Renault Megane Grandtour dCi 90

by Mészáros Gergely

A kormánya tiszta műanyag, az ajtói gombnyomásra nyílnak, a hátsó ablakai tekerősek, és mondanom sem kell, a motorja régimódi slusszkulccsal indul. Aztán a kéziféke hagyományos, a műszerfala teljesen analóg, a klíma kijelzője miniatűr, középső könyöktámaszról pedig álmodni sem érdemes. Mindezen „hiányosságok” ellenére végül mégis tökéletesen elégedett voltam a kombi Megane tesztautóval!

renaultmeganegrandtour15dcilife04Különben meg mit panaszkodom, hiszen én választottam - egy csúcsfelszereltségű, benzines kivitellel szemben, amiben, minden volt, mi szem-szájnak ingere. Ráadásul Géza, a Renault Hungaria kapcsolattartója még figyelmeztetett is, hogy teljesen alap az autó, én azonban nem igazán voltam képben a felszereltséget illetően. Meg amúgy sem nagyon érdekelt, mivel egy kis fogyasztású, nagy csomagterű autót akartam, s ezen elvárásaimnak - előzetesen is - megfelelt az 1.5-ös dCi, fehér Megane GrandTour. Így kezdődött hát a történet.
Aztán a 90 lóerős tesztautó átvételekor mégis meglepődtem, leginkább saját felkészületlenségem okán. De szerencsére azért emlékeztem, hogyan kell megnyomni egy nyitógombot a kulcson, vagy elfordítani azt a motorindításhoz, ezért nem sokat „rúgóztam” ezen, inkább gyorsan magamra „szabtam” az ülést meg a volánt, csatlakoztattam a telefont, s már tűztem is el.
Illetve „álljunk meg egy szóra” előtte, vessünk egy pillantást a Megane Grandtour formájára! Kétségtelen, hogy ma a Renault különböző típusai, köztük a Megane és annak kombi változata, az autósvilág legvonzóbb megjelenésű modelljei közé tartoznak. Persze, tudom, hogy a szépség relatív, ízlésről vitatkozni meg felesleges, ám az új generációs puttonyos Megane kivétel nélkül mindenkinek tetszett – már, akit megkérdeztem. Úgyhogy nagy tapsot érdemel a holland designer, Laurens van den Acker és csapata! Erről ennyit!
renaultmeganegrandtour15dcilife16Visszatérve a Megane Grantour kormányához és vezetőüléséhez, mindkettő tág határok között állítható, ezáltal gyorsan megtaláltam az ideális üléshelyzetet, pedig nagypapásan magas pozícióban vezetek. A fejem sem verte a plafont – 182 centiméter magas vagyok –, s a könyöklőért sem kellett verekedni az anyósülésen utazókkal, igaz, a tesztautóban nem is akadt ilyen. A helyén hatalmas, nyitott üreg tátongott a kacatokat várva, illetve itt volt a kézifék hagyományos karja. Mindenesetre a helykínálat – kompakt mércével mérve – teljesen rendben van, sőt, a hosszabb karosszéria és főleg a nyújtott tengelytáv (+43 milliméter) kifejezetten bőséges lábhelyet eredményezett hátul. Itt is kényelmesre formázták az üléseket, mármint a két szélsőt, az esetleges középső utas meg egy keskenyebb puffon „szívhatja a fogát”. Legalább – a hátsó középső szellőzőrostélyok és széles kardánalagút hiányában – a lábainak maradt némi hely. S habár a tesztautó nem dicsekedhetett sok „extrával”, a hátsó ablakok például tekerősek, a praktikum és biztonság kielégítette a legfőbb igényeket. A második, osztott üléssorban ISOFIX rögzítési pontok várták a gyereküléseket, az első ajtókon nagyobb, a hátsókon kisebb zsebek „őrizték” a cuccainkat, a középkonzolon elfért az okostelefon, amit USB kábellel tölteni is lehetett, ezen kívül a felszereltségi listán szerepelt még a tempomat, a manuális klíma és a Bluetooth kapcsolatra képes, távvezérelhető hifi. Talán még két pohártartó jött volna. Feltétlen említést érdemel az is, hogy a klíma ábrái olyan aprók a 4,2 colos kijelző alján, hogy először észre sem vettem azokat. Csak veszettül tekergettem a gombokat, a hőmérséklet és a légmennyiség-szabályozót egyaránt, de azt egyáltalán nem láttam, hogy mit csinálok. Aztán végül felfedeztem, és onnantól kezdve megnyugodtam, hogy minden oké, és immár a klíma is a kívánságaimnak megfelelően, rendesen tette a dolgát. Az analóg műszerfallal legalább nem gyűlt meg bajom, teljesen egyszerűen áttekinthető és értelmezhető, a középső fedélzeti számítógép magyar nyelvű, és brutálisan alacsony fogyasztási adatokkal örvendeztetett meg a teszthét alatt. De erről majd később, előbb jöjjön a poggyásztér! Nagy ajtaja csak kézi erővel nyílt, pereme alacsonyan húzódott, szóval könnyen pakoltam ki és be a csomagokat, a belsőkért meg simán betérdeltem. A csomagtér-roló is egyszerű szerkezet, a hátsó ülések gombnyomásra buktak előre, egyedül az 521 literes kapacitást nem sikerült teljesen kihasználnom. Majd legközelebb!
renaultmeganegrandtour15dcilife03A kellemes utazáshoz, illetve atmoszférához a világos tetőkárpiton, a hosszú távon komfortos üléseken túl a jó hangszigetelés is nagyban hozzájárult. A Renault egészen profi abban, hogy távol tartsa az utasok fülétől a kellemetlen hangokat: az 1.5 literes, 90 lóerős dízelmotor ezúttal sem zavart sok vizet. Bemelegedés után csendben dolgozott, nyugodt, komótos tempóban falta a kilométereket. A Megane Grandtour nem egy gyorsulási bajnok ezzel a motorral, félni azonban nem kell tőle, mert a hatfokozatú kézi sebességváltóval könnyen beosztható a 220 Nm-nyi csúcsnyomaték. Gyakorlatilag már 1500-as fordulattól terhelhető a kisköbcentis erőforrás, 1750-nél megérkezik a nyomatékmaximuma, aztán 3500-nél jöhet a következő fokozat, felesleges tovább pörgetni. (Gyári adatok szerint 14,1 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, végsebessége 174 km/h.) Miközben bejártam vele a fél Dunántúlt, meg még egy kicsit többet, a sebességhatárokat betartva, de maximálisan kihasználva, nem hiányzott belőle több erő. Talán autópályán, 140 km/h felett fogyott el a lendülete, de minek száguldozni kérem egy 90 lóerős, családi kombival? A futómű ugyan bírta volna azt is, amellett, hogy remekül elsimítja az úthibákat, magabiztosan, rezzenéstelenül fordul, terhelve és terheletlenül egyformán. A Renault mérnökei az Eco gombbal gondoltak a pénztárca kímélésére is, nem mintha a használata nélkül sokkal több gázolajat égetett volna el a Megane. 4,4 literes átlagfogyasztásával teljesen elégedett voltam, ahogy végül a választásommal is.
A Megane Grandtour 90 lóerős, 1.5-ös dCi motorjával és Life felszereltségi szintjével is képes volt kielégíteni az igényeimet: nagy raktere, tágas és kényelmes kabinja, valamint takarékos aggregátja határozottan ütős kombinációt alkot. Egyáltalán nem baj, hogy vannak ilyen autók; a tiszta alap, dízel Megane Grandtour 5.499.000 forinttól megvásárolható.


Pin It