Dacia Duster 1.5 dCi 4WD Prestige 2018 - Jobb, mint valaha!

by Mészáros Gergely

Azt hiszem, hogy a Dacia Duster aligha szorul – különösebb - bemutatásra. Egyrészt mára már egy jól bevált, Európa- és világszerte ismert és elismert márkanévvé vált, másrészt pedig – mire a teszt megszületik - tele van a város a román terepjáró második generációjával. Úgyhogy inkább csak a szubjektív benyomásaimat osztom meg Önökkel.

Ismert és elismert?! Többé-kevésbé igen! Európában például az első félév eladási eredményei alapján a legjobb öt márka között szerepel a Dacia, ami egyértelműen kiváló eredmény. És Magyarországon? Darabszámok alapján kis hazánkban sem áll rosszul a francia-román márka, ugyanakkor az ismerőseim között elég rendesen megoszlanak a vélemények. Miközben többen Dacia vásárlásán törik a fejüket, sőt, akad olyan is, aki számára a Duster az álomautó, addig mások még mindig húzzák a szájukat, ha bele kell ülni. (Nemhogy vásárolni.) Vagyis továbbra is nehezen vetkőzzük le a régi, rossz beidegződéseket.
Speciel a Duster formájába - mindezzel együtt is – nehéz belekötni: Volkswagen- vagy Toyota-emblémával simán a „Bogár” vagy a „Corolla” nyomdokaiba eredne, különösen Dacia árral. Mindegy is, a lényeg az, hogy a keleti terepjáró/szabadidő-autó nagyon jól mutat. Még (mások szerint meg különösen) ezzel a feltűnő kolbászzsír – hivatalosan Atacama narancs, egyébként feláras - fényezéssel is. Érdekes amúgy, hogy miközben megtartotta az elődjének a jellegzetes karakterét és stílusjegyeit, még az arányai is jócskán megváltoztak. Pont ott szabták át a karosszériát, ahol kellett, például előbbre hozták a szélvédőt, amitől tágasabbnak érezni a kabint, magasabb lett az övvonala, kiemelve az autó robusztusságát, s a gépház meg vízszintesebb kialakítású. Kívülről azonban mi ebből csak annyit érzékelünk és látunk, hogy hű, de klassz, hű, de Duster! Ja, akár már 17 colos (MALDIVE) könnyűfém felniken is gurulhat a Dacia (Prestige kivitel esetén széria), s jól mutatnak a kasztnin a fekete és selyemszínű kiegészítők.

A Duster utastere talán még a külsejénél is látványosabban fejlődött a korábbi nemzedékhez képest, s ez nem pusztán a Prestige szinthez járó felszereltségben mutatkozik meg, hanem a formákban, minőségben és komfortban (helykínálatban) egyaránt. Jó, a kifutó Dusterban is el lehetett férni, de az új, nagyobb mozgásszabadságot és kényelmet adó első ülések más szintet képviselnek. Ehhez jön még a sokkal modernebb dizájn, a műszerpult, a középkonzol és kardánalagút, az ajtókárpitok más márkákban is megállnák a helyüket, mi több, vannak kifejezetten elegáns, szép részletek. Ilyen például a digitális klíma kezelőpanelje, vagy a felette trónoló kapcsolósor. Többek között innen is bekapcsolható a Duster kamerarendszere, amely négy különböző kamera képét fésüli össze, hogy teljes képet kaphassunk az autó környezetéről. Ezáltal gyerekjáték a parkolás vele.
daciaduster15dci4wdprestige2018yA manővereket a jól bevált infotainment berendezés érintőképernyőjén követhetjük. Elképzelhető, hogy frissítettek a – navigáció, rádió és különböző beállítások- rendszerén is, de a kezelése ugyanolyan magától értetődő és egyszerű, mint régen. Tesztautónkból nem hiányzott a kulcs nélküli nyitás és indítás- és a start/stop rendszer kikapcsolási lehetősége, a lejtmenet-vezérlő, a tempomat és a sebesség-szabályozó, a légkondicionáló, a négy elektromos ablak, valamint a kormány mögött füllel vezérelhető hi-fi sem, az opcionális vezetéstámogató asszisztensekkel – holttér-figyelő, automatikus távfény - pedig végképp hozza a mai átlagautók tudását a Duster. Persze, benne is találunk kemény műanyagokat, de az ajtók könyöklői speciel puhák, a multifunkciós volán és a váltógomb bőrözött... egy kicsit sem gáz ez az autó! (Nekem a régi sem.) Körülbelül a csomagtartó kapacitása is megegyezik a felmenőjével, s természetesen bővíthető – közel másfél köbméteresre.
daciaduster15dci4wdprestige2018mA kellemes atmoszférához és utazási élményhez a jó hangszigetelés is hozzájárul, csupán lehúzott ablakok mellett tűnik fel, hogy a másfél literes dCi erőforrás nem is annyira kulturált, mint – ahogy azt az utastérben – tapasztaljuk. Benn mindenesetre csak hidegen vagy padlógázas gyorsítás esetén halljuk a hangját, különben határozottan csendes. És jó erőben van. Most nem arra gondolok, hogy megcibálhatjuk vele a BMW, Mercedes vagy egyéb sportkocsik bajuszát, hiszen mindössze 110 lóerős – az új motor immár 115 lóerős -, ám a mindennapok során bőségesen elegendő a teljesítménye. Terepen meg úgyis a Duster villant majd a négykerék-hajtásával. Visszatérve a dízelmotor képességeihez, aki hisz „a lassan járj, tovább érsz” mondás igazában, az Eco üzemmódban is használhatja, de nem feltétlenül érdemes. Egyrészt mert normál üzemben és vezetési stílus mellett sem iszákos a Dacia, 100 kilométerenként 5,7 liter gázolajat éget el, másrészt meg visszavesz a klíma hatásfokából is, miközben nyögvenyelősebbé válik az autó viselkedése. Az Eco gombhoz hasonlóan a Driving Eco2 rendszert is a környezetbarát pilóták kedvelik leginkább, mivel folyamatosan értékeli a vezetési stílusunk legfőbb elemeit, többek között a fékezést és a gyorsulást. Majd gazdaságosabb viselkedésre ösztökél.
daciaduster15dci4wdprestige2018bHogy terepen villant a Duster?! Biztosan, de nem velünk. Amennyit nyűttük az első generációt, szinte csak forró lávában és kopár sivatagban nem mentünk vele, az aktuális tesztautóval csak a fotózás erejéig jutottunk el egy zöld, lankás mezőre. Pusztán a próba kedvéért azért aktiváltam a négykerék-hajtást, egyetlen mozdulattal a kardánalagúton lévő forgókapcsoló segítségével. Valójában azonban semmi szüksége nem lett volna rá a Daciának, a Duster keményebb legény ennél. A lejtmenet-vezérlő is működött, szóval a könnyen tekerhető szervokormánnyal és a hosszú utakon járó hatfokozatú manuális váltóval az „analfabéta” sofőrök is eljuthatnak bárhova. Legalábbis nem a Duster az akadály.
daciaduster15dci4wdprestige2018szA 4x4-es, dízel és Prestige felszereltségű Duster 5.549.000 forinttól vihető haza. Ha azonban valaki nem ragaszkodik a terepen is profi hajtáslánchoz, akkor 1,6 literes benzinmotorral és kétkerék-hajtással is választhatja, mely a belépő Access szinttel mindössze 3.099.000 forint. Klíma azonban ehhez nem jár, úgyhogy érdemes átböngészni az árlistát. Viszlát Duster, kerülsz még a kezeink közé!