Török Nagydíj - Bottas nyert, ismét Verstappen az élen az összetettben

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, melyen címvédő és hétszeres világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton csak ötödik lett, így a másodikként célba érő Max Verstappen átvette a vezetést az összetettben. 

toroknagydij1

A 32 éves Bottasnak ez az idei első, és pályafutása 10. futamgyőzelme, ráadásul az utolsó körben a plusz egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb kört is megfutotta. Verstappen a Red Bullal végig magabiztosan tartotta a második helyet, és hat ponttal vezet a világbajnoki pontversenyben a motorcsere miatt csak a 11. helyről rajtoló és ötödikként célba érő Hamilton előtt. Az esős Török Nagydíjon Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője végzett harmadikként. Az időjárás, a magas páratartalom, valamint a nedves aszfalt ellenére tiszta volt a rajt, mely után Bottas megtartotta a vezető helyet, mögötte pedig Verstappen és Charles Leclerc (Ferrari) fordult el a második és a harmadik helyen az első kanyarban. A 11. pozícióból startoló Hamilton a körülményekre tekintettel óvatosan kezdte meg a felzárkózást, de amikor megtalálta a kedvező előzési pontokat a pályán, akkor egymás után hagyta le az ellenfeleket, és a 15. körben már ötödik volt. A versenytáv feléhez érve Bottas magabiztosan száguldott az élen, Verstappen és Leclerc pedig tartotta a második, harmadik helyet, míg Hamilton a negyedik Pérezt próbálta üldözni. A brit címvédő a vezető Bottastól nagyjából 18 másodperccel maradt el, és ezen nem is igazán tudott csökkenteni. A 35. körben aztán Hamilton megtámadta Pérezt, de a mexikói versenyző határozottan és agresszívan visszaverte a brit előzési kísérletét. 

toroknagydij3

Az élmezőnyben száguldók közül először Verstappen állt ki a boxba kerékcserére, mégpedig a 37. körben, egy körrel később pedig Bottas kapott friss abroncsokat. Pérezt ugyanekkor hozta a Red Bull új gumikért, a vezetést átvevő Leclerc pedig arról érdeklődött a csapatrádión, hogy fent hagyhatják-e autóján azokat a gumikat, amelyekkel startolt. Közben Hamiltont is a boxba hívta a Mercedes, de a hétszeres világbajnok azt mondta, szerinte rossz döntés lenne a kerékcsere, a pálya már szinte száraz, ezért gyorsabbnak érzi a használt abroncsokat. Bottas aztán 12 körrel a leintés előtt utolérte Leclerc-t, akit meg is előzött, a Ferrari monacói pilótája pedig egy körrel később a boxba hajtott új gumikért. Hamiltont az 51. körben meggyőzte a csapata arról, hogy álljon ki friss abroncsokért, így a címvédő ötödiknek állt vissza a mezőnybe. A futamot nyerő Bottas végig magabiztosan vezetett, Verstappennek pedig a második hely elegendő volt ahhoz, hogy az összetettben az élre álljon. A konstruktőri vb-pontverseny szempontjából Pérez harmadik pozíciója volt fontos a Red Bullnak, Hamilton pedig az utolsó körökben a csapatrádión határozottan kifogásolta, hogy nem hallgattak rá, és kihívták kerékcserére. A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.
toroknagydij2

Pin It