Mercedes-AMG GT C Roadster - Jobb, mint a szex

by Mészáros Gergely

Stuttgartban dolgozó brit tudósok megállapították, hogy a Mercedes-AMG GT C Roadster jobb, mint a szex. Nos, az autósvilag.com szerkesztősége ezt a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem szándékozik, de annyit azért hozzáfűznénk, hogy egy-egy kemény kör után, mindennél jobban vágytunk egy szál cigire. Pedig alapra nem is dohányzunk! Csak 18 éven felülieknek!

Remegő lábak, sikítás, 180 feletti pulzus és kipirult arc, ez mind a Mercedes-AMG GT C Roadster velejárója. Tiszta hardcore! Ja, a hangjától meg feláll az összes szőrszál a kezünkön, a hátunkon meg mindenhol, ahol van! És úgy gyorsul, hogy elkerülhetetlen az eufória! Az ember egy idő után menthetetlenül hedonistává válik, mindig többet akar, egyre csak hajszolja az élvezeteket és a nyitott AMG GT C-t. Ami ez esetben egy és ugyanaz!
Amúgy gyakorlatilag már a csillagos roadster ára pirulásra késztet minket: legkevesebb 44.000.000 forinttól lehet hazavinni, de a tesztautó mintegy 65.000.000 forintot kóstált. Fillérek, forintok, ezresek itt már nem számítanak! Ember legyen a talpán, aki ezek után meg meri lovagolni!
De nem kizárólag emiatt érdemes tisztelettel közelíteni hozzá. Hiszen a 4.0 literes, duplaturbós V8-as motorja 577 lóerős, maximális nyomatéka 680 Nm, 0-ról 100 km/h-ra 3,7 másodperc alatt katapultál, végsebessége 317 km/h. Igaz, utóbbiak csupán gyári adatok, a 317 km/h-hoz például nincs elég bátorságunk. A gyorsulás pedig... nem mértük stopperral, de körülbelül olyan, mintha felpattannánk egy rakétára, s kilőnének. Nem annyira rázós és nem ér csúf véget, mint a prérifarkasnak a rajzfilmben, viszont az intenzitás és az érzés, az valóban meseszerű és szavakkal leírhatatlan. (Adj hálát az AMG Ride Control sportfutóműnek és a hátsótengely-kormányzásnak!)

