokságot a pandémia miatt, így a december elején sorra kerülő Mikulás-rali - Veszprémben és környékén - lesz az utolsó forduló.