Abarth 124 Spider - Klasszikus vonalak tökéletes arányokkal

by Buday Dénes

Mi mással kezdhetnénk egy ilyen márka új típusának bemutatását, mint egy kis történelemmel, hiszen históriája az 1949-ig nyúlik vissza, amikor Carlo Abarth úgy gondolta, saját fejlesztésű, versenyre szánt alkatrészekkel látja el a Fiat modelljeit. A kezdet nem is volt nehéz, az alapítás évét 18 győzelemmel zárta az Abarth. Sőt, a tesztünkben szereplő 124-es modell elődje is sikere született, már az első évében, 1970-ben megnyerte az olasz bajnoki címet az 1438 köbcentis motorral hajtott Sport Spider.

Majd egy évvel később a Fiat felvásárolta a kis tuning céget, hogy Abarth névvel fémjelezze az abszolút versenyre szánt modelljeit. Így az 1972-ben bemutatott 124 Abarth Rally versenyautó már 1,8 literes, ikerkarburátoros motort kapott, mely azonban a nagyközönség, a vásárlók számára elérhetetlen volt. Mindössze ezer darabot gyártottak belőle, kizárólag a versenyszabályokban leírt homologizáció okán.
A lökhárító nélküli Rally-modellekre speciális anyagból készült alkatrészek, bukócső, üvegszálas anyagból készült motorháztető és csomagtartófedél került, míg a hátsó ablak plexiből volt. Az erőforrás teljesítményét pedig 170 lóerőre lehetett növelni 128-ról. A 2016-os Genfi kiállításra feltámasztott, újkori Abarth 124 Spider sok hasonlóságot mutat elődjével, például szintén 170 lóerős erőmű dolgozik az orrában, igaz, a Mazdával közös fejlesztések miatt Japánban gyártják.
Kíváncsian vártuk hát az új modell tesztelésének lehetőségét, mivel az Abarth nemcsak, hogy kínál hozzá rallycsomagot, hanem azt állítja, hogy nincs szükség nagy műszaki átépítésre a versenyen való induláshoz. Ilyenkor persze a vászontető helyett fémtető és bukócső jár hozzá, valamint az Alfa 4C-ből ismerős 300 lóerős, 1,8 literes aggregát.

A 124 Spider alapjait a negyedik generációs MX-5 Mazda adja, s a gyártás is vele egy soron, Japánban zajlik. Stílusa és arányai a dinamizmus legkiválóbb megnyilvánulási fajtájáról tanúskodnak, az áramvonalas sziluettől kezdve az elnyújtott motorházfedélen át a hátsó tengely közelébe tolt ülésekig bezárólag, utóbbiakból tökéletesen érezzük az utat. Jól áll neki a hivatalosan „Torino 1975” névre keresztelt fehér szín is, miközben a fekete díszcsík ízlés szerint választható hozzá. A tesztautó az első 2500 darabos, limitált szériából került ki, ezekben a középső könyöklő mögött egy kis alumínium plakett jelzi, hogy melyik sorszámú gép a miénk, és ehhez mérten kínál az Abarth egyedi, látványra gyúró elemeket.
abarth124spider10Az első pár kilométer az ismerkedés jegyében zajlott, de ez nem tartott sokáig, hiszen kezelése könnyű és egyértelmű volt, kényelmesen faltuk a kilométereket. Már az indítás remek élmény: az autó hangja egyszerűen felemelő. Elkerülhetetlen a zajkeltés, hidegindításkor alapból 1200/perc fordulatról kel életre a négyhengeres erőforrás, rezegtetve a vászontető műanyag ablakát. Ha szép idő van és lecsapjuk a tetőt, a hanghatások még jobban hatásuk alá vesznek minket. Fontos megemlíteni, hogy a hangja nem tolakodó, inkább ércesen szól; s amellett, hogy lehet beszélgetni a fülkében mellette, mindig tudtunkra adja, milyen eszközt is választottunk utazásunkhoz. Mikor a kis kék lámpácska kialszik a műszerfalon, a motor eléri az üzemi hőmérsékletet, 170 lóereje készen áll a bevetésre. Figyelmünk átterelődik a középen elhelyezett piros számlapos fordulatszámmérőre, amely egészen 8000-ig van skálázva. Ugyanakkor egészen alacsony fordulatról szépen húz, igazán 2000/perc környékén jön meg a kedve, el sem hisszük, hogy másfél literesnél is kisebb motor van lapos, hosszú orrában.
abarth124spider09Az 1,4 literes MultiAir benzines erőforrás a vezetési élményt és a nagy teljesítményt tekinti létezése elsődleges céljának. A mindössze 1060 kg-os súlyának köszönhetően 6,2 kg/lóerő aránya és az 50-50 százalékos súlyelosztás a tökéletességet hordozza magában, továbbá 250 Nm nyomatékát egy nagy kapacitású Garrett Turbo segít előcsalogatni. Gyorsulás 0-100 km/h-ra 6,8 másodperc, de a hanghatások miatt ezt jóval kevesebbnek érezzük. Amúgy a Record Monza nevű kipufogórendszer saját fejlesztés, és utánozhatatlan egyedi hangzást biztosít. A Sport gomb aktiválása persze sok csalafintaságra is sarkalhat minket, ilyenkor változnak az alapbeállítások, még közvetlenebb gázreakciókat biztosítva, valamint aktiválja az overboost funkciót. Hatfokozatú váltókarja pici, rövid úton jár és nagyon pontosan kapcsolható, nagyszerű élmény a használata.
abarth124spider14A katalógus adatok szerint fogyasztása vegyes használatkor 6,4 liter 100 kilométerenként, úgy látszik a szakemberek nem hajszolták elégé az autót, nekünk ezt az értéket semmilyen formában nem sikerült még csak megközelíteni sem. Saját mérésünk szerint 8,6 litert számoltunk száz kilométerre, ami nem kevés egy 1,4 literes motortól, de a Spider dinamikájára levetítve egyáltalán nem rossz eredmény.
abarth124spider21A felfüggesztésen nincs mit állítani, alapból kemény beállítást kapott, elöl kettős keresztlengőkarral, míg hátul 5 lengőkaros Multilink tagokkal, illetve elöl-hátul kanyarstabilizátorral. A lengéscsillapítók Bilstein márkájúak, míg a rugókat az Abarth fejlesztette. A fékek elöl Brembo féknyerget kaptak - belső hűtésű tárcsákkal -, amiket 17 colos, feketére fényezett Corsa könnyűfém kerekek, valamint Bridgestone Potenza 205/45 gumik takarnak.
abarth124spider08A 124 SPider belseje elég egyhangú, minden fekete, csak a vezető előtti piros fordulatszámmérő, a levő középállását jelző piros csík és a volán Abarth jelvénye mutat némi vidámságot. A bőrülések kényelmesek, a fix fejtámlába építették a Bose hangrendszer egyik hangfalát, ezáltal nyitott tetőnél is kellő hanghatás érhető el, ha valakit esetleg a kipufogó muzsikája már untat. Külön kérésre ugyanakkor kérhetjük piros borítással is az üléseket. Szép megoldás a műszerfal közepén végighúzódó, piros varrással díszített Alcantara bőrkárpit is, amely szintén némi versenyautós feelinget csal az érzékeinkbe.
abarth124spider11Ebben a formában 12,8 millió forintot kérnek az Abarth 124 Spiderért a kereskedők, pontosabban az a két kereskedő, aki az országban foglalkozik Abarth modellekkel. Van egy egyszerűbb verzió is, Scorpione néven, ami pont egy millióval olcsóbb, de annak a látványa is jóval egyszerűbb.