Fernando Alonso - 2024-ig tervezi Forma-1-es jövőjét

A Forma-1 kétszeres spanyol világbajnoka, Fernando Alonso úgy tervezi, hogy 2024-ig marad tagja az autós gyorsasági világbajnokság mezőnyének. 

alonso renault1

Az Alpine július végén 40 éves pilótájának jelenlegi szerződése a következő idény végéig szól, de úgy gondolja, hogy további két évet hosszabbítani fog jelenlegi csapatával, amely nemrég kötött 2024-ig érvényes megállapodást az istálló másik pilótájával, a francia Esteban Oconnal. "Én is itt leszek, még 2024-ben is, Esteban csapattársaként" - idézte a madridi AS című sportnapilap Alonsót, aki 2001-ben debütált a Forma-1-ben az olasz Minardi színeiben. Két évvel később írt alá a Renault-hoz, amelynek versenyzőjeként 2005-ben, majd 2006-ban is világbajnoki címet szerzett. Utána a McLaren és a Ferrari pilótája is volt, és a 2018-as vb-szezon után köszönt el a Forma-1-től. A mostani idényben tért vissza a Renault-utód Alpine versenyzőjeként. Eddigi Forma-1-es karrierje alatt Alonso 322 nagydíjon indult, 32 győzelmet aratott és 22-szer rajtolt az első helyről.

Pin It