Ahogy valószerűtlen tempóban „kapaszkodik feljebb” a sebesség- és a fordulatszám-mérő mutatója, úgy lassul be a közlekedés többi résztvevője, négykerekű forgalmi akadállyá silányulnak, de vajmi csúnya módon. Döbbenet, amire a Mercedes-AMG GT C képes. És közben nincs tető, együtt rohan velünk az ég, nappal a felhők kísérnek utunkon, éjjel a csillagok száguldanak felettünk.
mercedesamggtcroadster2018tyS bármilyen hihetetlen is, lehet fokozni az élményt. Mert ha úgy tetszik, akkor eddig a „Nyuszi vagy, McFly (Mészáros) alapbeállításról meséltünk, amikor a Mercedes-AMG Dynamic Select üzemmód-választója C, azaz Comfort állásban van. Ha ez a „komfort” mód, akkor milyen lehet a Race, netán vérfagyasztó? Mindenesetre a Sport, majd a Sport+ menetprogramban is egyre keményebbé válik a roadster: spontánabb lesz a gázreakció, közvetlenebb a kormány, feszesebb a futómű és élesebb a hétfokozatú, duplakuplungos – kézzel is kapcsolható - váltó. A versenypályához optimalizált Race beállításokhoz ugyancsak nem volt merszünk közúton, tudják, azért mégiscsak 65.000.000 forint.
mercedesamggtcroadster2018h01Különben lehet ésszel is menni a GT C Roadsterrel, a kulcsszó az önuralom. Ugyanis nem az a kérdés, hogy a Mercedes-AMG képes-e kulturáltan, normális keretek között viselkedni, hanem az, hogy Te tudsz-e? Kibírod, hogy az AMG sport kipufogórendszer ne morogjon állati módra? Hogy a V8-as motor ne dübörögjön? Hogy egy-egy gázadás után a gyorsulás ne „tépje le” a fejed? Hogy a szél ne cibálja mindig a hajad? (Jó, nekünk ez már nem opció.) És elhiszed, hogy ezzel a kocsival nem Te vagy az ÉLET CSÁSZÁRA? Ha igen, akkor nincs szükséged erre a kocsira, menj és vegyél inkább egy szívódízel kombi taxit, úgysem tudod és érted a különbséget!
mercedesamggtcroadster2018i01Mert a Mercedes-AMG GT C Roadster elcsábít, elveszi a józanabb eszed, teljesen kifacsar, Te pedig – nemhogy hagyod, hanem - élvezed, mérhetetlenül. Akkor is, ha rámegy a gatyád. Az 577 lóerő ugyanis nincs ingyen, a ménes mindig szomjas, méghozzá nem kicsit, különösen, ha lobog a sörényük. A 9 literes gyári átlag biztos, hogy csak egy rossz vicc, kivétel, ha előző életedben müncheni taxis voltál, s 40 km/h-nál már kapcsolód a hetediket...
mercedesamggtcroadster2018j02Hogy ne menjenek el teljesen otthonról a fejünkben, vagy ha már megtörtént és közelít a baj, egy csomó hiperszuper, ultramodern berendezés vigyáz ránk és a környezetünkre. Többek között van DISCTRONIC követési távolságtartó asszisztens, aktív fékasszisztens, ATTENTION ASSIST éberségfigyelő, PRE-SAFE rendszer, sávtartó segéd, holttér-figyelő és táblafelismerő. Szóval, ha mi nem is vagyunk „józanok” és éppen a fizika határait ostromoljuk, a Mercedes-Benz helyettünk is az, mindig észnél van. Persze, a tökéletes tömegeloszlás, a zárható hátsó differenciálmű, a külön is állítható AMG RIDE CONTROL futómű és a merev, alumínium karosszéria is számít. De nagyon.
mercedesamggtcroadster2018o03Ellenben a vászontető tök felesleges extrának tűnik. Ki szeretné az GT C Roadstert csukott állapotban használni?! Elismerem, néha jól jön, például amikor dugóban elkap a zápor. Akár menet közben, 50 km/h-s tempóig is felhúzható, mindössze 11 másodperc alatt. De – normál esetben – nélküle sokkal mélyrehatóbb a feeling, a motorhang, a száguldás... és úgy minden. Amikor pedig hűvösebb az idő, ott az Airscrf, a klíma és a szélfogó üveg, meg egyébként se legyél puding!
mercedesamggtcroadster2018tA Burmester High-End térhatású hangrendszer is jobb sorsra érdemes. Egyszer biztosan bekapcsoltuk, tutira szépen is szól, de a V8-as motor és a kipufogórendszer muzsikája mellett csupán sokad-hegedűs lehet. A neve is milyen vicces már. Hasonló sorsú a 8,4 colos kijelzővel szerelt Command Online is. Amíg kanyar kanyart követ, ameddig az egyenes egyenes, és szabad a pálya, addig az sem érdekel, ha eltévedünk. Az alacsony pozíciójú sportülések kényelmesek, egyedül a benzin hiánya miatt kell megállni. Azért jó, hogy néha muszáj tankolni, különben megállás nélkül kiszöknénk a világból, s mi lenne nélkülünk, az autosvilag.com nélkül?!
mercedesamggtcroadster2018qA Mercedes-AMG GT C Roadster hiányát is megéreznénk! Nem pusztán vezetni élvezet, de már a látványa is különleges élmény. Pláne a hangja, mély mennydörgését már messziről hallani, s még sokáig emlékezni fogunk rá!